Vas István: Ez a szoba; hol én most… Új Írás, 1971.
„én már sok mindenfelé írtam verset, erdőben sétálva, díványon, füvön, homokon heverészve, csónakban csurogva lefelé a Dunán, igaz, a Standardben is, Újpesten, a könyvelési kartonok alá rejtett cetlikre, de hát azt mégsem lehet igazi íróasztalnak nevezni – csak egy valahol nem írtam soha verset: a saját íróasztalomon, amely mellesleg, nem is valódi íróasztal volt, csak apám irodájából öröklött írógépasztal, amin legföljebb tanulmányt, kritikát, rádióelőadást fogalmaztam olykor. Azt viszont, hogy a versnek elszántan nekiüljek, íróasztalhoz, mintha csak valamilyen komoly munkához, nevetséges nagyképűségnek tartottam volna – voltaképpen ma is annak érzem.”
„Amikor Piroskával összekerültünk, egy elég ócska festő rásózott egy elég ócska íróasztalt, a forint akkori tündökléséhez viszonyítva méregdrágán – de hát Piroska addig sohasem vett még bútort. Mindegy, azért komoly íróasztal volt, és a rajta felhalmozódott rendetlenség állandó jelleggel elfödte kopott posztóberakását. Huszonkét évig töltötte be hivatását a Duna bal és jobb partján – éppen az idén bíztuk rá egy házasodó, fiatal költő-, fordító- és kritikus-barátomra. Mi pedig szereztünk a bizományiból egy még komolyabb íróasztalt nyolcszázért, - persze, az asztalos szépen rendbehozta, kifényesítette.
Mindezt azért mondom el ilyen körülményesen, hogy jelezzem: nem olyan könnyű nekem az íróasztalomról beszélni. Teszem azt, amikor most a kórházban feküdtem és arra gondoltam, fogok-e még az íróasztalomhoz ülni, és minek - nem is tudtam hirtelenében, melyik elé képzeljem magamat. A természetes képzettársítás a régebbit, a kisebbet, a kopottat hozta elém – de hát nem feledkezhettem meg róla, hogy annál most valószínűleg Szabolcs szerkeszt vagy fordít valamit. Arról sem persze, hogy ott áll már a helyén a szép, új sötétbarna alkotmány – de hát az még olyan bedolgozatlan, bejáratlan, érintetlen. azt sem tudtam, hogyan helyezzem rá a karomat.”
„ próbálok számot adni az új íróasztalról. Nem sokat tudok róla. Teteje rendezet benyomást kelt – persze, hiszen még nem használtam. Még a fiókjait sem sikerült teleraknom. Legkomolyabb tartalma a középsőnek van: ez a gyógyszerkészletem. […] bizonyára sokan elcsodálkoznak az előtte álló karosszéken, amelyik még leginkább borbélyszékre hasonlít, nem csak a formájában, hanem azért is, mert kerekeken jár és forgatható.”
„Íróasztalomnál már csak azért sem tudok huzamosabb ideig megmaradni, mert minduntalan föl kell ugranom, kinézni az ablakból, el a szövegtől, a dolgozószobától. El? Néha éppen bele. Hiszen ez mind benne van a dolgozószobámban, ez a meghosszabbítása a dolgozószobámnak, ez a Duna-lebegés az Erzsébet-hídtól a Lánchídig, az épületvonal az Akadémiától a Vámházig.”
„pillanatnyilag az a legfontosabb a dolgozószobámban, ami nincs benne: az állandó cigarettafüst, a hamutartókban a csikkek, és az íróasztalom fiókjai is azért olyan üresek, mert nincsenek benne a szerb és francia cigaretták, sem a könyvek mögött a különleges címkéjű gyufák – én azokat is szeretem.”