Nemzetközi díjat vehettünk át Kölnben

Beszámoló

AVICOM Festival

LVR-Freilichtmuseum Kommern

Díjátadó - Élménybeszámoló

 

Wagner-rajongókként – a mindenen felül álló muzeológusi kíváncsiságunk mellett – nagy lelkesültség töltött el bennünket, hogy a Rajna-vidékre, Kölnbe és környékére utazhatunk. Már a budapesti repülőtéren izgatottan dúdoltuk a Rheingold Esz-dúr akkordra épülő előjátékát, a folyó hömpölygésének Leitmotivját, mely utazásunk állandó kísérőjévé vált. A Kölntől ötven kilométerre fekvő Kommern szabadtéri múzeuma, afféle ottani skanzen. Veteményesekkel, búzatáblákkal, Fachwerkhausokkal tarkított lankás tája, hagyományos mesterségeket és földműves életmódot bemutató épített környezete tökéletesen érzékeltette a 19. századi német néplélek, a romantikus ihletettség egyik forrásvidékét.

A kommerni néprajzi múzeum igazi csemege, a határterületek és különböző múzeumi módszertanok kivételes együttállását bemutató játéktér egy szakember számára. A klasszikus, hagyományos népi kultúra örökségének és tárgyi emlékének autentikus bemutatása mellett elkötelezett a közelmúlt lakáskultúrája és életmódtörténetének megjelenítése iránt is. Így lehetséges, hogy skanzeni barangolásaink során (amellett, hogy például a kovácsműhelybe betérvén a Wagner-hős Mime erdei barlangjának gyűrűkovácsolását is felidézhettük) II. világháborús szükségházakat, Nissenhüttéket, vagy az 1950-es, 60-as években népszerű bungalókat, Quelle-Fertighausokat is meglátogathattunk, melyek éles kontrasztba, mégis jótékony feszültségbe, összképbe rendeződnek a falusi világ tradicionális építészetével.

E nyitott szemlélet, friss, befogadó környezet mintegy predesztinálta, hogy az ICOM (International Council of Museums) egyik alszervezete, az AVICOM a kommerni skanzben tartsa éves díjátadó, a nemzetközi múzeumi szakmát méltató ünnepségét. Az AVICOM az audiovizuális, virtuális új technológiák, social media felületek alkalmazását kíséri figyelemmel világszerte, múzeumi kiállításokban, installációkban. Dr. Tari János, az AVICOM elnöke nyitó beszédében elmondta, hogy idén sem volt könnyű dolguk, hiszen csaknem száz kiváló pályaműből kellett nyertes alkotásokat választaniuk, melyek a múzeumok reprezentációs formanyelvének digitális megújulását, kreativitását jelzik. Számos különböző kategória tette lehetővé, hogy e változatosságot díjakban is kifejezze a szervezet: lehetett pályázni múzeumi promóciós videóval, kreatív honlappal, kiállítást kísérő mobil applikációval, egyéb telefonos alkalmazással, kreatív kiállítási installációval, digitális interaktív kiállítási elemmel stb. A sokoldalúságot biztosította, hogy Sanghaitól Amszterdamig, Moszkvától Rómáig számos múzeum jelenhetett meg díjazottként, így az ünneplést övező szakmai konferencia valódi brainstormingként, igazi összművészeti eseményként zajlott le.

A PIM a rendkívül nagyszabású Arany-év egyik legnagyobb kihívást jelentő, ám talán legszebb múzeumi küldetésének digitális projektjével, a Nagyszalontai Csonkatoronyhoz készült telefonos applikációval indult a megmérettetésen. Arany ugyanis – és ezt a frázist nem tudtuk megunni a bicentenárium során – örök újító volt, így életművéhez szervesen kapcsolhatók kreatív megoldási formák, tartalmak. Költőnk nem hiába nyilatkozott például a saját korában nagy viharokat kavaró, formabontó Wagnerről is elismerően, akinek „operareformját” üdvös reakciónak tartotta a műfaj túlzó megnyilvánulásai ellenében.

A Petőfi Irodalmi Múzeum megszokottan ötletgazdag, fantáziadús, olykor merésznek tűnő megoldásait örömmel láttuk viszont a világ keleti és nyugati területeiről érkezők prezentációiban, miközben számos továbbgondolási lehetőséget is felvillantottak előttünk. Szerencsére e szakmai, intellektuális találkozásokat az esti kötetlen vacsora közben valódi, személyes találkozásokká lehetett mélyíteni. Ebben nagy segítségünkre volt a kiváló vendégszeretet és a térség csodálatos találmánya, a Kölsch. E kiváló helyi sört kortyolgatva pedig Wagner Művészet és forradalom című művének tanulságos sorai derengtek fel bennünk: „az embernek legnagyobb örömét kell lelnie a valóságos életben, ha abból akarja meríteni művészete tárgyát; mert csak a való életből merítheti a műalkotáshoz való akaratot.”

 

A beszámolót írták: Sidó Anna és Kaszap-Asztalos Emese, akik a díjat átvették Kölnben