Rövid idő múlva 80 éve lesz, hogy megjelent az író (értékét tekintve) egyik legvitatottabb műve. A gyertyák csonkig égnek a maga idejében hatalmas siker volt (legtöbb kiadást megérő műve), de sok kritika is érte a kötetet és íróját, elsősorban a stílus, az állóképszerűség és az író pózokba merevedése miatt. Borbély László szerint például (a korábbiakkal szemben) a műben az írónak „már nincs egyetlen vidám hangulatot keltő mondata.” Herceg János kiegyensúlyozott véleménye a ritkaságok közé tartozik a mű megjelenése után: „Márai világa mesterséges világ […] Stílusa olyan kiforrott, olyan felszabadult, olyan biztos – igényességben is –, amilyen Krúdy óta nem volt magyar írónak. A kérdés csupán, melyik az időtállóbb író: az, aki az életben áll, vagy az, aki mint Márai, fölötte áll és csak a hangjával törődik?”
A mű 1998-cal kezdődő nemzetközi utóélete döntően a sikerről szól, a kritikus hangok azonban ugyanúgy megjelentek, bírálva az író nehézkes stílusát, az unalmas dialógokat, az idegesítő monológokat. És mégis: harmincnál több nyelvre fordították le a művet, több országban nem betetőzve, hanem elindítva egy életmű köteteinek sorát. Mi lehet a titka?