Hallgatni akartam

Hallgatni akartam

Újabb Márai-mű készül színpadi bemutatkozásra

 

Amikor Bálint András önálló esten mutatta be Márai kimaradt naplórészleteiből összeállított műsorát, érzékelhető volt, hogy az író bizonyos típusú, nem színpadra szánt szövegei alkalmasak az adaptációra. Rövidesen újabb, hasonló kísérlet tanúi lehetünk.

 

 

A Vígszínház házi színpadán lesz látható a Hallgatni akartam című kötetből készült monodráma. A szöveg kiállhatja ezt a próbát, hiszen eleve monologizáló, az eseményeket, jelent és jövőtt mérlegre tevő, mint amikor valaki figyel és értelmez, lát és következtet, keresi a megoldásokat és ítéletet alkot. Az 1938-as év eseményeivel kezdődő kötet mérlegre teszi Magyarország és Európa lehetőségeit, keresi saját helyét és felelősségét a radikálisan megváltozó világban, portrék elemzése közben keresi az egyre inkább eltűnő megoldásokat. És a "monológ főhőse" gondolatilag már készül az emigrációra, ami nyugtalanító, de szabad megoldást ad.
A monodrámát Hegedűs D. Géza játssza és Marton László rendezi, bemutatóját 2016 folyamán tervezik.