Legyőzhetetlen lengyelek

A hír röviden mindössze annyi: Varsóban megjelent Márai naplójának harmadik gyűjteményes válogatása, az 1957-1966 közötti időszak megrostált jegyzeteivel. Ha ehhez hozzátesszük, hogy ismét Teresa Worowska fordításában, utószavával és jegyzeteivel, ez is szinte "megszokott". Azonban ennél sokkal izgalmasabb eseményről van szó: van egy ország, amely megkockáztatja Márai Teljes Naplója bőséges válogatásban közreadását öt kötetben. Van egy fordító, aki elkötelezetten szolgálja Márai műveinek lengyelországi megismertetését (ráadásul nincs is egyedül országában e nemes feladathoz). S ami mellett nem szabad elmenni: Márai hazai kritikusainak többsége azzal utasította el az író posztumusz világsikerét, hogy csupa népszerű mű hozta el ezt a népszerűséget (A gyertyák csonkig égnek, Válás Budán, Eszter hagyatéka). Ha e megjegyzésekben volt is igazság, remélni lehetett, hogy a könnyebben olvasható kötetek után sor kerül az életmű legjavát adó művekre is. Így lett.

Ezúton is köszönjük a varsói Czytelnik Kiadónak, hogy a kötet ottani piacra kerülésével egyidőben megküldték számunkra is azt. Mint eddig is.