Szabadság! Egyenlőség! Testvériség!
a radikális egyenlőség engesztelhetetlen híve
A XIX. század első és második felében sorra születtek meg a nemzetállamok vagy indultak el olyan mozgalmak, melyek egyik fő célkitűzése volt ezek megteremtése. A nemzetállam eszméjének (legyen olyan, hogy Olaszország, s ott olaszok éljenek és így tovább) terjedése Európában újdonságnak számított, hiszen a Magyar Királyság soknemzetiségű birodalmában a XIX. század elejéig inkább a felekezeti hovatartozás volt az identitás-képző erő, s az etnikai hovatartozás, habár lényeges, de nem "predesztináló" tényező.
Így történhetett, hogy a szlovák származású Petrovics Sándor a fiainál "nyelvet vált", magyar anyanelvűnek neveli őket (olyan magyar anyanyalvű dajkát fogad melléjük, aki Hrúz Máriával és vele szemben, folyékonyan bírja a nyelvet.) Hogy miért? A magyar nyelv megnyitotta (volna) az utat Petrovics Sándor (alias Petőfi Sándor) számára, hogy jogász, lelkész vagy tanító (vagyis értelmiségi) lehessen. Az már más történet, hogy miért nem szerez soha "diplomát" Petőfi Sándorunk:)
Petőfinek nincs szlovák identitása, magyarnak vallja magát (ebből akad is konfliktusa bőven az iskolában és rövid, de annál sikertelenebb politikai "karrierje" alatt is).
Petőfi a francia forradalom, pontosabban a köztársoság rendíthetetlen (abban a korban elképesztően radikálisnak számító) híve. A forradalom három jelszava: szabadság, egyenlőség, testvériség. S Petőfi eszerint is cselekszik, mikor a nemzetőrségből származásuk okán elkezdték kihajigálni a zsidó származású embereket, Petőfi elképesztően felháborodik. Az külön érdekesség, az alant olvasható levél is utal rá, hogy március 15-én az egyetemi ifjúság közt nem egy zsidó hátterű diák is volt, akik gyakran németül lelkesítették a tömeget a szabadság / egyenlőség / testvériség eszméi iránt.
S Petőfi levele:
"Pest, március 20. 1848.
Az egyetértés, mely eddig kivétel nélkül uralkodott a fővárosban, bomlani kezd.
Német polgárok, bevádollak benneteket a nemzet és az utókor előtt, hogy azt ti bontottátok föl! e kettő itéljen fölöttetek.Ők nyilatkoztak először, hogy a nemzetőrségbe magok közé zsidót nem vesznek, és igy ők dobtak először sarat március 15-kének szüztiszta zászlajára!... avagy nem áll-e azon e jelszó, és nem kiáltottátok-e velünk: szabadság, egyenlőség, testvériség? igen, ti velünk kiáltottátok ezt, de - most már látjuk - nem igazságszeretetből, hanem félelemből! Megszüntetek már félni? ne szünjetek meg, mert eljött és még nem mult el a jutalmazásnak és büntetésnek ideje!
Várhattok-e igazságot a magatok részére, ha nem vagytok igazságosak mások iránt? S miért üldözitek ti a zsidókat, hogy meritek őket üldözni itt minálunk? Hullott-e egy csepp véretek e földre, midőn a hazát szerezték vagy midőn ótalmazták? nem; ti jött-ment emberek vagytok, alig van köztetek olyan, aki be tudná bizonyitani csak azt is, hogy első nagyapja itt halt meg, annál kevésbé, hogy itt született. Olyanok voltatok, mint az I, midőn bejöttetek; most olyanok vagytok, mint az O... legyen bennetek annyi becsületérzés, hogy ha már nem szeretitek is e nemzetet, melynek földén meghíztatok, legalább ne piszkoljátok azt be! De a legszomorúbb az, hogy nincs olyan gyalázatos ügy, melynek pártfogói, apostolai ne támadnának. Ezen égbekiáltólag igazságtalan zsidóüldözésnek apostola lett néhány zugprókátor, kik most széltire prédikálnak a zsidók ellen, s aki az igazság mellett szót emel, arra e megvetendő hamis próféták elég szemtelenek azt kiáltani, hogy a zsidók által meg van vesztegetve. A nyomorúk! nem tudják vagy nem akarják hinni, hogy őnálok becsületesebb emberek is vannak, kik nem a szennyes önérdek rabszolgái, hanem a tiszta igazság és humanizmus barátai."
Petőfi, a szlovák
PETŐFI KÉRVÉNYFOGALMAZVÁNYA
A SZABADSZÁLLÁSI VÁLASZTÓK NEVÉBEN
[1848. június 15.]
Tisztelt Minisztérium!
Alulírottak a június 15-én tartott szabadszállási kerületbeli országgyülési követválasztást nem ismerjük el törvényesnek, miután számtalan törvénytelen lépés követtetett el a végrehajtás előtt és alatt. Nevezetesen: a fülöpszállási, kunszentmiklósi és szabadszállási urak minden kigondolható becstelenítő rágalmat terjesztettek el köztünk követjelöltünkről, Petőfi Sándorról, többek között, hogy Petőfi Sándor lázitó hazaáruló, orosz kém, olyan ember szóval, kinek nemcsak megbuktatását, hanem elfogatását, sőt agyonveretését is jó néven fogja venni a
minisztérium és az egész nemzet. E vádakat Petőfi Sándor meg akarta cáfolni a szabadszállási és kunszentmiklósi nép előtt, de mind a két helyen eltiltatott a fölszólalástól a helybeli tanács által. Midőn Petőfi Sándor a választás helyén és napján a szabadszállási városházánál megjelent, az ellene felbőszitett részeg nép, melyet a másik követjelölt egész éjjel és még aznap reggel is folyvást itatott, rárohant, az uraktól betanult becstelenítő vádakkal illette és agyonveretéssel fenyegette. Petőfi a helybeli főbirót s a követválasztási bizottmány elnökét felszólította, hogy ők minden történendő balesetért felelősek, mire azok azt felelték, hogy ha tüstént el nem takarodik, ők nem felelnek az életéért. Ily helyzetben Petőfi kénytelen volt elfogadni az eltávozás ajánlatát. Maga a város rendelt neki kocsit, és a kocsisnak meghagyatott, hogy ne az országúton, hanem mellékes távoli útakon vigye őt Szentmiklósra, nehogy az országúton menvén, szentmiklósi és lacházi párthíveivel találkozzék, s őket a történtekről felvilágosítsa. Midőn mi a választás helyére, Szabadszállásra értünk, Petőfit már akkor elvitték onnan, s minket a város végén azzal fenyegettek az odavaló választók, kik mindnyájan föl voltak fegyverkezve, hogy agyonvernek bennünket, ha bemegyünk, mire mi, minden vérengzés elkerülése végett visszafordultunk s nem vettünk részt a választásban. A választás előtti napokban minket városunk tanácsa azzal ijesztett, hogy ők otthagyják hivatalaikat, ha Petőfire
szavazunk, s a választás előtti este a főbíró parancsára nem a kezesménes, hanem a szilajménes hajtatott be; így játszattunk ki, hogy hámos lovaink nem hajtatván be, sokan közülünk oda sem mehettek a választásra. Tisztelt Minisztérium, ekkép tapodtatott meg legszebb jogunk, a követválasztás joga; ha e fájó sérelmünk nem orvosoltatik, mi az alkotmány mostoha gyermekeinek fogjuk tekinteni magunkat, s mint ilyenek kilépünk a nemzetőrségből, melynek eddig legbuzgóbb tagjai voltunk. De bizunk a tisztelt Minisztérium igazságszeretetében, bízunk az igazság istenében, hogy elrabolt jogunk vissza fog szereztetni, hogy e törvénytelen követválasztás megsemmisíttetik, s az uj követválasztás megtörténik és nem Szabadszálláson, hol minket rendes és békeszerető polgárokat ellenséges indulattal és fölfegyverkezve fogadtak, hanem Szentmiklóson. Ez a mi igazságos kivánatunk, kérelmünk a tisztelt Minisztériumtól. Kun-Szentmiklós és Lacháza követválasztó polgárai
[Következik 176 aláírás]
A NEMZETGYÜLÉSI KÖVETEKHEZ
Nagy Károly, ki a kiskunsági követséget elrabolta tőlem, a Pesti Hirlap 99. számába egy cikket lopott be ellenem. cikk egészen őhozzá méltó, s én őt érte énhozzám méltólag vontam kérdőre, s kivántam elégtételt. Amily szemtelen hetvenkedéssel irta Nagy Károly e cikket, oly példátlan gyávasággal tagadta meg az elégtételt, oly gyávasággal, melynek párját nem férfiak, de vén banyák életrajzában is hiába keressük. Figyelmeztetem és kérem a nemzetgyülési követeket, hogy e megbélyegzett emberrel senki közülök egy sorban ne üljön, nem az énirántami szivesség vagy barátságnál, hanem azon tiszteletnél fogva, mellyel e testület magának tartozik.
Petőfi Sándor
[Megj. először röplapként, 1848. júl. 7-én, majd még ugyanaz nap, ill. 9-én három hírlapban
Is.]
PEST, JÚN. 27. 1848.
Azon urak, kik Kis-Kunságban Pilátusaim voltak, legujabban azt akarják elhitetni a néppel, hogy én azon deputációt, mely a törvénytelen követválasztás tárgyábani folyamodást hozta föl, nem miniszter elé vezettem, hanem valami szinészhez, vagy valamely szerkesztő cimborámhoz, s ezt mint minisztert mutattam be a deputáció tagjainak. Ezt könnyü lenne megcáfolnom, csak az igazságügyminisztert kellene megkérnem, hogy nyilatkoztassa ki, miszerint hozzá vittük az érintett folyamodást, s ezt Deák Ferenc megtenné. De érnék-e ezzel célt? azok, kik rólam ama hirt koholták, úgyis nagyon jól tudják, hogy állitások gaz hazugság; a nép pedig nem fogna felőle semmit tudni, mert ezek a becsületes urak azon ujságokat gondosan el szokták dugni, melyekből a nép akármely tárgyban fölvilágosodhatnék. Egyébiránt meghagyom,nekik, hogy szünjenek meg irányomban gyalázatoskodni. Eddig csak megvetésemet birták; ovakodjanak, hogy gyülölségemet ne költsék fel, mert akkor istenemre (bármily vastag a bőrük, kivált a pofáikon) meg fogom őket nyúzni, mint Apolló Marsyast!
Marcius Tizenötödike, 1848. június 27.