Petőfi Outfit

A Petőfi-hálózatok sorozat ötödik alkalmával Dr. habil. Keszeg Anna kultúrakutatóval, Szlávik Juli Prima-díjas jelmeztervezővel és Dr. Mészáros Zsolt divattörténész, muzeológussal beszélgettünk a reformkori értelmiség öltözködéskultúrájáról, Petőfi nyilvános szerepeihez tartozó ruhatáráról, a mai értelemben vett  divat megjelenésének koráról, női emancipációról és arról, milyen változó normák és korstílusok mentén alakul máig is a Szendrey Júliáról és Petőfiről alkotott képünk.

A beszélgetés során a korabeli Petőfi ábrázolásokat és szövegeket elemezve, végignézzük, ahogy a költő saját hangját keresgélve végigpróbálta a 19. század 30-as, 40-es éveiben elérhető írói, színészi, politikusi jelmeztárakat a fehér cilindertől a „virággal zsinórozott sötétzöld dolmányon" és a lila frakkon át a Csokonai mentén a kigombolt inggallérral hordott fekete atilláig.

A jelenség egy izgalmas értelmezését hallhatjuk Keszeg Annától, miszerint Petőfi nyilvános szereplését tekinthetjük az ebben a korban megkonstruálódó „tinisztár-jelenség” egyik első példájának. Szót ejtünk Szendrey Júlia „bloomer" nadrágjáról, terhesruhájáról és arról, hogyan „szabták" ezeket a tárgyakat és visszaemlékezéseket a koronként változó Szendrey-képhez.

A beszélgetésből kiderül még, milyen kihívásokkal küzd egy kosztümös film jelmeztervezője egy fényképezés előtti kor hiteles megjelenítése esetén, miért nem tudjuk például pontosan, milyen színeket hordtak, vagy miért kifejezetten nehéz egy közember jelmezének megtervezése, mitől kifejezetten nehéz egy másik kor „extravagáns” öltözeteit egyszerre korhűen, de a mai néző számára is botrányosként láttatni egy filmben.

A beszélgetésen megemlített filmek és olvasmányok:

[ARCpoetica - Petőfi Sándor életében készült képmásai

Összeállította, a képeket válogatta Adrovitz Anna. Petőfi Irodalmi Múzeum, 2012.](https://library.hungaricana.hu/hu/view/ORSZ_PIMU_073/?pg=0&layout=s)

F. Dózsa Katalin: Letűnt idők, eltűnt divatok. Budapest, Gondolat Kiadó, 1989.

[Ratzky Rita: Petőfi öltözködéséről, izléséről. In: Kalla Zsuzsa: Beszélő tárgyak. A Petőfi család relikviái (Budapest, 2006)](https://library.hungaricana.hu/en/view/ORSZ_PIMU_056/?pg=29&layout=s)&n…;

Sajtóbeszámolók Thierry Tessier kutatásáról: 

https://modart-paris.com/thierry-tessier-historien-de-lart-et-de-la-mode-explique-le-lien-particulier-entre-ces-deux-mondes/

https://fr.fashionnetwork.com/news/L-historien-thierry-tessier-decrypte-l-influence-de-la-litterature-sur-la-mode-d-hier-et-d-aujourd-hui,1378515.html

Kárpáti György Mór: Guerilla (2019.)

Kardos Ferenc: Petőfi '73 (1973.)

Bódy Gábor: Amerikai Anzix (1975.)