Date
-
2014. október 29-től 2015. március 26-ig
Boncza Berta születésének 120., halálának 80. évfordulója alakalmából nyíló tárlat ismeretlen dokumentumok, tárgyak, képek, mintegy 15 Márffy festmény bemutatásával emlékezünk meg a költő, múzsa, feleség és modell szerepet betöltő Csinszka életéről
Boncza Berta 1894. június 7-én született az erdélyi Csucsán, a Körös folyó melletti hegytetőn épült, romantikus kastélyban. Édesanyja szülés után néhány nappal meghalt. Bertukát a nagymama nevelte fel.
A felnőttek tragédiáját érzékelve a festői környezetben, a kislány egyre érzékenyebb gyermekké cseperedett. Tízéves korától előkelő budapesti és svájci nevelőintézetekben tanult. A szép iránti fogékonyságát és kreativitását versírással és rajzolással fejezte ki. Svájci magányában rajongó természetének engedve levelezést kezdeményezett a kor híres költőjével, Ady Endrével. 1914 áprilisában találkoztak először személyesen. A találkozásból szerelem, majd házasság lett.
Ady halála után a magára maradt, még mindig játékos, művelt fiatalasszony nem akart a nemzet özvegye lenni. Méltó társat keresett, akivel biztonságban élhet. Márffy Ödön festőművész lett a második férje, akivel korán bekövetkezett haláláig boldog házasságban éltek. Csinszka nem alkotott jelentős műveket, tehetsége mégis rátalált igazi feladatára. A verselgető és rajzolgató asszony egy költő és egy festő múzsája tudott lenni. Születésének százhuszadik és halálának nyolcvanadik évfordulóján kiállítással idézzük meg életét és különleges, szerethető személyiségét.
csinszka017.jpg
Image

csinszka003.jpg
Image

csinszka007.jpg
Image

csinszka001.jpg
Image

csinszka005.jpg
Image

csinszka011.jpg
Image

csinszka015.jpg
Image

csinszka014.jpg
Image

csinszka002.jpg
Image

csinszka012.jpg
Image

csinszka013.jpg
Image

csinszka018.jpg
Image

csinszka008.jpg
Image

csinszka020.jpg
Image

csinszka022.jpg
Image

csinszka016.jpg
Image

csinszka009.jpg
Image

csinszka004.jpg
Image

csinszka019.jpg
Image

csinszka010.jpg
Image

csinszka021.jpg
Image

csinszka006.jpg
Image
