Parti séta

Contributors

Megszólaló

A zöldszín, rokkant szívkórház felől

értem – cukrászda és zöldség-gyümölcsös

boltok mellett, savaktól messziről

párálló táskák, bőrtokok és örvös

karikák friss illatából – a sárga

kupolás, fátyolos kis kockatemplom

nyitott kapujához, – páran a parton…

S beléptem a dohos, picinyke házba.

Az Úr rideg magánbirtokait,

megsúgom, utóbb messze elkerültem, –

nem véltem, hogy üdvös, derűs, emberibb

javakat nyerhetnék e fűthetetlen,

nagyzoló hodályokban, – és ha néhány

lerongyolt életű, komor halandó

baján enyhítettem, a tisztelendő

égi miazmákra nem sandítottam.

Bent egy asszony térdelt a zsámolyon

kopott kabátban, kötött kesztyűjének

pamutka cafrangjait konokon

gyűrkélve, – úgy tűnt, hangtalan beszélget

valakivel: hátának ingó ritmusával,

száraz szájszéle rebbenő szögével

is sugallva: egy élő-holt személlyel

társalog, kit ő csak e csenden át hall.

Igyekeztem elszórni magamat

a homályban, semmiképp nem akartam,

hogy ha véget ér majd e pillanat

nyilván fokozott, nekem láthatatlan

öröme, jaj, nehogy megszégyenítsem

őt nyers, pogány karvalytekintetemmel, –

nehogy azt higgye, itt egy fanyar ember

lopkod abból, mit néki nyújt az isten.

Kotródtam. Nem, nem történt velem

semmi, csak kissé zavartan csorogtam

le a part felé, ahol éktelen

lármát csaptak a téli Balatonban

didergő hattyúk, récék, jégsirályok,

amint csőrükkel fel-felcsipegették

a latyakba dobált kenyércsipetkét,

majd ismét bemérték az égi távot.

 

Felv. 2016. május (Kötetben: Üvegfilm, Kalligram, 2003)