Márai Sándorné portréja az emigrációban válik világosabbá, kézzel foghatóbbá az utókor számára. Az íróférj életútját majdnem végig kísérő feleség a szemtanú perspektívájából mutatja be az írót, kettejük arcéle és házasságuk gazdagon bontakozik ki Lola naplójából. Az önfeláldozó feleség vonása számos helyen tetten érhető diáriumában, néha egészen meglepő formában is. Ezt jegyezte le kis füzetébe Nápolyban 1948. november 16-án, emigrációjuk kezdetén:
„Egy csillag hull le, éppen arra gondoltam: »Nápolyt látni és meghalni.« Talán meg fogok halni nemsokára? Ezt kívántam mindig, még egyszer kimászni a gödörből. Felrepülni – látni a világot, megélni a sikert, aztán meghalni. Fájna őket itt hagyni, velük szeretnék még maradni egy ideig. Aztán később mindenen túl én akarok először átmenni a változásba.”
Utóbbi sóhaja teljesült, hármójuk közül ő halt meg először, 1986-ban.