Újabb napló premier - ezúttal Párizsban

Számos kérdés merült fel az író nemzetközi sikere kapcsán és a vélemények között az is elhangzott, hogy az igazi siker az lesz, ha az olvasmányos művek után idegen nyelven is kiadásra kerülnek Márai fontosabb művei, a Szindbád hazamegy, a Föld, föld!..., a naplók. Utóbbiból az utolsó, posztumusz naplókötet több országban megjelent (Dánia, Spanyolország, Olaszország, Németország, stb.), de a teljes naplók szisztematikus kiadására nem került sor. (Németországabn egyszerre jelent meg az első két kötet a sorozatból 2009-ben, de ezt nem követték továbbiak.) Aztán elkezdődött a több kötetes naplóválogatások kiadása: Csehországban, Lengyelországban, Szerbiában, Szlovákiában már tanúságot tettek a vállalkozó szellemről, hozzájuk csatlakozik most Franciaország. Szeptember 12-én mutatják be Párizsban az 1943-1948 közötti időszakból készített válogatáskötetet. A szöveget ezúttal is Catherine Fáy készítette és a hírek szerint további két kötetben reprezentálják a francia olvasók felé Márai lejegyzett gondolatait. Bízzunk benne, hogy a regények után ez is sikert arat az új olvasótábor körében.