Boldog ember

                             hommage à Van Gogh

Lángoló ciprusok és göcsörtös olajfák között,

mint végtelenbe nyúló lázas börtönök,

hullámzanak a napégette sárga búzaföldek,

a felhők egymásba gabalyodó fehér gomolyagokká tömörülnek,

a hegyek lüktető kék dudorok Isten hatalmas kézfején,

de hiszen nincs is Isten, csak Vincent meg a szél meg én,

egy fasor, egy nagy sárga parasztház Arles közelében valahol,

elszórva pár piros pipacs, pár részeg fehér virág dalol,

az ég kék, és a magas fenyőfák törzse rozsdabarna,

a legbiztosabb menedék a bolondokháza arra,

„ha visszanézek majd, sóvárgó szerelemmel” –

valami ilyesmit írt, a keze festékfoltos, boldog ember!