A Házisárkány
Kaliszky Kinga
Egyszer régen, nagyon régen, mikor még a sötét égen
Csillag helyett vad sárkányok cikáztak a kékes éjben
Élt egy ember, ki nagy hős hírében állt,
Mert bármely vad sárkányból szelídet csinált.
Bátornak kell lenni ehhez a munkához,
Különben gyakran nyúlhat mankóhoz az,
Ki fél e hatalmas lénytől
És nem riad vissza a ténytől,
Hogy egy ilyen szörnyet szelíddé tegyen,
S az kezes báránnyá legyen.
De vitézünket, Henrit, mert hiszen így hívták,
Nem ily fából faragták,
Nevét a világon mindenhol suttogták:
Rómában, Párizsban, sőt akár Tapolcán,
Serlegei rendben is álltak a polcán.
Történetünk kezdetén is trófeáit rendezte,
Büszke arcát – szép keretben – a falára szegezte,
Sürgött, forgott, serényen csinálta a rendet,
Mikor egy halk kopogás törte meg a csendet.
Idős ember lépett lassan a szobába,
Görnyedt hátú volt, ráncos arcú, kába,
Megszólalt, mondta nyújtottan, rekedten:
„Igen nagy bajban rekedtem.
A feleségem, tudja, állandóan morog,
Miközben vásárol, vagy a konyhában forog,
Haragos, ha ülök, haragos, ha állok,
Baj neki, ha jót, vagy rosszat csinálok.
Úgy érzem, nincs kiút, állandóan félek,
Néha azt gyanítom, egy sárkánnyal élek.”
„Ennek fele sem tréfa – jegyezte meg Henri,
Az Ön feleségét ki kell figyelni.
Bármikor kezdhetjük, mondjon időpontot,
Én pedig ott leszek, akkor, és pont ott,
Mikor kiderül, hogy neje valóban sárkány,
S az ügynek végre utánajárván,
Szelíddé teszem az Ön drága nejét,
Mielőtt kinöveszti a hetedik fejét.”
Másnap reggel Henri hasalva leste,
Amint a feleség a bokrokat nyeste.
Hősünk már kifáradt, nyomozott eleget,
Noteszbe írta a gyanús jeleket.
Rózának hívták, magas volt és vállas,
Férfias jelenség, majdhogy nem szakállas,
Gyakran morgott magában, és amikor főzött
Néha-néha orrából kevéske gőz jött.
Szerette a kígyóbőrt, az Állatkertben járván
Nem egyszer megfordult a hüllőház táján.
Róza gyakorta szidta férjét este,
Állandóan nézte, vajon rest-e,
Hogy eltegye a tányért minden evés után,
S ha néha tüzet hány,
Miért néz olyan bután.
Minekután hősünk Rózát megismerte,
Napról-napra látni nagyon nem is merte,
Egyre jobban félt, s nevéhez nem hűen
Inkább reszketett, elbújva a fűben.
Három nap és három éjjel törte azon fejét,
Hogy tegye szelíddé az öregúr nejét.
Már tudta, hogy sárkány s egy tervet szőtt,
Hogy csitítsa le a sárkánnyá lett nőt.
A negyedik nap reggelén elhívta magához
Az öregembert, titkos, mágikus lakához.
Eljött a meggyötört férj és Henri
Elmondta hogyan s mit kell tenni:
Hívja el Rózát egyik este szépen,
Vacsorázzanak a csillagos éjben,
S figyelje azt a percet, várja,
Mikor nem néz oda élete párja.
Öntse e levet az ő poharába,
Szelíd lesz ettől, a lé garantálja,
De vigyázzon, kövesse jól a tervét,
S ha egy apró részletet elvét,
Fusson messzire, amennyire lehet,
Ez a legtöbb, mit ekkor tehet.
Rendben van, szólt a férj, kissé megütközött,
S elkérte a fiolát két sóhaj között.
Másnap ugyanekkor, a nyári esti hőben
A házaspár leült a Lángnyelv Vendéglőben.
Henri gondolta, egy asztal alatt lészen,
S figyeli a cselekményt onnan, tettre készen.
Telt-múlt az idő, az óra egyre szaladt,
Láthatólag minden a terv szerint haladt.
A vacsora ízletes, gyorsan is fogyott,
Anélkül, hogy Róza bármi gyanút fogott.
Mikor arcát púderezve épp nem figyelt oda,
A férj azt gondolta, akkor „Most, vagy soha!”
Ekkor a kis üvegcsét gyorsan elővette,
A nagy boros pohárba belecsöpögtette.
Majdan várta, hogy lassan hasson a lé,
Mely visszahozza Rózát újra emberré.
És miközben várt, hogy zavarát rejtse,
S feleségét nehogy gyanúba ejtse,
Hol remegett, hol meg evett,
Pincért intett s felhörpintett poharából egy keveset.
Teltek-múltak ám a percek, s a férj felfigyel, karja serceg,
S jócskán fáj a háta tája, tán kiújult reumája.
Olyan érzés, mintha főne, lábán meg ha pikkely nőne.
Róza kiált: „Mi lelt téged?! Károly, Drágám, mondd el kérlek,
Miért lett nagyobb szájad, szemed, miért lett olyan csúf a fejed?
És a hátad miért lett görbe, nézzél máskor a tükörbe!”
Pár asztallal Róza mögött Henri hősünk nagyot nyögött.
A terv nem úgy ment, mint remélte, az öregúr kicserélte
Rózával poharát,
Ez követte zavarát.
A csodaszernek tulajdonsága
– amellett, hogy elég drága –
Az, hogyha egy sárkány issza,
Azt emberré teszi vissza.
Viszont, ha ember, mind egy szálig,
Tüzes fenevaddá válik.
Mint már tudjuk, ez történt imént is,
S mikor a férj elnyerte zöld színét is
Párjára immár sárkányszemmel nézett,
Módosult a róla alkotott nézet.
Milyen szép, milyen csodálatos Róza!
Hogy leírja neki, elkéne egy próza.
Hosszú pillája, vicsorgó szája,
Pikkelyes bőre, füstölgő bája,
Minden rücske szíve csücske.
A feleség is a dolgot hasonlóképp vélte,
Károlyért rajongott, epedett érte,
Erős karja, széles válla,
Ez minden nő ideálja.
Nem telhet be ennyi jóval,
A herceg ő a fehér lóval.
Eképp merengvén, szárnyukat bontva,
A vendégek számát jelentősen rontva,
Szárnyaltak ketten nagy békességben
A hajnaltól piruló végtelen égen.
Kopogj, olvasok!
Peresztegi Hanna
-Zsombor, jössz kosármeccsre? Tényleg mindenki ott lesz. Kemény lesz, mert a Ricsiék ellen játszunk.
-Bocs, Tom, de nem igazán érdekel.
-Miért van jobb programod? Ja, nem, kitalálom, megint a számítógépedet nyomkodod. Hát persze, mert az biztos jobb program, mint a kosármeccsünk.
-Igen, tényleg jobb – mondta Zsombor, majd faképnél hagyta Tomot. De azt még hallotta, ahogy odamegy Bálint hozzá, és azt mondja: „Hagyd, a kocka magának való”.
Zsombor hazament, leült a gépéhez, és játszani kezdett. „Hiszen kit érdekel a könyv, a füzet, a suli a tanulás?” Nem is volt egy barátja se. Nem azért, mert ők jobban tanultak volna, vagy mi, de ők egymáshoz mentek, összegyűltek a meccseken, találkoztak. Zsombornak meg hát csak a virtuális világban voltak haverjai. Azok meg nem igazi barátok.
Tom meg hiába próbált barátkozni, ha Zsombor rá se hederített. Tom igazából Tomi, vagyis Tamás, de így senkise hívja. Csak a mamája. Neki csak „Tomikám”. Osztálytársai úgy gondolták, hogy a legjobb kosarasnak kell egy jó becenév. Így lett Tomiból Tom.
-Szia Zsombor, Anya azt üzeni, hogy csináld meg a leckédet.
-Hányszor mondtam, Anna, hogy kopogj, ha bejössz a szobámba!
-Bocsi, de tényleg el kéne kezdened a házidat. Vegyél példát rólam, másodikos létemre olyan okos vagyok, mint egy nyolcadikos!
-Ne bízd el magad! Üzend meg Anyának, hogy…
-Mit üzenjen nekem Anna?
-Anya, mondtam, hogy kopogj!
-Bocsi, Drágám. Képzeld beiratkoztam a könyvtárába!
Zsombor a szemét forgatta.
-Oké Anya, örülök neki. – jegyezte meg epésen.
-És téged is beírattalak!
-MI?
-Nem akármelyikbe, a sárkányos könyvtárba!
Azt majd lesheted Anya, hogy én elmegyek oda. Nekem erre nincs időm! Most azonnal össze kell gyűjtenem 1000 pontot az arany páncélhoz! – gondolta a fiú. Amikor feleszmélt, éppen Anna beszélt hozzá.
-Szóval szerintem rád férne a sok punnyadás után egy kis olvasás. Fogadjunk, hogy még életedben nem láttál könyvet, és nem is tudsz olvasni! Jaj, szegény, majd én megtanítalak olvasni!
Zsombor annyira el volt foglalva azzal, hogy csúnyán nézzen Anyukájára, hogy még tiltakozni is elfelejtett. És mikor rájött, hogy le fog maradni az elsöprő 1000 pontos akcióról, már ott állt a könyvtár bejáratánál Anyukájával és Annával.
-Még szerencse, hogy mindig nálam van az MP3-am! – mondta magának, és nyúlt is a zsebébe, de jaj! amikor kihúzta a kezét, zenehallgató helyett zsebkendőt talált. – Anna! – kiáltott rá húgára. – Te vetted ki a MP3-am a zsebemből?!
-Igen, bocsi. Igazán figyelhetnél a könyvtárra. Olyan szép az egész! Az a meghitt könyvtári hangulat, a könyvek illata, és juj! voltál már a gyerekkönyvtárban? Az annyira tuti jó! Az a legszebb része az egész könyvtárnak! Szép színes lámpák, vicces, gyerekkönyvekkel teli polcok, és onnan rá lehet látni a könyvtár sárkányaira! A belső udvaron vannak, és mindenki megcsodálja őket!
-Már bocs hugi, hogy közbeszólok, de egy: a könyveknek nincs illata, kettő: sokkal meghittebb otthon ülni a kényelmes puha fotelemben, a szobában, és gépezni, három: sárkányok nem léteznek!
-Már hogy ne léteznének!
-És még te mondod, hogy nyolcadikos szintű eszed van! Tudod, a nyolcadikosok nem hisznek a sem a sárkányokban, sem a tündérmesékben!
-Olyan ünneprontó dög vagy! Akkor maradj itt egyedül! – mondta Anna durcásan és elviharzott a gyerekkönyvtár felé.
Zsombor pedig unatkozni kezdett. „Na, jó, megnézem, milyen is a könyv.” – gondolta, majd megindult a könyvespolcok felé. Találomra levett egy könyvet, kinyitotta valahol, és olvasni kezdte félhangosan:
-Házi légy. Latin neve: mittudoménmi. Ezt el se lehet olvasni! Egy pár hártyás szárnya van… te jó ég! ez dögunalom! Nem tévedtem, a könyvek tényleg unalmasak! – majd mielőtt visszatette, megnézte a borítóját. „Állatok kéziszótárja”. Pff, és én ilyeneket olvassak?
Tovább is sétált, míg egy óriási plakátba nem botlott.
-Megjelent. – olvasta. – Egy ropi naplója. Zűr Sárkány országban. Különkiadás. Gyerekeknek 10-14 éves korig. Kölcsönözhető a gyerekkönyvtárban. – elgondolkodott - Ez szuper! Pont a felső korhatáron vagyok, de talán még beleférek. Bebizonyítom Annának, hogy tudok olvasni, és amúgy is: nagyon unatkozom.
Felment a gyerekkönyvtárba, és benyitott. Tényleg olyan, mint amit Anna mondott! Odamentem az ablaküveghez, és tényleg ott voltak a sárkányok! És tényleg finom könyvillat terjengett! Gyorsan megkereste a könyvet, és odavitte a könyvtárosi pulthoz.
-Ezt szeretném.
-Rendben.
-Na, akkor kiveszi nekem? – nézett Zsombor türelmetlenül a könyvtárosra. Ő pedig csak elnevette magát.
-Sosem jártál még itt? Menj le a lépcsőn, és bejárat közelében vannak a kikölcsönző automaták. Önkiszolgáló, neked kell kivenned a könyvet magadnak.
-Á, értem, köszönöm. – mondta Zsombor, majd a táskájába tette a könyvet.
Lement a lépcsőn és meglátta Anyát. Rögtön odaszaladt hozzá, és azt mondta:
-Menjünk már haza, Anya! – minél hamarabb el akarta kezdeni a könyvet.
-Egy pillanat, a húgod még válogat.
-Pff… - pufogott Zsombor, majd odament az egyik fotelhez. Elhelyezkedett kényelmesen, kinyitotta a könyvet, és beleszagolt. Majd szép lassan elkezdte nézegetni, majd olvasni.
ELSŐ FEJEZET
Van egy házi sárkányom. Nem viccelek. Tényleg. Nálunk mindenki sárkányt tart. Az enyém elég sértődős, a barátomé haragos, a szomszédunké irigy, az anyukámé félős, az apukámé meg hippi szerintem, folyton csak mosolyog. El se tudnám képzelni az életem sárkányok nélkül. Bármilyen furcsa, én a könyvtárból választottam ki a sárkányom. Mert nálunk a 10. szülinapunk delén kell kiválasztanunk a saját sárkányunk. Emlékszem Anyával épp mentünk a Sárkányok Földjére, amikor eleredt az eső. Gyalog voltunk, esernyő, jegy vagy bérlet nélkül. Behúzódtunk így a könyvtárba, de délben ki kellett választanom a sárkányom. Szerencsére a könyvtár belső udvarán voltak sárkányok, így az egyiket választottam. Lány és elneveztem Annának. Elég sértődős, de nagyon jól kijövünk egymással. És nagyon szeretem.
-Indulunk, Zsombor! Hol vagy?
-Itt.
-Nocsak, te olvasol? Igazán rád fért, mondom. Sokkal jobban nézel ki, máris. De amúgy tudsz olvasni? Nem is tudtam, miért nem mondtad?
-Tiszta házi sárkány. – nevetett Zsombor.
-Mit mondtál?
-Semmi, hahaha, nem lényeges.
-Mit olvasol? Csak nem? Na, látod! Tényleg vannak sárkányok, és ha ezt olvasod, akkor bizonyára voltál a gyerekkönyvtárban is, ugye? Nagyon szép, és szagold meg, van illata! – és mondta-mondta Anna egészen a hazafelé úton.
Otthon Zsombor sokkal kevesebbet számítógépezett. És amikor Anna benyitott a szobájába, nem azt kiáltotta, hogy „Mondtam, hogy kopogj, mert gépezek!”, csak kedvesen ennyit jegyzett meg: „Kérlek Anna, máskor kopogj, mert olvasok!”. És csak ez a kérés hangzott el. És a fiúnak most már nem minden gondolata a játéka körül forgott. „Minek is gépezzek, mikor ilyen jó könyveket olvashatok helyette?” – gondolta Zsombor. Ja, és szerzett sok-sok barátot: sok sárkányos könyvet.