Megszólaló
8.
Violin, a kis tücsök, azért ellenezte a házasságot, mert tudta, hogy Pinkerton nem szereti Pillangót, és hallotta, ahogy Gorónak azt mondta, az esküvő után elhajózik másik menyasszonyt keresni.
Próbálta figyelmeztetni a gazdáját, de Pillangókisasszony azt hitte, hogy csak féltékeny. Vagyis nem hitt neki.
Violin az asztalon ült, és a fejét törte. Aztán rájött a megoldásra. Sutba kellett dobnia a hegedűjét, hogy a hadiösvényre lépjen. Fel kellett ébresztenie a szívében szunnyadó oroszlánt. Pillangó egyszer mesélt neki a feketébe öltözött, titkos harcosokról, akik egy ideig a szamurájok ellenségei voltak, aztán később a szövetségeseik lettek.
A nindzsákról. Annyit tudott róluk, hogy csillagokat és füstbombákat dobáltak, és nagyot tudtak ugrani.
Én is nagyot tudok ugrani – gondolta magában. És én is fekete vagyok! Nekem be sem kell öltöznöm – mosolyodott el, és leugrott az asztalról. – Nindzsa leszek, és legyőzöm Pinkertont!
Visszament a kertbe, ahol dobócsillagnak csillagalakú, apró, kék virágokat szedett.
Felkészült a támadásra. Meg akarta akadályozni az esküvőt. Ha szép szóval nem megy, akkor majd erővel.
Addigra odaértek a rokonok is, már csak Bonc hiányzott.
A házból menyasszonyi ruhában, és virágokkal teletűzdelt hajjal Pillangó lépett ki. Hosszú haját, akár egy fekete, menyasszonyi fátylat, Szuzuki vitte utána.
– Gyönyörű vagy, kedvesem! – puszilta meg Pinkerton gyöngéden menyasszonya homlokát.
A tücsök elfintorodott:
– Fúj!
– Pillangó, szeretnél-e hozzámenni az itt megjelent úrhoz? – kérdezte Sharpless, akinek megvolt a hatalma, hogy összeadja a párt.
– Igen – rebegte Pillangó, és lesütötte szemét.
Meg kell akadályoznom, hogy Pinkerton is kimondja az igent! – mászott fel a menyasszony és a vőlegény előtt álló szilvafára a tücsök, hogy egy magasságba kerüljön a párral.
– Pinkerton, kívánja-e feleségül venni az itt megjelent hölgyet? – nézett Sharpless a férfira, aki kinyitotta a száját, hogy válaszoljon.
Nagy levegőt vett…
Violin fogta a virág-dobócsillagot, és belehajította Pinkerton szájába, aki köhögni és fulladozni kezdett.
Talált! – kacagott a hasát fogva Violin, és a rázkódástól leesett a fáról.
Pinkerton lassan újra levegőhöz jutott, és mielőtt Violin visszamászhatott volna a szilvafára, hogy újabb dobócsillagokkal támadjon a katonára, gyorsan kimondta az igent.
– Elkéstem! – kiáltotta a tücsök, aztán a kis nindzsa a katonához futott, és elkeseredésében a csizmájába rúgott. – Aú! Ez fájt! – ugrált féllábon.
– Ezennel házastársnak nyilvánítalak benneteket – mondta Sharpless, aki nem szívesen tett eleget a feladatának, mert tudta, hogy semmi jó nem sülhet ki belőle.
Bonc éppen akkor érkezett, amikor Pillangó és Pinkerton megcsókolták egymást.
A nagybácsi a fejét csóválta, és összehúzta vastag, kócos szemöldökét, ami olyan hosszú volt, hogy a szemébe lógott, és folyton félre kellett fésülnie, hogy valamit lásson:
– Köhöm – köhintett, hogy az ifjú pár figyelmét magára vonja.
– Mondani óhajt valamit? – kérdezte Pinkerton.
– Ami azt illeti, igen – dörmögte Bonc. – Pillangót mindig nagyon szerettem, és sokat játszottam vele. Tőlem kapta a mihaszna tücsköt is, Violint. De csalódtam benne, mert feleségül ment egy katonához, aki idegen országból érkezett. Legalább az apja emlékét tiszteletben tarthatta volna, akit egy Nagy Víz túloldaláról érkezett katona ölt meg.
Pillangóba bűntudat hasított, mint egy szamurájkard.
A nap elé fekete felhő úszott, és minden szürke lett. A sziklák, a tenger, az arcok, Pinkerton. Szél söpört végig a kerten, és letépte a Pillangó hajába tűzött virágokat.
– Kitagadlak a családból! – mennydörögte Bonc. – Légy átkozott!
Pillangóra olyan súllyal nehezedett az átok, hogy összeesett tőle.
– Vizet! – térdelt Pinkerton a felesége mellé. – Maga pedig tűnjön el innen, ne is lássam többet! – fordult Bonchoz.
– Örömmel elmegyek – fordult sarkon, és távozott az udvarról. Vele mentek a lány rokonai is. Egyikük sem maradt volna a kiátkozás után Pillangó közelében.
Mire a fiatalasszony magához tért, az ágyában feküdt, és mindenki elment. Csak Pinkerton és Szuzuki maradt a papírfalú házban.
– Mi történt? Jaj, már emlékszem. Bonc megátkozott. Ugye, nem te ölted meg az apám?
– Ugyan, kedvesem! Hogy képzeled! – fogta meg a kezét Pinkerton az ágy szélén ülve.
– Akkor jó – könnyebbült meg a lány. – Teljesen egyedül maradtam. Meghaltak a szüleim, és a rokonaim is kitagadtak, de ha te velem maradsz, nincs mitől félnem – szorította meg Pinkerton kezét.
A férfi nem nézett Pillangó szemébe, mintha valamit titkolna.
(Holnap Kiadó, 2019)