A tárgy leírása, részletek itt:
http://szimma.hu/keszady2/htmls2/R.78.1..html
Boncza Berta levelei igencsak „beszédesek”. Levelezéseiben a magányos félárva bakfis sosem küldött magáról fényképet, merengéseivel és üde játékosságával, pajkosságával foghatta meg a levelezőtársakat, és a későbbiekben is – Berta szavával élve –az „agyflörtök” motiválták igazán. A kamaszlány bohókás és buja játszadozásai a szavakkal, fülledt költői képek, a szeszélyes, hódító és öntudatos nőideál korán magára vett szerepjátéka világlik ki a soraiból. Megjátszás, szerep, póz és máz színezi a szavakat, olykor túloz is barátnőinek, „vetélytársaknak” és az udvarlóknak írt levelekben. A tizenéves út- és helykereső, de elsősorban az édesanya nélkül felnőni kénytelen lány hiánypótló- és védekezőmechanizmusa ez. A fiatalkori Csinszka-levelek forrásanyagként történő tanulmányozásakor a hitelesség megítélésének szempontjából érdemes figyelembe venni, hogy ezek sajátos szűrőn át láttatott szövegek, és nem minden az, aminek elsőre látszik, ugyanakkor éppen ezért, a sorok között „olvasásért” igazán izgalmas és tanulságos.
A későbbiekben fiatalasszonyként lenyűgözően plasztikus és cizellált leírásokat olvashatunk tőle például Adyról, a pesti lakásról, de megrázóan éleslátó, szellemes és iróniával átitatott jellemzést ad önmagáról is. Bepillantást enged a korabeli levelezésmódba. A svájci leánynevelő-intézetben tanítottak levélírást, társalgást, mindenféle olyan alapműveltséghez tartozó ismeretet megszerezhettek, ami megfelelő és méltó nagyságosasszony-feleségeket nevelt a fiatal hölgyekből, úri kisasszonyokból.
A magában művészi hajlamokat dédelgető Berta költeményeket írt (saját verseskötete 1931-ben jelent meg), festett és rajzolt (már asszonyként Kernstok Károly képzőművészeti szabadiskolájában is megfordult, a fényképészet, a divat és lakberendezés is érdekelte, esztétikai tanulmányokkal foglalkozó cikkeket is felfedezhetett magának, a modern törekvéseket, az újító vonalat képviselte). Az intézetben viszont nem művészeket képeztek, és ő dacosan próbálta áthágni a szűk, szigorú és rideg kereteket. Noha nem volt világra szóló tehetség, és talán a kitartása sem volt elegendő, a művészi érzékkel megáldott Berta művészet iránti érdeklődése és kötődése tette őt művészek társává. Életének nehéz kezdetéből fakadóan a magányos, befelé forduló, rejtőzködő, nyughatatlan, ábrándos és szeretetre vágyó Berta valamiféle közösségérzésnek a segítségével próbálta oldani a benne tátongó űrt. Otthonossá vált számára a művészvilág, nem véletlen, hogy több művészeti ág jeles képviselőjét is megihlette. Ő volt Ady felesége és özvegye, Babits szerelme – akinek akkoriban már „sok” volt Csinszka, ezért hamarosan el is váltak útjaik –, mindketten írtak hozzá szerelmes verseket, valamint Márffy múzsája – a Csinszka-korszak számtalan festményt és pasztellkréta rajzot jegyez –, de például megihlette Móriczot is, aki egy novellájának szereplőjét mintázta róla.
Nem vált belőle nagy művész, de lehetett „valaki” közvetve más által, őt segítve, az értő társ törődésével odasimulva. Igaz, költőfeleségként képzelte el magát, és kézenfekvőnek tűnik számítónak titulálni ezért, de Ady Szeretném, hogyha szeretnének című verse szíven ütötte, mintha csak ő maga írta volna a sorokat. A 16 és fél éves Berta elhatározta, hogy ír a 34 éves, érett férfinek, az akkor már befutott Ady Endrének:
„kezembe került a maga arcképe és erősen elszomorított. Bocsásson meg, de borzasztó elgondolnom, hogy maga, a ma talán egyetlen élő magyar zseni, ilyen fiatalon, ilyen betegen, ilyen kiélten néz a világba. Nem tudom létezik-e, s ha létezik jó-e Magához a Maga Léda asszonya, de kérve kérem vigyázzon Magára. Tizenhat éves vagyok és ezért kérem baráti elnézését, mikor ezt a titokban küldött verspróbálkozásomat küldöm szíves bírálása végett. Bár itten kint a franciák között, példátlan, hogy Rostand, vagy más híres ember, egy asszony írását figyelmen kívül hagyja, s számomra igaz ünnep lenne levele, elkészültem a magyar művészek udvariatlan lustaságára s nem számítok a válaszára.”
Cseppet sem szokványos soraival a bakfis kitűnt a rajongó tömegből, felkeltette a költő érdeklődését, válaszlevelet vívott ki magának, ezáltal megindult egy több éven át tartó levelezés, aminek a végeredménye a találkozás és házasságkötés Ady Endrével.
„Kicsit remegve néztem szembe bakfisságom lázálmainak legendás álomlovagjával, mikor kezet fogtunk. (…) És a drága, az egyetlen az ünnepelt félisten (…) Szeretettel ragaszkodó, meghitt melegséggel néz végig rajtam, és adott pillanatban szinte gyerekes hálával csókolja meg a kezemet, – mert megkíméltem a csalódástól, mitől mindketten féltünk. Fél és gyűlöli az irodalmi hisztérikák magukkínálását, s az egész egyetlen nagy egyéniség karaktere valami az isten és a gyermek pompás keverékéből. Végtelen jóságos és végtelen kegyetlen, tudatos és naiv, babonás és rendkívül tisztán lát (…) Igazán összeszorul a szívem, hogy ennyi tiszta, hozzám közel álló szépség és érték képviselője – egy ilyen bájos, ragyogó egyéniség – ma már roncs és letagadhatatlanul beteg ember. Folytonos láz, forró kezek, mik félóránként válnak jéghideggé, hörgő tüdő, köhögés, mi letompítja mély csengésű, férfias hangját, álmatlanság, örökös veronálszedés, s egy nagyfokú neuraszténia öli meg idő előtt, s én nagyon meggyászolom az elvesztését, mert több a jóbarátnál s talán a testvérnél is, és féltettebb nekem ez az ember, aki minden 100 évben csodaként teszi lábát a földre.” – írta Csinszka a barátnőjének, Ferenczy Zsizsinek. Beszámolójában ott a rajongás, de a nehéz valóság is, ám sohasem hagyta magára a nagyra becsült férfit.