Napló 1970-1973

Napló 1970-1973

Megjelent a XV. kötet

 

Az eddigi legvaskosabb naplókötet jelent meg a Helikon Kiadónál, immár az 1970-es évek elejének krónikája.

 

 

Ezek az évek sem csak salernói tartózkodásról szólnak, hanem betegségről (kórház Salernóban, majd Svájcban), olvasmányélényekről, utazásokról (New York) és persze a tengerről, az örökké vitatkozó, gondolatokkal és teóriákkal viaskodó Márai feljegyzéseiről, melyek egyre inkább vésztjóslóak politikai és egzisztenciális tekintetben egyaránt.
A megszokott témák mellett persze most is van bőségesen meglepetés az új kötetben:
Egy ismeretlen olvasónő Pestről beküld egy fotókópiát: Joseph Conrad: Lord Jim című regényének francia kiadása (Gallimard). A belső címoldalon a pecsét: „Ex libris Márai Sándor”, aztán egy másik pecsét: „A Népkönyvtár Központja – Nem adható el.” A levélíró azt üzeni, hogy „amikor a „Szabó Ervin könyvtárból” kölcsönkapta ezt a könyvet, mély megdöbbenéssel látta, hogy a példány az én könyvtáramból való”. Ez igaz, a könyveimet is szétlopkodták otthon, mint minden egyebet.
A sorozat hiányzó évei minden bizonnyal beleférnek három további kötetbe, így várhatóan a jövő év végén teljes lesz A Teljes Napló.

 

kapcsolódó anyagok

Napló 1970-1973