Kalapos Éva Veronika

Lomha
 
Tökre meglepődtem, mikor fater azt mondta, menjünk föl Pestre. A múlt héten mondta, és anyával mi csak összenéztünk, anya szeletelte a krumplit, én meg mosogattam, és anyára néztem a mosogató fölött, addig néztem, amíg fater el nem kezdett ordítani, hogy faszért kell ilyen sok vizet pazarolni, azt hiszed, két fillér az, engedjed félig a mosogatót, aztán bele a dugaszt, nem telik rá, hogy folyóvízben mosogassunk. Én kurvára utálom betenni a dugót, mert mocskos marad minden, és kétszer annyi időbe telik, úgyhogy folyatni szoktam a vizet, mondjuk mindig csak akkor, ha fater nincs itthon, de most annyira meglepődtem ezen a Pesten, hogy elfelejtettem.
 
Milán röhögött, mikor elmondtam neki, azt mondta, hozzál nekem metrójegyet, különben el se hiszem, hogy metróztál, amúgy a metrót csak azért építették, hogy egyszer majd a politikusok kinyírjanak mindenkit a picsába, oda fogják beterelni az embereket, kinyitnak egy nagy ajtót, azon meg bezúdul a víz, és megfullad mindenki, a gyerekek meg a kutyák meg az öregek is, szétkapják őket a francba, ez így még olcsóbb is, mint egy haláltábor. Vagy csak bedobnak egy bombát, aztán kész, még takarítani se kell utána. Nem értettem, mi az a haláltábor, mondjuk kurvára nem is akartam tudni, de a metróról simán el tudom képzelni, amit Milán mondott, akkorák azok az alagutak, hogy oda tutira mindenki befér, a gyerekek is, meg a vénasszonyok a seggdugasz kutyáikkal. Milánék kutyája is seggdugasz, de arra nem szabad semmit mondani, mert Milán lever, mint a taxiórát, ezt mondjuk az Olaj nem tudta, mikor idekerült, le is verte Milán, hogy megrepedt neki az arccsontja. Különben régen nem ilyen kutyájuk volt Milánéknak, hanem egy nagy farkaskutya, aminek akkora feje volt, mint a tenyerem, pedig teljesen széttártam az ujjaimat, amikor rátettem. És ez csak a feje teteje volt, onnan jött még a feje többi része, szóval geci nagy volt az a kutya, olyan vastag bundája volt, hogy mindig mondtuk Milánnak, ha fáznának télen, csak be kéne bújni a kutya mellé. Aztán valami lett vele, kisebesedett neki a füle, de az állatorvosnak nem engedte megfogni magát, úgyhogy csak rohadt ott az a seb, nyáron ették a legyek, akkor sajnáltuk is, hogy mi se tudtuk megfogni, mert tök érdekes lett volna megnézni, hogy zabálják a húst. Utána meg már nem csak a füle volt sebes, hanem a segge lyuka is, és az állatorvos megint kijött, a kutya meg úgy megharapta, hogy majdnem leszakadt a keze feje, úgyhogy bosszúból jól beadták neki az injekciót. Milán amúgy kurva sokat beszél, de aznap nem szólalt meg egyáltalán, szerencsére nekünk is volt annyi eszünk, hogy ne pofázzunk a kutyáról, szóval egész nap csak ugráltunk a bányában, és tervezgettük, hogy fogunk bombát dobni a cigánysorra.
 
Szóval anyával azt hittük, fater csak úgy mondta azt a Pestet, de aztán péntek reggel elkezdte összeszedni a holmiját, aztán meg ránk üvöltött, hogy miért nem pakolunk már, autópályán három óra Pestre az út. Csak megyünk meg jövünk, mondta fater, nem alszunk ott sehol, a faszomnak kellenek a büdös panziók, minden más meg kurva drága, szóval felmegyünk, a gyerek megnézi a Parlamentet, aztán annyi. A Parlamentről már hallottam, osztályfőnöki órán képet is mutatott róla Zsuzsazsa, és nagyon vigyorgott hozzá, mert Zsuzsazsa pesti, és azt hiszi, ettől rohadt nagy arc, pedig itt nem ér semmit a pestiségével, a tesitanár se azért dugja már évek óta, minden szerdán látjuk Milánékkal, ahogy belopakodik hozzá a szolgálati lakásba. Szóval a Zsuzsazsa képén olyan volt a Parlament, mint valami nagy kastély vagy templom, fater szerint annak több haszna is lenne, ha az emberek odajárhatnának imádkozni, mondjuk nem tudom, neki mi köze hozzá, mikor szarik az istenre meg a templomokra cakkompakk, csak akkor magyaráz néha az ég felé, ha részeg, de szerintem az isten azt olyankor betudja annak. Nem akartam mondani a faternak, hogy kurvára nem érdekel a Parlament, mert Olaj szerzett az anyjától viszkit, és ma akartuk meginni a homokban, most meg nélkülem fogják, mert tudom, hogy úgyse hagynak, de a faternak nem lehet ilyeneket mondani, mert megsértődik, és megint csak éjjel jön haza. Meg láttam, hogy anya örül az utazásnak, és ezért se szóltam, mondjuk el tudom képzelni, neki milyen jó lehet kimozdulni, mert amúgy sose megy sehová.
 
Azt mondjuk nem értettem, minek visszük a kislavórt, de nem mertem megkérdezni fatert, már akkor tiszta ideg volt, mikor elindultunk, mert anya nem csinált kávét az útra, vagyis csinált, csak otthon hagyta a termoszt. Szóval faternak meg kellett állni kávét inni egy benzinkútnál, ahol ott volt egy csomó kamionos, kurva nagy kamionokkal, amilyen Bud Spencernek van a filmben, még aludni is lehet benne, meg mindent, de nem nézhettem sokáig, ahogy cigiztek meg köpködtek, mert fater kijött káromkodva, hogy négyszáz forint egy adag kávé, hogy rohadna meg az összes barom, és először azt hittem, nem is ivott, de aztán megéreztem a kávészagot, mikor beült. Pestig nem is szólalt meg többet, csak amikor ordibált a többi vezetőre, és anya helyett is tudtam, hogy ez most neki szól, mert nem igaz, hogy nem lehetett figyelni a nyomorult termoszra, más dolga se volt egész reggel.
 
Nekem Pesten a trolibuszok tetszettek a legjobban, nem a Parlament, tökre jó az a kis pöcök, amivel felkapcsolódnak a vezetékre, és az egész város be van fonva ezzel a vezetékkel, szóval a trolik csak arra mehetnek, amerre a vezetékek vannak. És ha mondjuk egy trolivezető úgy döntene, hogy ő ma másfele akar menni, azt nem lehetne megcsinálni, mert lehet, hogy amerre menni akar, arra pont nincsen vezeték. Felülni nem ülhettem fel a trolira, csak nézhettem őket, amíg fater bement a boltba kajáért, anya ült a nyitott kocsiban, lógázta kifelé a lábát az ajtón, én meg ott mászkáltam a trolisok körül, és láttam, ahogy cseréltek, az egyik trolis kiszállt a troliból, hogy átadja a másiknak, és közben azt mondta, vigyázz, mert kicsit lomha. Én meg akkor megsajnáltam azt a trolit, mert ha lomha, akkor biztos öreg már, és szar neki csalinkázni, pláne folyton ugyanazokon az utcákon, kurva unalmas lehet, de az se jó, ha nyugdíjba küldik, mert megkérdeztem a fatert, mit csinálnak a nyugdíjas trolikkal, és azt mondta, szétbasszák őket fémhulladéknak, úgy többet lehet kapni értük, szóval magamban szurkoltam a lomha trolinak, hogy bírja még egy darabig. És a troliról eszembe jutott Milánnak a nagynénje, azt is rögtön nyugdíjba küldték, mikor kiderült, hogy mennyit iszik, és nem akarják visszavenni sehová, mert az egész város tudja róla, ezért kell nekik segélyből élni, de ezt is a Maros doki mondta anyának, Milántól meg se merném kérdezni. Úgyhogy lehet, hogy egyszer a Milán nagynénjét is szétbasszák majd fémhulladéknak, de akkor a Milán már régen nem lesz ott, mindig mondja, hogy csak legyen tizennyolc, elhúz a redvásba, ő aztán nem megy többet kannás borért senkinek, ha felnő, csak saját magának.
 
A villamosok is tetszettek, de nem annyira, mint a trolik, a Parlamenthez viszont metróval kellett menni, ami egyrészt jó volt, mert vihettem Milánnak szuvenírt, másrészt szar, mert rögtön a bombára meg a vízre gondoltam, ahogy leértünk, úgyhogy végigparáztam azt utat, fater meg bökdösött, hogy miért nem örülök, mondom, azon gondolkodom, hogy ezek a rohadt vastag vezetékek a falban, ezek fognak először kiégni, és akkor nem csak víz lesz, hanem tűz is, mire fater azt mondta, ha hülye vagyok, haljak meg. Aztán végül nem halt meg senki, hanem odaértünk a Parlamenthez, de kurvára nem érte meg a parát, sok tornya van neki meg egy baszott nagy kupolája, aztán ennyi, mondjuk a katonaruhás emberek a kis házakban viccesek voltak, úgy néztek mindenkire, mintha tényleg volna itt mit megvédeni, és mi lennénk az ellenség, aki le akarja bontani a kócerájt. Anya mondta, hogy mikor kicsi volt, már jártak itt a szüleivel, és ő azt hitte, valami király lakik ebben a palotában, a fater meg röhögött, hogy persze, király, szarkirály, de azért ő akkor is elhozza a fiát ide, mert a Parlamentet látni kell, és ugye, milyen magasak ezek a tornyok, biztos nem hallottam róla, de ez az épület benne van a világ nyolc csodájában. Nem akartam mondani, hogy ha ez az egyik csoda, akkor engem a többi hét se érdekel, azok se lehetnek valami nagy durranások, a troli sokkal jobb, és ha nagy leszek, én tök szívesen lennék trolivezető, de olyan, aki csak lomha trolikat vezet, amikhez a többieknek már nincs kedve. És csinálnék nekik egy szép temetőt is, minden trolinak lenne külön sírhelye meg fejfája, hogy itt nyugszik a 83-as, itt meg a 77-es, és ráírnám a sírkőre, hogy hány kilométert tettek meg, mint a használt kocsiknál. És az emberek, akik mindig ezekkel a trolikkal mentek haza, kijönnének, és hoznának virágokat, és senki nem baszná szét őket fémhulladéknak, hanem emlékeznének rájuk, még a trolisok is erre kanyarodnának az új, gyors trolikkal, és megmutatnák nekik, hogy nézd, itt nyugszik, akit előtted vezettem, nagyon jó barátok voltunk.
 
A Parlamentet tök sokáig néztük, nekem már teljesen elzsibbadt a lábam, meg hideg is kezdett lenni, úgyhogy visszamentünk metróval a kocsiért, én megint végigparáztam az utat, fater már rám se nézett, csak anya szorította meg mindig a kezem, amikor rántott egyet rajtunk a szerelvény. Már nagyon mentem volna haza, arra gondoltam, hátha Milánék mégis hagytak a viszkiből, de fater nem a kocsihoz ment, mikor odaértünk a parkolóba, hanem tovább, a Duna partjára, csak előbb kivette a kocsiból a kislavórt. A Dunától még jobban frászt kaptam, mint a metrótól, kábé hatszor akkora, mint nálunk a kanális, nem értem, a pestiek hogy nem esnek bele minden héten, én a közelébe se mernék menni. Nem is mentem, fater egyedül baszkolódott a köveken, aztán fogta a kislavórt, megmerítette a vízben, utána meg mellé rakott egy csomó kavicsot. Mit bámultok, japánkert Duna-vízzel, a hátsó ülésre tesszük, te vigyázol rá, ha egy csepp is kimegy, szétütöm a fejedet, ezt be lehet tenni otthon a nagyszobába, meglátod, milyen szép lesz. Én nem tudom, mi az a japánkert, de hogy ótvar szarul néz ki ebben a sárga kislavórban, az kurvaélet, mondjuk nem nekem kell nézni, hanem a fateréknek, szóval tökmindegy, majd fogom az ölemben, és akkor hátha nem fog kilötyögni. 
 
Gera
 
Valakik beköltöztek a Zizáék házába. Fater azt mondja, szemét népek, szerintem is szemetek, bár nem ismerem őket. Két szemét kölyök meg a szemét nagyanyjuk, mondta fater tegnap este anyának, anya meg azt mondta, hogy de hát nem is ismeri őket, fater viszont úgy tudja a gyomrából, mint én, hogy azok csak szemét népek lehetnek. Anya akart nekik vinni sütit, almás-kekszeset, azt tudja a legjobban csinálni, de fater nem engedte, ilyenkor szokott az lenni, hogy anya titokban csinálja meg, amit fater nem engedett neki, én meg néha elmondom faternak, néha nem. De általában nem, mert így is eleget ordítoznak.
 
A Ziza levelét még mindig nem bontottam ki amúgy, mondjuk fura is, hogy levelet adott, mert fater szerint senki se tudott írni abban a családban, tényleg nincs is ráírva semmi a borítékra, csak az üres fehérség van, vagyis inkább sárgaság, mert az egy régi boríték. Zizának sose volt pénze, nem tudom, honnan vette, biztos az anyja adta neki, vagy lopta valakitől, mint mikor lopott nekem egy bicikliláncot a boltból. Levertem az előzőt a cangámról, és fater nem volt hajlandó újat venni, ha nem tudsz vigyázni a dolgaidra, fiam, meg se érdemled, és mondjuk igaza is van, mert én semmire se tudok vigyázni. DE azért jó volt, hogy a Ziza lopta nekem azt a láncot, és nem is kért érte mást, csak, hogy pusziljam meg a száját, én meg megpusziltam, bár kicsit megijedtem, mert nagyon magához szorított, és nyomta a száját a számra sokáig, hogy majdnem megfulladtam, úgyhogy megint el kellett löknöm. Nem értem a Zizát ezekkel a dolgokkal, a piszkálás meg ez, miért kell neki folyton fogdosni. Milán mondta, hogy ő is meg akarta fogdosni a Zizát, de Ziza azt mondta, én vagyok a fickója, szóval hagyja őt Milán békén a picsába. Milán hasba vágott engem, amikor elmondta, de nem fájt annyira, meg jólesett, hogy a Ziza nem engedett neki semmit.
 
A szemetek közül az egyik kijött a homokba tegnap. Egy fiú, akkora, mint mi. A másik szemét az ő nővére, annak hatalmas, hosszú haja van, egész a seggéig ér vagy még azon is túl, nagyon barna a bőre, és mindig hangosan röhög. Ezt onnan tudom, hogy meglestem őket, mielőtt kijöttem, elbújtam a kerítésüknél, beljebb nem mertem, mert van egy kurva nagy kutyájuk, legalább akkora, mint a Milánék régije volt, vagy még nagyobb, fekete meg barna a szőre, és olyan feje van, hogy bármikor megharaphat. Harapott már meg kutya, ráadásul egy tacskó, ami tiszta égés, anya barátnőjének a kutyája, egy ótvar dög. Hétéves voltam, szóval teljesen emlékszem rá, hogy a bokámig ért az a kis köcsög, és egyszer valamiért mérges lett rám, mikor a Mari átjött (Mari az anya barátnője), és felugrott a lábamra, és megharapta a combom. Mintha direkt azért állt volna föl, hogy megharaphasson, mintha nem is méregből csinálta volna, ezt mondta utána anya, persze először rohadtul megijedt, kihívta a Marost, ő meg beadott nekem egy kurva nagy tetanuszt, és anya még akkor is azt ismételgette, hogy mintha direkt csinálta volna. Hát én biztos vagyok benne, hogy direkt csinálta, a szeme se állt jól annak a kutyának, nem is engedte magát senki másnak megfogni, csak Marinak. Nemrég mondta anya, hogy megdöglött, mármint a kutya, én meg örültem, remélem, jó sokáig kínlódott, és szanaszét fogják zabálni a kukacok.
 
Szóval a nagy kutyához nem mertem közel menni, csak leguggoltam a szőlőtőkék alá, és leskelődtem, és akkor láttam a szemét csajt, kijött a kúthoz vízért. Még vezetékes vizük sincs ezeknek a retkeseknek, mondja fater, egyáltalán nem is mosdanak, csak amikor már viszket a bőrük a piszoktól, akkor is csak ímmel-ámmal, nem is lehet a közelükbe menni, olyan szaggal vannak, hogy elájulsz. A szemét lány bevitt legalább négy vödör vizet, és közben dúdolt, meg vigyorgott, biztos nem komplett, be fog ez is kerülni a sárgába két perc alatt, mondta fater, a sorról minden héten bekerül valaki vagy oda, vagy a sittre. Azt nem éreztem, büdös-e a szemét lány, de az arca szép, meg vékonyak a lábai, mint a póknak, ahhoz képest meg nagy melle van. Szoknya volt rajta, pedig már tegnap elkezdődött a szeptember, és biztos fázott, nem komplettek ezek se, mondja fater, faszért ültetnek a nyakunkra mindig ilyen elmebeteg népeket.
 
A szemét gyerek, amelyik lejött a homokba, nem mert odajönni hozzánk, mondjuk nem csodálom, én se mertem volna magunkhoz, Milánon látszik, hogy bármikor kiüt, tiszta izom az egész, Olaj meg akkora, mint egy hegy. Én nem vagyok ijesztő, zörögnek a csontjaim, te vagy az ész a csapatban, mondja Milán, bár nem tudom, miért mondja, mikor sose hagy semmibe beleszólnom. A szemét gyerek rugdosta a homokot, néha felénk nézett, ugyanolyan fekete, mint a nővére, csak neki rövid haja van, mondjuk fura is lenne egy fiú hosszú hajjal. Milán begurult, mikor meglátta, azt mondta, hogy üssük ki, lássa meg, hogy nem lehet csak úgy idejönni engedély nélkül, a homok a miénk, és kész. Ezt mindenkinek tudni kell. Olajnak nem volt kedve verekedni, mert az anyja előtte nap megint a városközpontban bulizott a pasijával, mostanában mindig ide hozza azt, aki van, nem szégyelli a férje előtt meg Olaj előtt se. Olajnak az ilyen után sosincs kedve semmihez, pedig Olaj szeret verekedni, azt szereti legjobban, ha eltörheti valakinek az orrát, vigyorog, mint a vadalma, ha meghallja a csont roppanását, meg az is szép, mikor ömlik a vér, mondja az Olaj. Az mondjuk tényleg szép. Milán ugrált, hogy üssük szét a gyereket, üssük szét, mondom, nekem mindegy, tőlem szétüthetjük, és pont el akartunk indulni, de akkor a szemét gyerek megfordult, és hazarohant. Beszart, röhögött Milán, teleszarta a gatyáját, ez se jön ide többet, gyáva fasz, hozzá se kellett nyúlni, máris lelécelt. Bólogattam, hogy igen, gyáva fasz, pedig én hallottam, hogy a szemét házból valaki kiabált a gyereknek, hogy menjen be, és ezért ment el, nem miattunk.
 
Utána nem volt semmi, csak Milán tervezgette, hogy bombát fogunk dobni a szemétékre is, ha végre kis tudjuk fejleszteni, kérdezte Olajt, mi van a tervrajzzal, Olaj meg csak vakkantott, hogy otthon van, nem haladt vele semmit, szerintem nem is hallotta Milánt, nem gondolt másra, csak az anyjára. Én is láttam Olaj anyját a központban, amikor megvártam fatert a nagyker előtt, hát nem tudom, ha én felnőtt leszek, le se hányom az ilyen nőket, mint az Olaj anyja, akik folyton hangosan vihognak, és rövid ruhákat viselnek, amikből kilátszik a visszeres lábuk, meg a mellükön is összegyűrődött a bőr, de azért kiteszik a kirakatba. Fater is látta őket, azt mondta, ekkora ordas kurvát még nem látott ez a falu, aztán mikor melléjük értünk, köszönt neki, és kedves volt a hangja, még a kezét is megpuszilta az Olaj anyjának, az meg vihogott megint, és forgatta a szemét, aztán megsimogatta az arcomat. Olyan büdös volt a keze, hogy mikor hazaértünk, rögtön megmostam az arcom, el se tudom képzelni, hogy bírja Olaj minden nap, hogy hozzányúljon ezzel a büdös kézzel, olyan szaga volt, mint a domesztosznak, pedig az Olaj anyja egy napot se dolgozott életében, azt mondja fater.
 
Nem volt elég ennek, nem volt elég, mondta Milán, és kiköpött, a köpés majdnem eltalálta a cipőmet, nagyon utálom, mikor ezt csinálja. Mert a szemét gyerek ma is kijött a homokba, megint csak állt, rugdosta a cipőjével a göröngyöket, és nézett minket messziről, de nem jött közelebb. Most már tényleg szét kell ütni, mondta Milán, és Olaj is bólogatott, gondolom, ma nem ment az anyja sehová, ez is előfordul néha, olyankor mindig jó kedve van az Olajnak, és hajlandó szétütni bárkit. Szóval megint elindultunk a szemét gyerek felé, és én igazából valamiért azt szerettem volna, ha megint kikiabálnak neki a házból, de most nem kiabáltak, úgyhogy csak ott állt, mi meg mentünk felé, Milán meg Olaj már ropogtatták az ujjukat. Különben a szemét gyerek is olyan vékony, mint én, mégse szaladt el, pedig mikor engem szétütött a Milán annak idején, én szaladtam előle egy darabig, csak elkapott. A szemét gyerek meg csak állt, mondjuk remegni azért remegett, Milán meg odalépett elé, el lehet húzni innen, kisköcsög, ez nem játszótér, főleg nem olyannak, aki méterekre bűzlik. Én nem éreztem, hogy a szemét gyerek bűzlött volna, de ha Milán meg fater azt mondják, bűzlik, meg Olaj is elkezdett fintorogni az orrával, akkor biztos csak én nem érzem. Mindegy, ha megkérdezik, majd azt mondom, éreztem. A szemét gyerek egy kicsit megmozdult, én meg azt hittem, tényleg el akar menni, bár most már tökmindegy lett volna, mert Milánék akkor is szétütik, de végül ott maradt, ahol volt, nem nézett se Milánra, se ránk, csak bámulta a cipőjét, és tovább remegett. Milán kurva dühös lett, nem láttam ilyen dühösnek akkor se, mikor engem szétütött, meg akkor se, mikor az Olajjal akaszkodtak össze, mert az Olajt azért ő se tudta pikk-pakk szétütni, jó félóráig birkóztak a homokban, végül aztán egyik se nyert, mondjuk a Milán nem is bírja az Olajt túlságosan.
 
Számoljál, mondta nekem Milán, mert én nem verekszek sose, amikor nem muszáj, az elején próbáltak rávenni, de engem mindig mindenki lecsap, szóval én lettem a számoló, aki számolja az ütéseket, és a végén megmondja, ki győzött. A szemét gyerek még mindig nem mozdult, aztán a Milán meglökte a vállát, hé, alszol, te barom, Olaj meg sípcsonton rúgta, keljél fel, téma van, és röhögtek mindketten, de akkor se mozdult meg a szemét gyerek, úgyhogy a következő ütéssel már a földre is került. Milán meg Olaj nem erőltették meg magukat, csak lazán rugdosták, huszonegy, huszonkettő, nem is kellett nagyon számolnom, mert a szemét gyerek nem ellenkezett, nem ütött vissza, csak feküdt, a feje már tiszta homok volt, a haja is telement vele, meg a szája is, csorgott a homokos nyál végig az állán, aztán Olaj letérdelt mellé, én meg tudtam, hogy most jön a finálé, és jött is, hallottam a reccsenést, de a szemét gyerek akkor is csak nyögött egy halkat, aztán elterült a földön. Háttal feküdt, a vér csorgott vissza az orrába, amitől elkezdett köhögni, aztán kinyitotta a szemét, Milánék röhögtek, meg én is, mert tiszta dzsuva volt az egész, de már nem nyúltak hozzá, csak Milán ráköpött egyet, hogy mondtam, el lehet takarodni, a szemét gyerek meg nagy nehezen felállt, és elsántikált a házuk felé. Kisköcsög, mondta Milán, nem jó ez semmire, aztán felvette a telefonját, mert a nagynénje már háromszor hívta, hogy bezár a bolt, jó lesz, ha siet a kannással.
 
Nem mondtam el Milánnak meg Olajnak, hogy ma este átmentem anyával a szemétékhez. Nem mondtam el faternak se, mondjuk anya így is megijedt, minek akarsz jönni, hogy utána beárulj apádnak, de mondtam, hogy nem árulom be, mert akkor magamat is be kéne, meg egyébként se akarom. Úgyhogy együtt mentünk át a kekszes-almással, a szemét lány nyitott ajtót, tiszta vörös volt a szeme, alig tudott beszélni, mondta, köszönik a látogatást, de nem hívna be, ha nem haragszunk, mert a nagymamája nincs jól, meg az öccsét is megverték valami huligánok az utcában, nemrég jöttek vissza a sürgősségiről, helyre kellett tenni az orrcsontját. Bámultam a cipőmet, eszembe jutott az Olaj anyja a főtéren, anya megszorította a vállam, és már majdnem elindultunk, de egy nyöszörgő hang kiszólt a szobából, hogy a lány küldjön be engem, a nevemet mondta, furcsa volt ilyen nyöszörgő hangon hallani. Anya rám nézett, de nem mondott semmit, a szemét lány meg a szoba felé intett, bemehetsz, de nagyon rosszul néz ki, ne ijedj meg. Nem akartam bemenni, bámultam anyára, hogy vigyen haza engem innen, anya meg se mozdult, vissza se nézett, csak a lányra figyelt, még mindig nyújtotta felé a tálat a süteménnyel. Bementem.
 
Tényleg nagyon ronda volt, ekkora orrot még életemben nem láttam, mintha egy krumpli lett volna a feje közepén, egy lila-barna-piros, óriási krumpli, volt rajta egy pár kötés, de simán kilátszott alóla. Az ágy mellé tettek egy széket, de nem mertem ráülni, csak megálltam mellette, az egész szobában tisztaságszag volt, ezek szerint mégse olyan büdösek, fehér volt az ágynemű is, amiben feküdt, a takarón a füzete meg a matekkönyve kinyitva, a mértékegységeket vették, felismertem a rajzokat. Nem mondott semmit, lehet, hogy néma ez a gyerek, csak bámultuk egymást jó sokáig, aztán mégis megszólalt, Gera vagyok, mondta, én meg leültem a székre, akkor már leültem, és nem mondtam meg a saját nevem, úgyis tudta már valahonnan. Így ültünk, amíg anya be nem szólt értem, nem beszéltünk semmit, csak Gera füzetét húztam ki a keze alól egy idő után, beírtam az adatokat a házijába, aztán visszaadtam neki. Nem tudom, minek csináltam, mikor még a sajátom se volt kész.
 
Ír
 
Gera ma is megvárt a suli előtt. Minden nap meg szokott várni, mióta anyával átvittük a kekszes-almást, Milánék meg röhögnek, ott a csajod, beléd van zúgva a kis ribanc, úgy látszik, még egyszer szét akarja csapatni magát, ha csak ez kell, szívesen. De nem mennek oda Olajjal, hogy még egyszer szétcsapják, mert megkértem őket, hogy ne. Azóta engem is buziznak.
 
Mikor először megláttam ott, nem voltak velem Milánék, úgyhogy odamentem, és megmondtam neki, menjen haza, mert kurvára meg fogja bánni, de rám se nézett, csak bámulta a cipőjét, mint aznap, mikor szétcsaptuk a homokban, meg még vigyorgott is hozzá, hülye idióta, mondtam, és ott hagytam. Eszembe nem jutott volna, hogy vissza fog jönni, de ott volt másnap is, mint valami kibaszott őrzőkutya, még egy rendes hátizsákja sincs, valami ócska bőrtáska fityeg a vállán, abban hordja a könyveit. Láttam a füzetét órán, olyan betűket ír, mint egy lány, kerekeket és szabályosakat, bezzeg az enyémeket nem lehet elolvasni, le is ordítja a fejem a tanár minden órán. Nekem a matek megy, azzal nem kell szarakodni, hogy így görbüljön a szám vagy úgy, a lényeg, hogy kijöjjön az eredmény, az meg mindig kijön valahogy. Matekórán Gera is sasolta az én füzetemet, mert segghülye a matekhoz, messziről látszik rajta, majdnem kiesett a padból, úgy nézte, szóval inkább odatartottam neki egy kicsit, nehogy a tanár észrevegye. Na, ezt nem kellett volna, mert ettől aztán végképp kutyaszerű lett, már csak a nyelvének kellett volna lógni, amikor rám nézett, lehet, hogy igaza van Milánnak, és ez a szemét gyerek tényleg buzi.
 
Ma különben olyan történt, ami még sose: Milánért eljött a nagynénje a sulihoz. A régi kempingbicaján ült, rángatta a kormányt, úgy jön, mint az ökörhugyozás, mondaná Antal mama, aztán a suli előtt majdnem eltaknyolt, kár, hogy nem, mert azon kurvára lehetett volna röhögni, de az utolsó pillanatban kitette a lábát, és csak megtántorodott egy kicsit cangástul. Milán kiköpött, megint részeg, de azért odament hozzá, és visszasegítette a biciklire, aztán elindultak egymás mellett, nem tudtam, örül-e a nagynénjének vagy nem, de Milánnál soha semmit se lehet tudni. Olaj állt mellettem még egy darabig, de Milán nélkül nem nagyon lehet mit kezdeni Olajjal, meg ő se tud magával, úgyhogy egy idő után mordult egyet, csá, és elindult a belváros felé. Tudtam, hogy a pékségükbe megy, mert Olajéknak az is van, különben kurva szar, minden cuccuk tiszta zsír, az ember alig tudja lemosni a kezét utána, de ez az egyetlen pékség a városban, szóval muszáj odajárni. Olaj meg direkt szereti azokat a zsíros cuccokat, ezért is lett Olaj a neve, meg mert olyan a haja, mintha olajjal lenne bekenve, így hátrafelé fésüli, mint azok a buzigyerekek a zenés filmekben, és hozzá meg akkora, mint egy ház, szóval irtó hülyén néz ki, nem mintha érdekelné. Mikor Olaj elhúzott, én is indulni akartam haza, de aztán megláttam a szemem sarkából Gerát, és tényleg nem tudom, miért álltam meg.
 
Azt se tudom, miért intettem, gyere akkor, odaloholt mellém, azok a sovány ujjai tiszta fehérek lettek, ahogy szorította a táskáját. Mentünk a Rákóczi úton végig, ez egy nagyon hosszú út, néha Milánékkal végigrohanjuk, vagyis csak Milán meg én, mert Olajnak annyi hája van, hogy nem bírja el, és fél perc után kifullad. Sétálva különben fél óra hazaérni, végig ezen az úton kell menni egyenesen, kurva unalmas, hogy minden nap ugyanazokat a házakat meg fejeket látja az ember. Még a strand a legérdekesebb, ott van egy ilyen fahíd, ami alatt folyik a kanális, mondjuk az se nagy durranás, csak mégse az a szürke járda, mint a többi részen. A fahídnál néha meg szoktam állni, hogy nézzem a vizet meg a köveket, bár sose akkor, mikor Milánékkal vagyok, velük nem nagyon lehet vizet meg köveket nézni sokáig, azaz egyáltalán nem, úgyhogy mikor most megláttam a fahidat, gondoltam, megállok, Gera tök mindegy, úgysem szól egy szót se, mióta csak elindultunk.
 
A híd alatt csörgött a kanális vize, olyan hangja volt, mint mikor egy zacskót gyűröget az ember, erről eszembe jutott, hogy éhes vagyok. Én nem ebédelek a suliban, faterék egy darabig fizették, de sose ettem meg, szóval miután fater ordított velem egy sort, hogy kár belém az étel, és miért nem fordul fel az ilyen, kivettek a kajáldából. Azóta azt eszem, amit otthon találok, meg amit veszek a büfében, ma úgy emlékeztem, maradt még a Snickersből, benyúltam a táskámba. Gera nyugodtan álldogált mellettem, már attól marha elégedettnek látszott, hogy velem jöhetett, szerintem azt is megengedné, hogy átlökjem a korláton, ugyanezzel a hülye vigyorral fulladna meg. Az jutott eszembe, itt hagyom a picsába, elmegyek Milán után, már biztos hazaértek, meg a csokit se találtam, és egyre éhesebb lettem már a gondolattól is, amikor Gera benyúlt a saját táskájába, kivett egy Sport szeletet, és felém nyújtotta.
 
Ki akartam verni a kezéből, engem ne sajnáljon egy ilyen szemét, van nekem kajám, csak most épp nem találom, lehet, hogy mégis megettem a nagyszünetben, csak már nem emlékszem rá, mert akkor is a Ziza levelén járt az agyam. Egymás mellé tettem őket a táskámban, a fél csokit meg a levelet, hátha olyan koszos lesz a levél, hogy nem kell kinyitni, de ha megettem a csokit, akkor gondolom, a levél még itt van valahol a könyvek mellett. Gera még mindig állt a Sport szelettel, mint a cövek, én meg kikaptam a kezéből, akkor már nagyon éhes voltam, de fura, tíz perccel azelőtt még semmi bajom se volt. Betömtem az egész csokit a számba, alig bírtam lenyelni, de akkor se adtam neki, ha ilyen hülye, hogy nem eszi meg, én aztán leszarom. Most még elégedettebbnek látszott, úgyhogy tényleg szerettem volna átdobni a korláton, meg magamra is mérges voltam, faszért fogadtam el ezt a kurva csokit, most azt hiszi, haverok vagyunk, pedig kell a francnak egy ilyen retardált. A kezem is csokis lett, megint belenyúltam a táskámba, hogy megtöröljem mondjuk a magyar könyvemben, mert nagyjából arra való, amikor egy lap nyomódott a tenyerembe, és hosszában végigvágta. Kurvaélet. Kirántottam a kezem, a seb hirtelen kezdett fájni, mint a vágások szoktak, mint mikor fater tanított húst vágni a bográcshoz, és beleszaladt a nagykés a hüvelykujjamba, akkor se éreztem először semmit, csak egy kis idő után, akkor viszont kurvára fájt, anyának rá kellett önteni a fél betadinos üveget. A hídkorlátra csaptam a jó kezemmel, Gera meg se rezzent, pedig azt hittem, meg fog ijedni, amilyen beszari kis köcsög, ő viszont a előkotort a nyomi táskájából egy halom zsebkendőt, és a kezembe nyomta. Rászorítottam őket a sebre, aztán belenéztem a táskámba, hogy mi vágta el a kezem, és hát persze, hogy a levél.
 
Dühös lettem, minek irkál Ziza leveleket, amiket úgyse olvasok el, csak arra jók, hogy elvágják a kezem, kihúztam a levelet, és a víz fölé tartottam, de nem tudtam eldobni. Nem azért, mert nem akartam, hanem, mert Gera elkapta, faszom se tudja, minek kellett neki, de nem engedte, hogy visszavegyem, akkor elfeledkeztem a kezemről is, meg mindenről, és nekilöktem a korlátnak, kicsit se bántam volna, ha beszakad, ha elviszi ezt a szemetet a víz, de nem szakadt be, Gera a hátával esett neki. Fel se nyögött, mint mikor Olaj eltörte az orrát, csak az arca rándult meg, a levelet nem engedte el, még egyszer meg akartam lökni, de most már arrébb lépett, és kibontotta a levelet, kibontotta, kibontotta, amit én napok óta nem bírtam, azt hittem, megölöm, ha puska lett volna a kezemben, tutira szétloccsantom az agyát, így csak utána léptem, és belekönyököltem a gyomrába. Összegörnyedt, elejtette a levelet, a sárgás borítékból egy félbe hajtott papírlap csúszott ki, az eséstől szétnyílt, és megláttam. Nem volt benne semmi, csak egy nagy, piros szív, elfoglalta az egész papírt.
 
Álltam mellette, nem hajoltam le érte, Gera lihegett mellettem, aztán egyszer csak felvette ő, vártam, hogy dühös legyek, amiért megint hozzányúlt, de nem lettem. Gera tartotta a levelet, az ujjai most nem fehérek voltak, hanem vörösek a hidegtől meg a fájdalomtól, én egyedül a könyökömmel tudok ütni, de azzal nagyot, éles könyököm van, mint faternak meg papának. De akkor se indult el haza, hányszor kell még szarrá verni ezt a szemetet, hogy értsen a szóból, nem indult el, hanem megszólalt, a nevén kívül most szólalt meg először, azt mondta, elment. Akkor végre meg tudtam mozdulni, odamentem a korláthoz, és elkezdtem rugdosni, a dühöm sehol se volt már, csak arra gondoltam, honnan tudja ez a gyépés, hogy Ziza elment, meg hogy tőle kaptam a levelet, és ha tudja is, minek mondja, minek szólal meg, jobb volt, mikor kussolt, bár ha beszél, legalább nem olyan para az egész gyerek. Nagyon régi az a fakorlát, ahogy rugdostam, elkezdtek lepattogni róla a szilánkok, tök jó lett volna, ha sikerül szétrúgnom az egészet, de annál erősebb az alapja, vagy mije, szóval csak a szilánkokat tudtam rugdosni tovább, egy szilánk Antal mamának, egy papának meg a piszkos víznek a szeme előtt, egy Milán nagynénjének, egy Milánnak meg Olajnak, nekik is jár szilánk, és egy biztos jár Zizának is, aki nem is tud írni, nekem mégis írt, és lefeküdt arra a szalmára a hodályban, és a számhoz nyomta a száját a bokor mögött, aztán meg hagyta, hogy elvigyék. Nem is tudom, akart-e volna maradni, mert nem lehetett belőle kihúzni egy értelmes szót se, mikor kiszaladt, hogy elköszönjön, csak bömbölt, mint az orcsi szamár, a taknyos kezével fogdosta a kezemet, megölelt, és a végén odaadta a levelet. Rúgtam tovább a korlátot, Ziza nem is egy rúgás, hanem legalább tíz, minden találkozásunkért egy, Gera egyre halkabban zihált, aztán papírcsörgés, összehajtotta a levelet, visszadugta a borítékba, és a táskámba tette. Aztán mellém állt, megfogta a korlátot a két kezével, és belerúgott, ő se dühösen, inkább, mintha tudná ő is, hogy milyen, nem nézett rám, nem kérte az engedélyem, a kutyaszerűség eltűnt, amikor kikapta a kezemből a levelet. Szóval ketten rugdostunk, a korlát csikorgott, de állta, és arra gondoltam, hogy a homokban szarrá verjük egymást, ha olyasmiről kezdünk beszélni, amiről nem beszélünk, pedig egy korlátot is lehetne rugdosni egymás helyett, így, ahogy most, sorba állni, és adni a korlátnak meg a szilánkoknak. Meg arra is gondoltam, hogy Milán ezt nem fogja megérteni soha, és ha Milán nem érti meg, akkor Olaj se, mert Olaj is kiskutya Milánnak, meg én is az vagyok, és ezt csak azért tudom most ilyen biztosan, mert kis időre nekem is lett egy kutyám. Elment, szólaltam meg, Gera rám nézett, de nem mondott semmit, csak már nem vigyorgott, rugdosta tovább a korlátot.