A tettenérés kamerája

Pályázati felhívás amatőr filmkészítőknek

 

Komolyan hiszem, hogy csak az tud igazán tárgyilagos lenni, 

akinek minden oka megvan rá, hogy elfogult is legyen.

 

Akik érezték már, milyen szfinxszerűen súlyosodnak meg a tárgyak,

amelyekről tudjuk, hogy a maguk megszokott módján

többé nem mozdítják el őket, azok bizonyára megértenek.

Még egy jelentéktelen spárgadarab is,dupla tengerészcsomóval a végén,

még az is megköveteli a számbavételt.

Mészöly Miklós: Az atléta halála

 

A Petőfi Irodalmi Múzeum pályázatot hirdet minden kísérletező kedvű amatőr filmkészítő számára, akik rövid videómunkájukkal reflektálnak a Mészöly Miklós szövegeiben tettenérhető filmszerűségre. 

 

Mészöly betűit olvasva képeket látunk, műveit könnyű “mozizni”. Látványai többféleképpen hatnak, vagy pontosak, tárgyszerűek, vagy pedig szuggesztívek és sugallatosak. Hogyan lehet ezeket a látványokat lencsevégre kapni egy igazi kamerával? Milyen jelentések születhetnek a képek és hangok találkozása által? Milyen képeket hív életre egy az író művei által ihletett jazz improvizáció? Hogyan válik filmmé Mészöly egy szemináriumi beszélgetésen elhangzott gondolatmenete? Hogyan lesznek filmszerűek Mészöly szövegrészletei mozgóképes formában?

 

Archív felvételeket, relikviákat, fotókat, és különleges tárgyakat válogattunk össze a PIM gyűjteményeiből és Mészöly Miklós szövegeiből, melyet a múzeum a pályázat keretében ingyenesen hozzáférhetővé és átdolgozhatóvá tesz. Kísérletezz, szedd szét, vágd újra, zenésítsd meg, dramatizáld, illusztráld, tedd személyessé vagy szemléletessé! Mészöly által inspirálva merülj el a tárgyak rejtélyében, mérd meg a súlyukat és kísérletezz filmes megfejtésükkel.  

Küldd be nekünk pályamunkádat, amely:

 

  • egy max. 3-5 perces filmetűd .mp4 formátumban;
  • felhasználja a mellékletben szereplő valamelyik részletet Mészöly Miklós Az atléta halála című regényéből (a szövegrészek egészét vagy részletét is fel lehet dolgozni a pályamunkában);
  • felhasználhatja Vázsonyi Jánosnak az író szövegeire rögtönzött jazz improvizációját vagy Mészöly Eötvös Collégiumban felvett, mellékelt hanganyagát;
  • felhasználja a PIM gyűjteményében lévő, Mészölyhöz kötődő tárgyak fényképeit;
  • a pályamunka során bármilyen filmkészítő technika felhasználható (pl. animáció, kollázs, montázs).

Pályázati feltételek:

 

  • A pályázó amatőr filmkészítő, tehát: filmkészítő vagy képzőművészeti végzettsége (még) nincsen, jelenleg ilyen területeken nem oktat 
  • A pályázó 16-25 év közötti
  • Határidő: 2022. március 1.

Felkért zsűri tagok:

 

  • Dr Gelencsér Gábor filmesztéta, egy. doc. - ELTE Filmtudomány Tanszék 
  • Tóth Szabina a PIM médiatárának munkatársa 
  • Kara Dávid, grafikus, VJ, a BudapestSchool média és alkotás tanára
  • Zurbó Dorottya DLA filmrendező és egyetemi oktató - SZFE - DocNomads Joint Masters, METU

     

A legjobb beérkezett pályázati anyagokat kiállítjuk múzeumi és virtuális tereinkben, illetve pénzjutalomban részesítjük. (1. helyezett 120.000 ft, 2. helyezett: 100.000 ft, 3. helyezett 80.000)

Az elkészült pályamunkákat várjuk név, elérhetőség és rövid bemutatkozó szöveg kíséretében az alábbi email címre: filmpalyazat@pim.hu 

 

A  felhasználható anyagok letöltéséhez katt ide.