Érzelmes utazás

Contributors

Megszólaló

Mennyi sötétség, mire a messzeségben kipuhatoljuk

önmagunkat. Mennyi üresség, mire idegenben felismerjük

otthonunkat. Mennyi zűrzavar, mennyi sérelem és zuhanás,

mire megértjük, hogy az ember csak világosságban élhet.

Nagy út jaj ezer út messze túlviláglani a rosszon, és közben

nem kiürülni a jótól. Mert köztem és közted minden lépés

külön tűz, és a csillagok is átfénylenek sajgó sebhelyeinkhez.

Nem vagyok sehol, és hogyan is szólnék gyökértelenül.

Messzire megyek, hogy itthon felismerj, mint a lüktető

kínt. Messzire megyek, hogy ne láss reggeltől estig, és

egyetlen hibás nap selymes oxigénjében újra egyesüljünk.

Ne lássalak, hogy szívünk együtt elférjen a végtelenben.

Az érzés, hogy belőlem kilenc vagy kettő is kitelnék.

Az érzés, hogy a sebességből sikerülhet újjászületni.

Az érzés, hogy óriások vagyunk kerekek és az űr közt.

Az érzés, hogy aki menekül, más vidéken kiizzadja célját.

Lássa mindenki, hogy ősz vagyok, gyors és változékony.

Más vagyok, bár az idő már nem alkalmas a születésre.

Hideg bolygók nyelvét is beszélem, és azokat is megértem,

akik csak kínjaikból nyújtózkodnak az örökkévalóig.

Magamba szívom minden ember tévedését, mert ami

egyhelyben tévedés, az úton és költészetben igazság

A senki néha csak elvillámlott hős, vagy elhanyagolható

lélek, aki visszaút nélküli égi háztájakon jár.

Lesz aki meg sem ismer, mire visszatérek. Néha új páncélt

és friss vért ad az egyedüllét. Este úgy tűnik, mindig a

közelben van a semmi. De a távoli semmi a valódi máglya:

hogy őt elérjük, azért indulunk el és azért nem érkezünk meg.

Minden út növeli és eltakarja a szorongást. A szorongás

növeli a pontatlanságot, de egyben visszaszólít a gyökerekhez.

Mintha teremtenénk, vagy újra teremtené isten a földet, hogy

idegenben ráismerjünk magunkra, hogyha meghalunk is.

 

Felv. 2016. május (Kötetben: Elemi szonettek, Napkút, 2013)