Egy dallam nélküli kuplé és forrásvidéke az ifjú Márai Sándortól
Márai Sándor életművének gazdagsága nem csak írásai mennyiségében és műfaji változatosságában mutatkozik meg, hanem stílusgazdagságában is. Írói karakterének megfelelően csak elvétve találunk témájában és irályában is könnyed, bulvár jellegű, már-már a népszerűséget megcélzó műveket.
Életpályája kezdetén az ifjú író több olvasmányosabb témájú cikket és verset írt élclapokba, riportújságokba. Ezeket sem a teljesen (f)elszabadult humor vagy a szenzációt hajszoló nyelvezet jellemzi: tudatosan törekszik a szavakon túlmutató tartalmat közvetíteni, s ehhez többnyire mértéktartó módon használja a nyelv adta lehetőségeket. Természetesen a sajtóorgánumnak megfelelő szófordulatok nála is megtalálhatók e néhány írásban. A kor ismert és kevésbé ismert folyóiratai közül aBorsszem Jankó, A Szamár, a Vágóhíd és a Budapesten megjelenő Rivalda közölte műveit. Ilyen tematikájú írások között böngészünk, amikor a Planéta című vers kéziratmásolatát és szövegét közöljük.
Márai az 1918–1919-es években ifjú egyetemistaként és kezdő újságíróként maga is járta a mulatókat és orfeumokat Budapesten. (Ezt többnyire barátjával, a fiatalon elhunyt Mihályi Ödönnel együtt tette.) Ezért is járt utána egy pesti pletykának, mely szerint Bázár Gittánál, a Magyar Színház színésznőjénél ellenforradalmi estélyeket tartanak. (Rivalda, 1919. márc. 20. 11. sz. 14.) A lakásban …egy vörös bársonnyal borított, hatalmas, faragott ebédlőasztal. Ettől az asztaltól akarták a pesti hírek szerint a magyar arisztokraták az antantot főzni. A művésznő pedig méltatlankodva kérdezi a bulvárlap zsurnalisztájától, hogy Lehet így ellenforradalmat csinálni? és vastagon bepólyált, felpolcolt és sínbe rakott lábára mutat. Az írás végén így mentegetőzik a művésznő: Én nem vagyok összeesküvő. Nálam csak becsületes, privát, kedves, bohém murik vannak, néha minden forradalmi szósz nélkül.Gunyoros hangú cikke végén Márai „ellenforradalmi szobalányról” beszél, aki sötét folyosón engedte ki a lépcsőházba, s a végén csattanóként ezt jegyzi fel: A házmester nem gyújtotta fel a villanyt. Ő is egy ellenforradalmár.
Hasonlóan könnyed stílusú és műfajú írásai közül megemlítjük még Ez egy komoly költő volt című prózáját, mely a Borsszem Jankó 1919. június 15-i számában jelent meg. Ebben egy „világnézetes költő”-ről ír (a Tanácsköztársaság idején vagyunk), aki belép az Aradi utcában található, meglehetősen talányos Pollák és Zsiger nevű céghezmásodkönyvelőnek és egy forradalomról álmodozik, melynek ő, a költő is részese lesz majd. Ehhez felkészülésként elkezd szép, hosszú és mély forradalmi verseket írni, remélve, hogy egyszer csak kitör végre a várva várt esemény. Megjelent kötetét nem nagyon vásárolták, mert az olvasóknak más „igényei” vannak: …ha már megveszem, hát írjon a babája fehér vádlijáról, hogy szórakozzak legalább. Végre kitört a forradalom, felszabadultan üvöltötte az utcán a tényt konstatálva: Forradalom, forradalom. Amikor egy utcai csetepaté során rendre utasítják, hogy ne kiabáljon, inkább vigyen egy nehéz utcakövet és harcoljon, sértődötten indul el munkahelye felé: Megőrült maga? Ezt a nehéz, piszkos követ? Az én kezemmel?
Planéta című verse is ebből az időből való, 1920 körül keletkezett és műfajával szinte önmagában áll a Márai oeuvre-ben. E lírai alkotás témája nagy népszerűségnek örvendett egykor irodalmunkban, hiszen (ahogyan Cenner Mihály színháztörténész fogalmazott) a ligeti romantika, a zöld környezetben játszódó (elsősorban szerelmi) történetek sok lehetőséget adtak a felszabadult jókedv, az élet vidámságának bemutatására. (Érthető, hogy az idők során e téma a színpadon kötött ki.) A „ligeti romantikához” hozzátartoztak a különféle árusok, ételek, mutatványosok: mindezek jól szolgálták az itt létrejött baráti találkozókat, ismerkedéseket, a hétköznapokból való kikapcsolódást. Ezért is kívánkozott többször íróink tolla alá az itt játszódó események lejegyzése, a vidám vagy éppen bús, szerelmi bánattal teli forgatag megéneklése. Ezek között klasszikusnak számít Molnár Ferenc Liliom című darabja (1909). Szép Ernő A planéta című művét Nagy Endre tűzte a Modern Kabaré műsorára (e sanzon zenéjét Nádor Mihály szerezte). Megemlíthetjük még Goda Gábor A planétás ember című, 1958-ban megjelent művét is.
A planéta a népi szóhasználatban a jóslatot tartalmazó, általában papagájjal kihúzatott cédula volt, mintegy a horoszkóp múltszázad eleji, korai változata. Ki milyen örömökkel vagy gondokkal látogatta meg a ligetet, mindig alkalom nyílt arra, hogy (mivel nem birtokolja), gondolatban eljátsszon a jövőjével, játékosan kutassa azt, amit egzakt módon úgysem ismerhet meg. A jövő érdekesebbnek mutatkozik a múltnál, amit már ismerünk és a jelennél, ami sokszor nem vágyaink és elképzeléseink szerint alakul. Hátha holnap…
Márai verse valószínűleg, (Szép Ernőéhez hasonlóan), megzenésítésre várt: stílusa leginkább sanzonra vagy kupléra emlékeztet, ritmusa és kabarészínpadra illő szövege szinte „hívja” a kísérőzenét. A keserédes történet cselédje, Mindenes Erzsi, neve is mutatja: valamennyi feladatát elvégzi; élete keserűsége a ligetbe nem pusztán elkíséri, hanem erőteljesebben nyilvánul meg: egyedül maradt, nem kell senkinek. Az ismeretlen jövőben bízva vesz egy planétát, de a vágy és a valóság közötti szakadékot nem lehet letagadni, mert az élet másról szól, mint vágyaink teljesüléséről: Egy bús, öreg cseléd, magányos-árván, Kopott kendőben a ligetbe ment ki…
A versszakok végén olvasható felszólítások formája és ritmusa (Planétát tessék háromér!… Ötér!…; Planétát vegyenek!) csábítja az olvasó-hallgatót, hogy elismételje a csattanószerű sorokat. Az író versének megzenésítéséről nem tudunk, de a korábban már említett Cenner Mihály valószínűsíti, hogy a Kassai Színház igazgatójának, Faragó Ödönnek a felesége énekelte volna e sanzont. (Egyébként a kassai direktor Írások és emlékek című, 1933-ban megjelent kötetének előszavát Márai írta.) A művet Márai tehát valószínűleg Biller Irénnek, a budapesti Király Színház, majd a Fővárosi Operettszínház művésznőjének szánta Márai.
A vers kézirata két, különböző minőségű és jellegű, egy sima és egy kockás lapból áll. A Planétá-t (az ekkori időkből származó Márai levelek többségéhez hasonlóan) fekete színű tintával írta a szerző. Írásképe alapján valószínűsíthető az 1920-as keletkezési dátum, illetve az alapján is, hogy első kötetébe, a mindössze 100 példányban megjelent 1918-as Emlékkönyvbe, még nem vette fel addig megjelent lírai művei közé e művét. Nehezen elképzelhető, hogy tizennyolc évesen, fejlett és érett kritikai érzéke miatt hagyta volna ki e három versszakos művét a kötetből. A verset először Cenner Mihály közölte egy magángyűjteményből 1991. áprilisában, aDélsziget című, azóta már nem létező folyóiratban.
Íme egy korai Márai-vers, mely nem szerzője, hanem a „társszerző révén” maradt ránk csonkán, s amely érdekes feldolgozása egy népszerű témának és fontos adalék a „kassai polgár” életművének korai szakaszából.
Mészáros Tibor