A feleség három vallomása mindennél többet elmond férjéhez való viszonyáról. A nehézségek, összekülönbözéseik ellenére természetes volt számára, hogy férje az egyetlen és kizárólagos társ életében.
„Mióta elutazott, rosszul érzem magam. Valahogy abból a sugárzásból élek, amit tőle kapok (mint föld a naptól). Ha nem érzem magam körül, úgy látszik, megbetegszem.” (1951. VIII. 29.) Ugyanebben az évben jegyezte le különleges ragaszkodásáról tanúskodó sorait: „Szerelem = a cigarettacsikkeket nem dobtam ki utána, mikor elutazott. Reggel megláttam, összeszedtem a hamutartóban! Egyenként szívom el, a szája, a keze nyoma!” (1951. X. 2.) Összetartozásuk minden konfliktus ellenére megkérdőjelezhetetlen volt: „Miért nem megyek munkát keresni? Hogy menjek? Hagyjak itthon mindent, Őt egyedül? Ez a legrosszabb lenne. Ő vígasztal, sírós hangulat. Csak ő van a számomra (szülő, testvér, barát, rokon, férj és gyerek, minden Ő.) Imádkozás. Bizsergető nyugtalanság bennem. […] Nincs erőm és akaratom semmihez. Csak ő tartja a lelket bennem. (És honnan veszi Ő az erőt mindenhez, ami ma kell? Saját magából!)” (1955. X. 11.)
A fenti részletek újabb bizonyítékai annak, hogy Márai Sándorné naplója új megvilágításba helyezi az író és felesége személyét, kettejük kapcsolatát.