PIM Esti Extra

Rendhagyó tárlatvezetések kiállításainkban

Date
-
Event series
18:00  I  Édes Anna / Kosztolányi Dezső – Trianon 100 

A kiállításban rendhagyó tárlatvezetést tart Szenteczki Zita, az Örkény Színház Édes Anna című darabjának rendezője, Bíró Bence dramaturg és Parádi Andrea, a kiállítás kurátora.

 

19:00  I  Új vizeken – Írók és művészek Székely Aladár műtermében

A Székely Aladár-kiállításban E. Csorba Csilla kurátor és Fejér Zoltán György fotográfus, fotótechnika-történész tart tárlatvezetést. 

A korábbi évtizedekben az általános műveltség részének számított a fényképezés technikájának elvi, vázlatos ismerete. Ez a helyzet mára gyökeresen megváltozott. A képkészítésben kialakult új szituációban tevékenykedők túlnyomó többsége nem tud a hagyományos fényképészeti eljárásokról, azok jellegzetességeiről.

Emiatt a mégoly jelentős alkotók –  mint például Székely Aladár –  munkássága részleteinek megértése is nehézségekkel járhat. Ezen a helyzeten kíván segíteni meghívott vendégünk, Fejér Zoltán fotótechnika-történész. Izgalmas, érdekes részletek, műhelytitkok  derülnek ki  a korabeli fényképészeti eszközök bemutatása során.

 

Minden kiállítás 20 óráig látogatható. 

Belépő: 1000 Ft