(férfikor)
erről-arról
beszélni kéne erről-arról
lehorgadt szárnyak semmi mozgás
a háttérben újra róma lángol
és rossz címre csenget most a postás
és nem érkezik meg egy levél sem
hiába küldik százszor el
az úristen egy égi postán
pecsétel iktat – nem figyel
az úristen balerinának
öltözik olykor és forog
„néha mikor senki se lát
táncolok egyet” – így dohog
és nem érkezik meg egy levél sem
és a világ gyémánttengelyét
egy tüllszoknyás isten pörgeti
pörög a világ és egyre ég
róma – miközben az a helyzet
hogy meg kéne írni ezt meg azt
a hótalan sáros szürke télre
egy virágtalan rongyos tavaszt
de a világ túl öreg és
mindent megírtak már nagyon rég
balerinánk ki vagy a mennyekben
pecsételj iktass mindörökké
ámen
gondolkodtam édes
gondolkodtam édes: szeretni nem játék
asztali borban nincs igazság
és altatóban nincsen álom
csak hasad a hajnal piros húsa
mint a bélés a kabáton
mit meg nem tesznek így a rímek
helyettünk: két gyerek helyett
akik már maguk is olyan korba léptek:
simogathatnának egy gyerekfejet
sokmindent látok rajtad én
már tudom a bőrőd
az anyajegyek csillagképeit
mostmár fejből ismerem
túlzok persze – de magától írja ezt
a nálam többet sejtő szép kezem
én mindent sejtek
ezért unalmas néha
a megsaccolható valóság
apróságokon vitatkozom magammal
csendháborításért száll ki néha
a kérlelhetetlen agyhatóság
szirénák vallatás biszbaszok
ilyenkor nem vagyok veled
és összetörik előttem egy tükör
és darabjaimra szétesek
ez itt a köd
a nemlevés
meg nem épült várak ólak
és beküldöm a másik önmagam
e várba (ólba) nagy falónak
„szomjas kezem még töltene
de tele van rég a bendő”
– ezt írom egy kocsma falára
egy elnéptelenedett városban
amit én építek itt belül
a temetkezési vállalat neve: carpe diem
és a koporsóban a holt felül
és fülel és hall és lát
az a holt (élő) én vagyok
nézem magam egy (másik) torz tükörben
a vonásaim milyen nagyok
milyen szögtelen az éjszaka
milyen nesztelen az ordítás
milyen hátrányos helyzetű s laza
a szépirodalmi fordítás
összeesküvés-elméletek összeesküvése
kitódul a füllyukon
az agy ha néha még figyelek
de leginkább csak unom
majd összesereglenek a droidok
egy régi újságot nézegetve
„ismeretlen költő műve” – mondják
mert olvasni már nem tud egy se
és eltévedek minden új nap
ezen az untig ismert vidéken
nincs sok dolgom – azt tudom:
szárnyam nő – kitépem
szárnyam nő – kitépem...
shakespeare kolozsváron
(vádirat)
lúdtollból én már vagy ezret elkoptattam
súlyos szavakat görgetek
az emberek nem emberek már régen
csak kishitű kisértetek
a napba nézni tűzbe nyúlni kéne
de sötét fellegek árnya
vakít és eloltja tüzem az eső
rothadó hús nehéz pára
fojtogat de én még mindig itt vagyok
bár autók repülők hajók
indulnak szerteszét minden áldott nap
de nem bűnhődnek csak a jók
és a törvény a bűnösöket védi
mit sem értek a királydrámák
hiába haltam meg százszor a színpadon
színház nem kell itt csak kaszárnyák
és kocsmák alkohol mi tompít
könnyebb elviselni így a zsarnokot
semmit nem tanultatok itt
hiába küldtem a szellemet hamlethez
hiába ölt meg harmadik
richárd minden embert és minden emberit
hiába volt – lőrinc – a hit
és hiába minden ha a rút s az ármány
erősebb a szerelemnél
ha kinek már semmi vesztenivalója
egyedül ő aki nem fél
négyszázötven éve nézem hogy kezdi ki
emberségetek a kapzsiság
a hatalomvágy a parázna hajlam
az önzés és az őrület
sötétek vagytok és kiszámíthatók
mint tojáson a görbület
nyakatok önként hajtjátok tilóba
mit sem értek a királydrámák
felületes báva ficsúrok vagytok
és repedt sarkú könnyű dámák
átkozom a napot mikor megszülettem
és várom azt amin meghalok
négyszázötven év hosszú egy embernek
de én sajna még itt vagyok
most kolozsváron tengetem épp napjaim
otthonos – kicsit középkori
ha volna még kedvem újabb drámákhoz
egy színt biztos áldoznék neki
mondjuk hamlet egy borgőzös hajnalon
aki rossz erkély alatt áll ma
egy-két trükk némi harag meg önzés
és azonnal kész a dráma
a költő persze ilyen: a változáshoz
istentől remél hatalmat
mondom magamnak olykor: tedd el pengéd
hisz megrozsdál rajt’ a harmat
ha végre meghalok tán lesz majd aki
elkapar egy szűk verembe
s addig baljósan hűvösen nézek rátok
mint szamosra a belvedere
bejárónőm isten
(ma összetört a mindenség pohara)
ma összetört a mindenség pohara
tiszta lötty mindenféle biszbasz lett a konyhám
bejárónőm (isten) csak pénteken jön
ma szerda – addig nézhetem itt ezt a rumlit
(hisz a söprűt és a felmosót mégsem illetem
e hűs költői kezekkel)
és gondolkodhatok a dolgokon
isten – akit grétának hívok – ha megjön
lekap a tíz körmömről ez nem vitás
„a gép ha nem forog az alkotó nem pihenhet
csak mert a költő úr ügyefogyott” – dohogja majd
nekem meg ízzadni fog a tenyerem
mint mindig ha valami balul sül el
közben belovagolnak az arkangyalok
összecsússzák mind a szőnyeget
„baj van főnök?” – kérdi majd gábriel
de csak legyint és kötényt köt az úr
közben fújtatnak a lovak majd vadul