A tárgy leírása, részletek itt:
http://szimma.hu/keszady2/htmls2/R.84.3..html
http://szimma.hu/keszady2/htmls2/R.84.4..html#
Ady sokat utazott, sokfelé lakott, s az érmindszenti szülőházat és majdani Ady-kúriát leszámítva nem volt igazi otthona. „Városi bujdosóként”, ahogy magát nevezte, többnyire olcsóbb hotelszobákat bérelt, valamint az éppen aktuális hölgytársaságban időzve, vagy baráti vendégeskedésben töltött hosszabb-rövidebb időt. Ily módon érthető, hogy nem halmozott fel bútorokat, és úgymond felesleges tárgyakkal sem vette magát körül. Gyakorlatilag bőröndökből élt. Hagyatékában is megtalálható néhány ezekből, amelyekkel rótta az utat. Ez csakis akkor változott, amikor 40 évesen beköltözött felesége, Berta, azaz Csinszka öröksége révén birtokba vett első – állandó lakcíméül szolgáló – és sajnos egyben utolsó otthonába.
Történt, ahogy az elbeszélés tartja; a Pestre költözés során Bandi bőröndjébe is belekerült egy újabb női blúz, akár egy fontosnak meghagyott kötet árán is.
Megadta a módját mindennek Ady, még akkor is, amikor közben már csak pár érme lapult a zsebében. Úrisága és egészsége okán lovaskocsival közlekedett – a füstös kis kocsmák hangulatát jobban kedvelte a drága és fényűző kávéházakkal szemben –, és gyakran vonatra szállt, hogy levegőváltozásként kiszellőztesse a fejét, regenerálódjon és erőt gyűjtsön, ha csak pár napra is. Mivel sokat betegeskedett, idegei kínozták, ezért rendre szanatóriumokban kúrálta magát, sóvárgott egy kis külföldi környezetváltozásért (a francia szimbolistákat nagyra tartotta, Párizst szerette igazán, és Lédáéknál több ízben vendégeskedett, de Itáliában, Monacóban vagy éppen Berlinben is megfordult), ha anyagilag tehette, noha az utazás maga megviselte.
A pesti Veres Pálné utcai rendkívül komfortos lakásban Ady lehorgonyozhatott, ő maga is tudta, ez életbevágó számára, már szüksége van erre, s Csinszkára, aki odaadó törődéssel vette körül, és energikussága a feltöltődést jelentette számára. Egymás kapaszkodói voltak. A félárva Berta is saját otthont teremtett magának, ahol gondoskodhat valakiről, szerethet, s viszont szeretik.
„’Pestre illően jöttem, - mondta egyszer, - Párizson keresztül és egy forinttal, de első osztályon.’ És illően is élt Pesten s csengős szánon ment vacsorára, a pénzhez és négy órán át állt a kocsija a budai kocsmák előtt s mindig frissen vasalt ruhája volt, mindig friss új fehérneműje, mint egy francia királynénak, s milyen boldog örömmel volt házas ember, drága kis felesége fészekrakásának boldog hőse ő. Kedves szava egy ízben: ’sokáig nem is hittem, hogy házasember vagyok, mindig vártam, na most vége, kitesznek s vennem kell a táskám, hogy egy másik panzióba menjek…’”
(Móricz Zsigmond: Adyról. Felolvasás az Ady-ünnepen. Nyugat 1923. 23.)