Márai Sándor Kulturális Központ

Sok elképzelést, tervet söpört el a vírusjárvány életünkben. Ahogyan az Eszter hagyatékában írja Márai: "Az ember végül is csak azért felelős, amit kitervel, amit akar. Az ember csak szándékaiért felelős…" És talán azt is megtanultuk az elmúlt időszakban: "Először, valamikor régen, boldog akartam lenni. Aztán tökéletes. De nincs messze az idő, mikor az ember csak lenni akar, boldogtalanul és tökéletlenül is, lenni, még egy kis ideig, mert süt a nap, vagy esik az eső." (Lenni) Ugyanakkor olyan is előfordul, hogy a legnagyobb nehézségek közepette is születik valami jó, maradandó, értékes. Így mutatjuk be a múlt és e hónap legkiemelkedőbb, az íróhoz kötődő eseményét, a Márai Sándor Kulturális Központ létrejöttét.

A Budai Polgári Casino épületében valósították meg az új kultúrcentrumot. Az épületet 1893-ban emelték Francsek Imre tervei alapján. 1945 után egy ideig pártházként is működött az épület. A nagyszabású, 2019 júniusában kezdődött  rekonstrukciónak köszönhetően eredeti fényében ragyog ismét az egykori Casino, hiányzó sarokkupolája is visszakerült a helyére. Természetesen a belső terek is felújított állapotban várják a majdani látogatókat, a már publikus fotók alapján az első emeleti díszterem és a főlépcsőház pazar látványt nyújt. A belső udvart is lefedték, ezzel további teret nyertek különböző rendezvények megvalósításához.

Azért is öröm a Krisztina téri épület megújítása és Márai Sándorról elnevezése, mert a környék valóságos élettere volt az írónak: itt volt törzshelye a Philadelphia kávéház, és lakása, a Mikó utca 2. is elérhető egy könnyed sétával. Megnyitása után (remélhetőleg, az őszi idény már zavartalanul elkezdődhet) az idelátogatók a legkülönbözőbb programok, komoly- és könnyűzenei koncertek vagy színházi előadások, kiállítások után ezt könnyűszerrel meg is tehetik. Ki tudja, útközben hátha találkoznak a Csutorát sétáltató íróval... "Nem kell messzi­re menniök, a nagy, sza­bály­ta­la­nul to­jás­dad, szem­re ko­pár me­ző, mely­nek meg­le­pe­té­se­it, zsú­folt és rej­tett fló­rá­ját és fa­u­ná­ját iga­zán ta­lán csak Csu­to­ra is­me­ri, ott tá­rul mind­járt az ut­ca­sar­kon. Ki­lép­nek a ka­pun, s amíg az úr kesz­tyű­jét húz­za, Csu­to­ra gyor­san és mel­lé­ke­sen át­la­poz­za a la­kó­ház előtt fel­so­ra­ko­zó öreg gesz­te­nye­fák tö­vé­ben a na­pi pos­tát."

(A cikk illusztrációjául szolgáló fotók a pestbuda.hu oldalról származnak.)