Megszólalók, közreműködők
Megszólaló
Valahol itt készülhetett az a fotó hetven évvel
ezelőtt, nagyanyám még egészen fiatal, húsz
se lehet, két másik lány mellette, napszámosok
a szigetről, akik egyszer a forrásnál látták az
az ördögöt, ott ivott az ördög a Király-kútból,
szedik a málnát a fotón, egy felhő pereme még,
egy hetvenéves felhő, ami látszik, és valami
a hegyből is mögöttük, nagyjából az a rész, ahol
most épp rákezd egy kakukk,
akkor még az ismeretlen katona sírja sem volt
meg, ahol a biciklit hagytam, nem volt még ott
az a sír, valószínűleg német katonáé lehet,
errefelé vonultak vissza, fölfelé a völgyben,
a háború után tele volt az erdő mindenféle
eldobált felszereléssel és mindenféle oszlásnak
indult, szétszóródott testrésszel,
nagybátyám gyerekkorában hazavitt innen egy
pár katonai csizmát, és csak otthon vette észre
nagyanyám, hogy a csizmákban, pont addig,
ameddig a csizmaszár ért, benne voltak a
rothadó lábszárak is,
és egy halántéknál átlőtt sisak, amit hazahozott,
gyerekkoromban még megvolt, aztán egy
lomtalanításnál eltűnt, szépen látszott a golyó
bemeneti és távozási helye, ahol távozott,
mint egy virág szirmai, olyan szabályosan
nyílt szét az acéllemez,
és a gyümölcsösök, az elvadult gyümölcsösök,
kúszónövények fojtják meg az amúgy is félholt
fákat, tavasszal látni csak, fentről, a fennsíkról,
amibe a völgy felső vége torkollik, virágzáskor
az évről évre halványabb, szabályos, hófehér
téglalapokat, a hajdani gyümölcsösök lassan
szétbomló rendszerét, de ebbe a hófehér
szabályosságba egyre több zöld folt kerül,
ahogy a területet visszaveszi az erdő,
nem tudok mást, csak mozdulatlanul nézni,
hogy mi történik, lassú és megy valami felé,
inkább érezni lehet, hogy megy, ők érezték-e,
ebből a forrásból ivott a nagyapám, a nagyanyám,
anyám kislánykorában, most meg én, egyre
kevesebb benne a víz, és nem is lehetne már
inni belőle, mert szennyezett, ahogy a környék
szinte összes forrása rég szennyezett már,
alig folyik a csőből, és állott szaga van,
1885 van belevésve a cső fölötti kőlapba,
anyai dédszüleim gótbetűs imakönyvében
láttam hasonló számokat, ilyen írás nincs
már, így ma nem ír senki,
nézem magam a forrás vizében, nézem azt
a lebegő arcot odalent, nézem az utat, ahol
reggelenként mentek fölfelé, vállukon kapával,
hátikosárban a kenyér, a szalonna, demizsonban
nagyapám bora, a mézesfehér,
valaminek itt kellett maradnia belőlük, a völgy
emlékeiben kéne kutatni utánuk, hogy lehetne
szóra bírni a völgyet, a forrást, a forrás vizéből
hová tűnt az arcuk, ha nem látom az arcom a
vízben, hová lesz,
kikoptatta a forrás medencéjét a víz,
legömbölyítette a széleit, mint nagyanyám
rózsafüzére, tökéletesre kopott,
az ördög visszatér-e egyszer a forráshoz,
az ördög talán most is itt van, ő tette
ihatatlanná a forrásokat,
mosolyognak hárman, a három fiatal lány
a képen, fölöttük, a felhő előterében, először
azt hittem, kosz, kapargattam, de nem
jött le sehogy, aztán nagyítóval megnéztem,
hogy mi az ott, az a fekete pont az égen,
egy madár, talán egy egerészölyv lebeg
egyhelyben a hetvenéves égen, és
valaminek az árnyéka még a kép szélén,
félig a málnabokrokon, egy alaktalan
árnyék, amint elérni készül őket.
a_volgy_emlekei.mp3
/ Letölt
Hangfájl