Október
Franz Wiesenthal portréja
A múlt hónapban bemutattuk a Márai-rokon festőművész Lola festményét, ezúttal magát a művészt, Franz Wiesenthalt (1856-1937) szeretnénk középpontba állítani.
Márai szinte meseszerűen ír főművében a hietzingi művészcsalád hétköznapjairól. A bécsi rokonok naphosszat muzsikáltak. A hat leány váltakozva hegedült, zongorázott, sőt gordonkáztak és klarinétoztak is. Ami kevés idejük maradt a zene mellett, azt táncolással töltötték. A hietzingi földszintes ház zsongott a zenétől, a lányok visításától és énekétől. A ház düledezett, és tízen éltek három szobában, a hat leány, a szülők – Franzl, az egyetlen fiú elesett a háborúban – s Marie, az öreg cseléd, aki már harminc esztendő előtt is öreg volt, lábait fájlalta s csoszogva főzött a családra lenn a pincében, a nedves és homályos konyhában. (...) Itt állott naphosszat az apa, Franz, a festő, lobogó hajával, nyakában művésznyakkendővel, paprikajancsiszerű, hosszú és vörös orrán a pápaszemmel, kezében ecsetekkel és palettával, gondterhesen szemlélte a festőállványon a megkezdett vásznat, s közben a gyermekszoba nyitott ablakain átszűrődő hegedű- vagy zongorajátékot is figyelte… „ Falsch, grundfalsch !” – ordította az öreg Franz, ha Trude vagy Márta melléfogott. Egyidejűleg nevelte a hat leányt, festette képeit s veszekedett Marie-val, a cseléddel és Rózával, feleségével, aki lenn szöszmötölt a konyhában. Így telt el a tavasz, a nyár a hietzingi házban; így telt el az élet.
Valóban így teltek-e a napok, nem tudni, annyi bizonyos, hogy Grete lánya híres táncos lett, ő maga pedig kora ismert zsánerkép festője.