A huszadik század koronatanúja

Egykoron egy éven belül több, az íróról szóló kötet is megjelent. Mindez összefügött a sokáig tiltott gyümölcsként számon tartott Máraival és életművével és a művei újbóli megjelentetése kapcsán kibontakozó Márai-divattal is. Nem is olyan régen ha valaki szerette volna argumentálni gondolatmenetét, az író valemely gondolatát idézte, elsősorban naplóiból. Aztán telt-múlt az idő, a népszerűség fogyadozott, műveit is kevésbé olvasták és mára egy kialakult tábor mellett már kevesebben érdeklődnek életműve iránt.

Ezért is örömteli, hogy az író életművét kutatók egyik legavatottabbja (ismét) rászánta magát Máraival kapcsolatos meglátásai összegzésére és egy vaskosabb kötetben közzé tette azokat. Ehelyütt csak felhívjuk a figyelmet Fried István kötetére, a közeljövőben bővebben is szólunk róla.

Fried István: Márai Sándor. A huszadik század koronatanúja. Bp. 2018. Szépmíves.