Masznyik Hanna, Ficsor úr „időtálló” sapkája

Ficsor úr „időtálló” sapkája

 

A mici sapka, Skóciából származik. Ottani neve: bonnet, mely egy lekerekített férfi, vagy női sapka, kis merev napellenzővel. Leggyakrabban gyapjú, tweed, és pamut anyagból készítették. Kevésbé gyakori anyagok közé tartozik a bőr, de kord lapos sapkát is viseltek különböző színekben. A belseje általában bélelt.

A fejfedő ma is sok mindent elárul gazdájáról, de a 20. század elején még többet jelentett, hiszen a kalap, vagy sapka a nő és a férfi öltözékének is fontos része volt, akármelyik társadalmi osztály esetében.

 

A Skóciából származó, mici sapka a század elején kevéssé tehetős emberek fején gyakorta volt látható. Ehhez hasonlót hordott Ficsor úr is házmesterségének első napjától fogva, s talán már régebb óta is. A Tanácsköztársaság kezdetén Ficsor úr feltétlen jelezni akarta öltözködésével is a Krisztinavárosnak, hogy lám, elérkezett a munkásosztály ideje is, s hogy ő természetesen velük tart. Így Ficsorné az elnyűtt szövetsapkát kifordítva, annak belső fekete anyagára varrt körbe egy piros pántlikát, amely feltűnő színével szemtelenül hirdette a vörösök dicsőségét.

Ám a Tanácsköztársaság bukása után azonnal vissza is fordult az a sapka, és maga alá rejtette a piros pántlikát. S ezzel a fordulattal Ficsor úr is újból a házban lakó gazdag emberek „alázatos szolgája” lett. A sapka barna szövet fele tovább kopott. Szegény Ficsorné alig győzte foltozni a házmester úr zavarát kísérő csavargatás, hajtogatás következtében keletkezett újabb szakadásokat. 

A sapka belső anyaga pedig szinte új maradt, hisz a 133 nap alatt nem volt sok ideje elhasználódni. A vörös szalag ma is ott lapul Ficsor úr sapkájában, várva a percet, amikor talán újra hasznát veszi gazdája.