Márai Sándor: A zendülők

Elemzésvázlat

Ez a ház is, néhány lépéssel arrébb, a „tett színhelye”, a sértődött, igen, a felnőttek bukásától halálra sértett gyermekkor zendüléseinek egyik színhelye volt. Kamaszok voltunk és játszottunk. A háború az iskolapadok közül cipelte el abban az esztendőben a gyermekeket, tizenhét éves fiúk mentek az Isonzóhoz... Igen, ez a ház volt a gyermekkor nemes és finom zendüléseinek utolsó színhelye. Beszélni nem tudtam erről soha, egyszer megírtam regényben annak az utolsó háborús évnek különös, félig tudatos, varázslatos játék-tartalmát. Az élet elől menekültünk, mely csaknem elviselhetetlen volt már akkor, az élet elől, mely hastífusz volt és hazugság...

Mondatok a ‘40 nyári útinaplóból: Kassai őrjárat. Emlékezés – új háború kezdetén régi háború végére. Lázadás felidézése. Az ekkor már mitizált polgári létben. A Városban, Kassán. Bizony más város. A kamaszkori emlékeké, nem a felnőttkori elméleteké. A kamaszlázadás regénye, A zendülők tanúskodik róla. Hogy is van? Nem az Idegen emberek, a Kassai őrjárat, a Kassai polgárok finom-visszafogott patrícius-városa. Ahol eleven a Garrenek öröke. Hanem meglapul a hegyek és a folyó völgyében. Mint egy emberi-erkölcsi-szellemi világvége rossz levegőjű átoktanyája. Megüli az éjszakai katonakórház-vonatok fenyegetően áradó kloroformkábulata, a hullákat szállító folyó édeskés halálpárája, a tavasszal is bomló avar rothadásaromája. Igen. Ez az utolsó zendülés színhelye. A gyerekkori-kamaszkori lázadások sorában a harmadiké. Ami regénnyé lesz. Ifjúkori mű: A zendülők, ‘30-ból való.

Az Egy polgár vallomásai és a Kassai őrjárat három lázadásról is beszél. A sor még életkorban, fejlődéslélektanban is konkretizálható. Prepubertáskori, azaz gyerekkori, pubertáskori, azaz kamaszkori és posztpubertáskori, azaz kora ifjúkori lázadás. Az első színhelye a Mária-udvar vagy a gyerekkori bérház udvara. Padlás- és pincezugok borzongató-édes titka. Sejtelmesen vonzó hatású proletár-gyermekvezér. Kilépés-menekülés az úri kisfiúlétből. Vonzás és veszély. Ki a fennálló, külső törvényekből. Be a megalkotandó, belső törvényekbe. Benne a közeledő évtizedek veszélyei is. Baljós varázslatok, Cipollák kora. Diktátorok évadának lélektani csírája. A második színhelye egy vidéki nagybácsi középbirtoka. Kamaszkori rokoni nyaralások tanyája. Csatangolás réten és erdőben. Nyárvégi mezők illatában ismerős kislányok elhalványuló hajfürtjei. Játék. De a tudatos és tudattalan furcsa együttesében. A halál veszedelmes vonzásában. Amikor a kezében hirtelen elsül egy vadászpuska. Amikor az unokaöccse majdnem lelövi az anyját. Innen fut el. Hirtelen – eszmélet, szándék és cél nélkül. Két nap múlva hozzák vissza a csendőrök. A zendülők a harmadik lázadás története. Színhelye ama bizonyos városvégi ház. A háború utolsó évében. Érettségi után, bevonulás előtt. Egy világösszeomlás külső és belső végjátékában. Makacsul őrzött önkéntes-felelőtlen gyermekkori játék a kényszerű-halálos felnőttlét fenyegető árnyékában. E fegyelmezetlen lelki formátlanság lesz fegyelmezett művészi formává az életmű egyik legjobb epikai kompozíciójában. Históriailag determinált pszicho-szociológiai remekké épül. A három lázadás három kirobbanó tiltakozás. A felnőtté válás emberi degradációja ellen. Pszichológiai-logikai sort alkot. Az első kettő regény- vagy novellacsíra marad az Egy polgár vallomásaiban és a Kassai őrjáratban. A harmadik öntörvényű kompozícióvá érik.

A zendülők természetesen épül be egy érdekes világ- és magyar irodalmi regénysorba. A kamaszlázadások irodalmáról van szó. A felnőttvilág és kamaszvilág konfliktusának pszichológiailag és szociológiailag ihletett kísérletező epikájáról. Az indító alapmű, Alain-Fournier remeke, A titokzatos birtok ‘13-ban születik - tizenhét évvel előzi Márai regényét. A „névadó” főmű, Cocteau Vásott kölyköket ‘29-ben születik – egy évvel előzi Márai regényét. A lezáró mű, (Szerb: Utas és holdvilág) ‘37-ben születik – hét évvel követi Márai regényét. A nyilván még bővíthető sor viszonylagos egységet alkot. Az elveszett paradicsom, a megőrzött sziget, a halálos játékok, a fájdalmas kijózanodás regényei. Közös bennük a fenyegető felnőttlét tagadása, az életkorok átmenetének kínja, a tiltakozó játék szükséglete. Meg játék és esztétikum, játék és erotikum, játék és halál tudatos-tudattalan egysége, legalábbis összekapcsolódása. Igencsak rangos regénysor. Az első, A titokzatos birtok örök nosztalgiákat sejtető, egyértelmű remekmű. A második, a Vásott kölykök alapvonásokat megfogalmazó, borzongatóan érdekes példázat. A harmadik és a negyedik, A zendülők és az Utas és holdvilág remekmű gyanújába fogható pszicho-szociológiai kísérlet. A zendülők – esett szó róla – Márai talán legigazibb epikus alkotása. Valódi, szinte vérbő elbeszélés. Mentes mítoszképző teóriáktól és esszéisztikus okfejtésektől. Életszerű alakok és helyzetek, feszültségek és bonyodalmak izgalmas szerkezete. Empíria és fikció, életrajz és élmény, lélektan és társadalomelemzés egyszeri-találó összecsengése. Ez jelöli ki különleges helyét az életműben. És teszi külön értelmezésre érdemessé.

Tehát a felnőttlét, a felnőtté válás elleni posztpubertáskori lázadás. Ami esztétikusan és főként erotikusán színezett játékban nyilvánul. Ezért vonandó be az értelmezésbe néhány, a regény születésekor igencsak közkeletű elméleti szempont. Főként Spranger és Freud ismert fogalmairól van szó. A zendülők szerzője, a róluk beszélő társalgási gyakorlaton és ismeretterjesztő irodalmon túl, az alapműveket is olvashatta. Hiszen Spranger Az ifjúkor lélektana című fontos munkája négy évvel a regény születése előtt, ‘24-ben jelent meg. Hiszen Freud Három tanulmány a szexualitás elméletéről és Bevezetés a pszichoanalízisbe című fontos munkái huszonhat, illetve tizenhét évvel a regény születése előtt, ‘14-ben, illetve ‘17-ben jelentek meg. Nos, a mű költői felismeréseit túl teoretizálni nem érdemes. Egy-egy lényegesebb fogalom felidézése azonban hasznos lehet.

Spranger esetében főként a kamaszkori-ifjúkori erotika és az érettkori-felnőttkori szexualitás megkülönböztetése vagy szembeállítása tűnik lényegesnek. Az első esztétikus, szemlélő, sokszínű, alakuló beállítottság. Öncélú vágy a birtoklás szándéka nélkül. A második praktikus, elsajátító, egyértelmű, lezárt beállítottság. Célratörő vágy a birtoklás szándékával. A természetes-harmonikus fejlődésben az első átnő a másodikba. Úgy, hogy megőrzi annak bizonyos jellegzetességeit. A praktikusban az esztétikust, az elsajátítóban a szemlélőt, az egyértelműben a sokszínűt, a lezártban az alakulót. Sőt, a vágy célratörésében a vágy öncélúságát is. A természetellenes-diszharmonikus szakadásban a másodikban eltűnik az első. Úgy, hogy elveszíti annak minden jellegzetességét. A praktikusért az esztétikust, az elsajátítóért a szemlélőt, az egyértelműért a sokszínűt, a lezártért az alakulót. Sőt, a célratörő vágyért az öncélú vágyat is. A regényben mindez lényegessé válik. Mert a felnőttek ármánya a kamaszkori erotikát felnőttkori szexualitássá degradálja. Megakadályozza a megőrző átnövést, kierőszakolja az eltüntető szakadást.

Freud esetében főként a libidó normálfejlődésének zavara, a regresszió és perverzió elmélete tűnik lényegesnek. A libidó normálfejlődése először önmaga helyett külső tárgyat keres. Másodszor azonos nemű tárgy helyett ellentétes nemű tárgyat keres. Harmadszor a közvetlen-közeli környezetből való tárgy helyett a közvetett-távoli környezetből való tárgyat keres. Ezzel pedig túljut az önmagára irányuló nárcizmus, az azonos nemre irányuló homoerotikum és a közvetlen-közeli környezetben lévő anyára irányuló Oidipusz-komplexus veszélyzónáin és csapdáin. Valamely külső behatásból következő traumatikus megrázkódtatás azonban kiprovokálhatja a normálfejlődés zavarait. Hogy a fejlődés a tárgyválasztás valamely korábbi, meghaladott vagy meghaladottnak vélt szakaszára, például az önmagára irányuló narcisztikus, az azonos nemre irányuló homoerotikus, a közvetlen-közeli környezetre irányuló ödipális szakaszára regrediái, azaz esik vissza. És ezzel létre is hoz egy, a normálfejlődéstől eltérő, narcisztikus, homoszexuális vagy ödipális perverziót. A regényben mindez lényegessé válik. Mert a szerepjátszó játékban ott rejlik a narcisztikus önélvezet, a homoerotikus fiúbarátság, az apára irányuló ödipális szeretet-gyűlölet, tisztelet-félelem komplexusának ambivalens lehetősége. Am amikor a felnőttek ármánya a kamaszkori erotikát felnőttkori szexualitássá degradálja, egyúttal a játékban rejlő erotikus lehetőséget az életben létrejövő szexuális valósággá is torzíthatja. A libidó fejlődését egy meghaladható szakaszhoz regrediálhatja, annak normális fejlődését abnormális tévúttá pervertálhatja.

Erotikum és szexualitás, normálfejlődés és regresszió, normálfejlődés és perverzió kettős lehetősége, az elsőnek a másodikká torzulása vagy e torzulás veszélye pedig a regény groteszk tragikumának egyik legfontosabb összetevője.

E szempontok visznek a regény alapkonfliktusához közel. Ettől, a felnőttek ármányától szenved, ez ellen, a felnőttek ármánya ellen lázad a „banda”. Ami külön-egyéni elégedetlenségekből és megaláztatásokból közös-együttes daccá és lázadássá rendeződött. Hirtelen. Az elfojtott indulatok robbanásszerű kitörése lélektani törvényszerűségének megfelelően. Tizenhét-tizennyolc évesek. Közvetlenül az érettségi előtt. Meg – főképpen – az érettségit azonnal követő bevonulás előtt. Nagyon különböző bandatagok. Ábel, a művészhajlamú kutatóorvos fia életidegen-álmodozó irodalmár. Béla, a keményöklű, gazdag fűszeres fia tompa eszű ügyeskedő. Ernő, a félnótás próféta-suszter fia sértetten tehetséges akarnok. Tibor, a komoran szadista ezredes fia könnyelmű-szépfiú sportember. És ott van Lajos is, Tibor bátyja, a „félkarú”. Valamivel idősebb. Amputált karral jött az Isonzótól vissza. Félig lázadó kamasz, félig átpártolt felnőtt. A felnőttvilágba tett iszonyú kirándulás (avanzsálás) után tért meg (regrediáit) a kamaszvilágba. Egy ténylegesen megélt, reális pokolból egy képzeletben megélhető, illuzórikus paradicsomba. Ellentét, amelynek sorsa előre eldönthető. Nyilván a reális pokol lesz erősebb, nem az illuzórikus paradicsom. E heterogén elemekből szerveződik a „banda”. A felnőtteket tagadó, lázadó játékokra szerveződik. Banális-infantilis játékokból épít magának törékeny ellenvilágot. Egy omladozó kertvendéglő, a Furcsa elhagyott szobájában. A később megemlegetett városvégi házban. Drágán varratott jelmezekkel, nyilvánvalóan használhatatlan tárgyakkal, csak lélektanilag értelmezhető jelenetekkel. Ártatlan, önmagát sem veszélyeztető ellenvilág. Mígnem egy beteges hajlamú zugszínész veszélyessé, önpusztítóvá rendezi. Egy eltorzult lelkű zugzálogos megzsarolja, látványossággá silányítja. Ez, a megrendezés és silányítás alpárian ármányos művelete robban a zugszínésztől rendezett részeg színházi éjszaka olcsó Walpurgis-éjében. A zugzálogostól szervezett zsarolási jelenet olcsó Mefisztó-csábításában. E kettő robbantja szét a „bandát”. Torzítja esztétikus erotikumát praktikus szexualitássá. Narcisztikus és homoerotikus hajlamát fenyegető regresszióvá és perverzióvá. Legalábbis megmutatja: ami a kamaszvilágban erotikum, a felnőttvilág agressziója szexualitássá degradálhatja. Ami itt narcisztikus és homoerotikus hajlam, ott nárcizmussá és homoszexualitássá regrediálhat és pervertálódhat. Ez válik nyilvánvalóvá az érettségi-majális véres éjszakájában. Ernő torz csalásának, árulásának lelepleződésében; öngyilkosságának váratlanul, ön-büntetően robbanó kamasztragédiájában; a holttestét kísérő groteszk halálmenetben.

Az alapkonfliktus tehát felnőni nem akaró későkamaszok és emlékezni nem akaró felnőttek, fiúk és apák végzetes-gyűlöletes szembenállása. A felnőttek világában álnokság van, önzés és erőszak. És mindezek összegzéseként a háború. Az álnokság általános élethazugság, az önzés meztelen birtoklásvágy, az erőszak szexuális agresszió is. A háború pedig élethazugság, birtoklásvágy és agresszió tomboló kitörése. És mindez – végső soron – a későkamaszok világa ellen irányul. A későkamaszok világában tisztaság van, testvériség és szelídség. És mindezek összegzéseként a békevágy. A tisztaság megőrzendő őszinteség, a testvériség védekező összeszerveződés, a szelídség gyermeki játék is. A békevágy pedig tisztaság, testvériség és szelídség törékeny egysége. És mindez – végső soron – a felnőttek világa ellen irányul. Ez persze erősek és gyengék, hatalmasok és kiszolgáltatottak, megalázók és megalázottak ellentéte is. Amelyben a felnőttek világának támadó agressziója és a későkamaszok világának védekező illúziója áll egymással szemben. És amelyben – előre tudhatóan – az első lesz a győztes.

A gyengék, kiszolgáltatottak, megalázottak védekező illúziójának alapreakciója az elementáris félelem és a belőle fakadó infantilis játék. Bizonyítják ezt az egymásnak elsuttogott félelemvallomások lélektani és művészi telitalálatai. Bennük a félelembe öröm, a rosszba jó is vegyül. Félni jó. Mert a félelem hozzásegít az önazonosság felismeréséhez. Az ellentétek végiggondolásához. És ígéri a rettegett következmények elszenvedését követő megkönnyebbülés örömét is. Az anya az apától való megerőszakoltatását megleső gyermek félelme. A nadrágjába piszkító kisfiú apai megverettetéstől való szűkölő ijedtsége. A korakamasz megrettenése: valaki cipő nélkül felehetett asszony mellett. És az ezekre jövő megtorlás. Apai dühroham robbanása, csontos tenyér pofonja, lovaglóostor csípős suhogása. Ebből fakad a menekülés a játékszoba zárt, öntörvényű világába. Emigráció a játék adta álszemélyiségbe, a játék követelte öncélúságba, a játék megengedte ellenteremtésbe. Ennek adott helyet a városvégi ház, a Furcsa különszobája. Ahol gyűjthetik külön világuk alkotó tárgyait. A soha fel nem vehető ruhákat, soha ki nem gördíthető bicikliket, soha fel nem használható nyergeket. Csinált külön világuk világot konstituáló objektumait. Nem valódi, „mintha” világ. Átmenet vagy előszoba elcsábíttatásuk színhelyéhez, a színház csinált, nem valódi, „mintha” világához. Csakhogy közben történik valami valóságosan alantas, nem fennkölten „mintha” mozzanat. A „bandának” pénz kell az öncélú tárgyak megszerzéséhez, a Furcsa álomvilágának fenntartásához. Ezért lopják meg Béla apjának fűszerüzletét, zálogosítják el Tibor apjának ezüstkészletét. És itt lépnek ki a kamaszvilág álombeli létéből, lépnek be a felnőttvilág valóságos létébe. A csapdába, amit a felnőttvilág a kamaszvilágnak állított. A perverz ripacsszínész álművészi közvetítése és az aberrált zálogos valóságos zsarolása révén. Ezért esik szét a fiúk talmian csillogó „mintha”-világának kamaszparadicsoma. Ezért győz az apák komoran színtelen valóságos világának felnőtt pokla. Ettől lesz vége a narcisztikus-homoerotikus játékok autonóm világának. És megindul az eleve felbomlásra predesztinált „banda” robbanásszerű szétesése. Vele szemben pedig felsorakozik a felnőttvilág kétszintes falanxa. A felső szinten törvényhozók, az apák. A keményöklű, gazdag fűszeres, aki odahaza elszánt zsarnok is. A félnótás próféta-suszter, aki a fronton helyettes hóhér is. A komoran szadista ezredes, aki a háborúban kivégzések szervezője is. No meg a mások lövészárokba menéséért lelkesedő fél-hibbant vérbíró. És még sorolhatók lennének a többiek. Az alsó szinten a végrehajtók, a csábítók. A beteges hajlamú zugszínész és az eltorzult lelkű zugzálogos. E pólusok között szerveződik a regény rendkívül tömör szerkezete. A cselekményben mindössze negyvennyolc óra. Vagy még pontosan annyi sem. Két nap és két éjszaka. Bár az első nap csak félig. Az érettségi utáni délutántól a másnapi majálist követő hajnalig. Tehát egy délután és este. Az estét követően a részeg színházi Walpurgis-éj. Az erre következő nappal csömöre – a groteszk-tragikus végkifejlet baljós előrejelzésével. Majd pedig a groteszk-tragikus végkifejletet beteljesítő majális véres éjszakája. A nem egész negyvennyolc óra középpontjában a részeg színházi éjszaka, a színész koreografálta és a zálogos organizálta csalárd műjáték. Ami a Furcsa játékszobájának infantilis jeleneteit torzzá silányítva visszájára fordítja. Megteremtvén a finom kamaszrítusok durva felnőtt paródiáját. Amelyben a szépfiú Tibor körül kialakított szellemi-erotikus aura anyagi-szexuális szituációvá degradálódik. A nyitott-kamaszos fiúbarátság zárt-felnőttes homoszexualitássá süllyed. Ez a cselekmény csúcs- és fordulópontja. Elvezet a regény-kezdet groteszk tragédiát sejtető nyitásától a regényvég groteszk tragédiát beteljesítő zárásáig.

Mit is jelent a regénykezdet nyitása és a regényvég zárása? A regénykezdet az induló cselekményben pontosan elhelyezi a később felrobbanni hivatott robbanótölteteket. A „banda” bomlása előre jeleztetik. Kiderül: valaki következetesen, feltehetően régóta csalt a kártyában. A felnőttvilág kimutatja a foga fehérjét. Kiderül: a félnótás próféta-suszter helyettes hóhér volt a hadbíróságnál. A regényvég a befejezett cselekményben pontosan felrobbantja a korábban felrobbanásra szánt robbanótölteteket. Ernő, a félnótás próféta-suszter tehetséges fia bevallja a kártyacsalást és a színésszel és a zálogossal való áruló szövetkezést. Bevallja, és lázadása felszámolásaként agyonlövi magát. Közben a majálison mulat a többszörös halálos ítéletet kimondó vérbíró, és hazaérkezik a helyettes hóhért megbízó komoran szadista ezredes. Hazaérkezik, hogy megkeresse az elzálogosított ezüstkészletet. A nem egészen negyvennyolc órás cselekménybe beépítve a „banda” egyéves története. Gyors összeszerveződésének, lassú felbomlásának, hirtelen felrobbanásának krónikája. Analitikus szerkezet. Feszültséggel indul a jelenben. Érettségi, csalás, akasztás. Visszafordul a közeli múltba. Az érettségi, csalás, akasztás előzményeihez-okaihoz. Visszatér a jelenbe, a részeg színházi éjszaka és a véres majáliséjszaka kettős robbanásához. A helyettes hóhér suszter, a vidáman ittas vérbíró, a komoran szadista ezredes végzetes végítéletéhez.

A „bandá”-ba eleve beépítve a lassú felbomlás és hirtelen felrobbanás. Érezhetők a társadalmi és lélektani feszültségek az öt posztkamasz egymáshoz való viszonyában. Persze pontosan egymásra rétegződve. Az első, a társadalmi feszültség főként Ernő, a félnótás próféta-suszter okos és Tibor, a komoran szadista ezredes szép fia között. Ernő az aktív pólus. Őt teszi a közös lázadáson belül külön lázadóvá a szegényfiúnak kijáró szerény jótékonykodás. A második, a lélektani feszültség főként Ábel, a kutatóorvos széplelkű, és Tibor, a szadista ezredes sportember fia között. Ábel az aktív pólus. O fogalmazza meg az egész „banda” esztétikus és erotikus játékainak félszegen feltörő fél-szerelmi vallomását. E mozzanat – persze – ismert motívumokra fut. Mann Tonio Krögerének szinte nemes közhellyé vált ellentétére. A bizonytalan barnák és biztos szőkék, kételkedő művészek és kételytelen kékszeműek társadalmi környezet,

kettősére. Mindezt azonban a történelmi és társadalmi a háború végi provinciális magyar szituáció avatja banálisból revelatívvá. Meg a két testvér, a szép Tibor és a rokkant Lajos összetartozása. Erotikus kamaszérzelem, nem vérfertőző aberráció. Játékok. Alig leplezett erotikummal, nem tudatos esztétikummal, fel-feltörő halálvággyal színezetten. E bonyolult társadalmi-lélektani hálózatban minden mozgás a reflexió nélküli, szép Tiborra irányul. Ő a viszonylatok és feszültségek középpontja. Az egyik végleten a vágyódó Ábel van, a másikon a görcsös Ernő. E hármasban a legtöbb művészi-drámai lehetőség. Ezért csap le főként Tiborra az ármánytól mozgatott felnőtt-összeesküvés. A zugszínész és zugzálogos erotikát szexualitássá torzító, nem szintetizáló koreográfiája és organizációja. A részeg színházi éjszaka alpári szcénája, a lidérces zálogházi délután zsaroló cirkusza. Csapdába esik a „banda”. Minél jobban menekül a felnőttléttől, annál jobban belekeveredik a felnőttlétbe. Nincs öncélú játék „védelem” és pénz nélkül. A „védelmet” a zugszínész, a szánalmas csábító lázadó játékból megalázó bohózattá süllyesztett perverz komédiája szolgáltatja. A pénzt a zugzálogos, a szánalmas szemlélő cinkos segítésből erőszakos zsarolássá süllyesztett silány szerepjátszása biztosítja. És minderre a zordan szadista ezredes, a groteszk tragédia alpári végzetembere – fenyegetően hirtelen megjelenésével – ráüti az erőszak végleges pecsétjét. Azaz álnokság, pénz, perverzió, erőszak siklatja ki a játékos lázadás eleve bizonytalan pályáját. így és ezért nem lehetett a szép erotikából egészséges szexualitás. Csak fenyegető perverzió vagy lehetséges regresszió.

Mindez a háború apokaliptikusán átélt utolsó évének, a város válságának és elvesztésének hihetetlen érzéki erővel megjelenített, társadalmilag-lélektanilag tapinthatóvá sűrített atmoszférájában. Az atmoszférát – furcsa művészi telitalálatként – főként szagok, illatok, aromák, a bomlás szagai, illatai, aromái hordozzák. Láttuk már: éjszakai katonakórház-vonatok kloroformkábulata, véres folyók halálpárája, bomló avar rothadásaromája. Ilyen a regény hangütése is. Ez jelzi a „banda” bomlását, belső feszültségeit. Ábelt apja preparátumainak spirituszillata lengi körül. Ernőt a suszterműhely csirizszaga; Bélát a fűszerüzlet ecetgőze; Tibort a lószerszámok bőrpárája. Mindez, a „banda” és a város bomlásaromája összegződik. A részeg színházi éjszaka kellékeinek olcsó-talmi pacsuliaurájában. Ebből, az egész történetet körüllengő kétes illatárból nő ki három pompás, vizualitásában is meggyőző nagyjelenet. A színházi Walpurgis-éj émelyítő szín-szag kavalkádja. A zálogházi zsarolás vihar kísérte, álságos Mefisztó-jelenése. Az öngyilkos suszterfiú tetemét kísérő gyászos-nevetséges halálmenet.

Furcsa regény a pálya kezdetéről. Szögesen ellentmond a későbbi nagy, mitizáló polgári hitvallásoknak. Természetesen polgári történet. De a polgári létforma visszáját vagy végjátékát elemző, groteszkbe átjátszó majdnem-tragédia. Nem alapító és megőrző, hanem felbontó és tékozló polgárok. Zendülők. Ha infantilisán is, de rebellis polgárok. Mintha polgárnak lenni csak lázadóként lehetne. És ne feledjük: nemcsak e korai mű beszél lázadásról. Hanem a lázadások emléke visszajön a mitizáló Egy polgár vallomásaiban és a Kassai őrjáratban is. Ábel Tiborhoz szóló szavai, a gyűlölt felnőttvilágról, megidézik a játékszobát, a színházat, a zálogost, a vérbírót, az ezredest. Mintha pontos önvallomásként hangzanának:

„Nem lehetett elbírni őket, ahogy hazudtak, s kínoztak, s rejtegettek előlünk mindent s titkoltak mindent, mintha joguk lenne hozzá, mintha az ő világuk az érettség és tudás és jóság világa lenne... minket nyelvekkel kínoztak és magasabb matematikával s erkölcsi szabályokkal, s közben fenték ránk a kést... Te holnap bevonulsz, Tibor, de én nem akarok velük menni, nekem nem kell Havas világa és Kikinday világa és az apád világa... én inkább meghalok. Mi fellázadtunk, Tibor, nem hittünk az ő törvényeiknek, ezért volt minden. Ezért volt a játék és a hazugság és a Furcsa. Valahová el kellett menekülni, valahol bosszút kellett állani rajtuk, ezért volt ez a szoba...”
 
Liget, 2001. január