Június
Az Isteni színjáték Márai könyvtárából
És megnézni Dante sírját Ravennában – jegyzi fel egyik tervét Márai 1949-es naplójában. Márai számára az írás mellett az olvasás is valóságos szenvedély volt. Naplói mutatják a legjobban, mennyire sokat és sokfélét olvas idehaza és az emigrációban egyaránt. Legkedvesebb írói Arany János, Vörösmarty Mihály és Goethe voltak, de gyakran veszi kézbe a Bibliát, Thomas Mann, Marcus Aurelius vagy Pascal műveit.
Újraolvasott könyvei közé tartozik Dante zseniális alkotása is, melynek egy 1948-as példánya megtalálható a Márai-hagyatékban, az író meglehetősen puritán ex librisével ellátva. A kötetet minden bizonnyal emigrációja kezdetén, Olaszországban vásárolta, mely egyike lehet „új könyvtára” alapjának, ezért is bukkan fel ebben az időben több ízben Dante alakja a Napló kban.
Goethe a második római tartózkodás idején vitatkozik egy olasszal és elégedetten jegyzi föl, hogy sosem szerette Dante-t; a Pokol-t nagyképűnek, a Purgatóriumot esztelennek és a Paradicsomot unalmasnak találta... Ez a feljegyzés emlékeztet az anekdotára, amely szerint a haldokló Lope de Vega – mikor orvosai már feladták – suttogva bevallotta: „Unom Dantét...” Goethe is „unta”, a zseni természetes féltékenységével: Dante túlnőtt, az irodalomban, minden emberi mértéken, s éppen Goethe, aki Szophoklész, Dante és Shakespeare mellett az egyetlen versenyképes halandó volt, dantei mérettel és sorssal megáldott és megvert halandó: rosszkedvűen emlékezett elődeire, s volt olyan őszinte, hogy be is vallotta ezt. Ez a mennyei irodalmi kávéház, ahol a féltékeny zsenik bírálják egymást, vigasztaló látvány a sivár Olimposzon.
(Részlet a megjelenés előtt álló Teljes Napló 1949-es kötetéből)