Emlékkötet Grosschmid Gézáról

Márai édesapja ügyvédként, szenátorként és közjegyzőként egyaránt dolgozott. Utóbbi tisztet élete végén töltötte be két éven keresztül. 1932-ben feleségével Kassáról Miskolcra költöztek, ahol harmadik királyi közjegyzői kinevezést kapott. Az ő emlékére emléktáblát avattak november 3-án a borsodi megyeszékhelyen (https://pim.hu/hu/marai-sandor/emlektabla-avatas-grosschmid-geza-egykor…), de egy emlékkötetet is kiadtak ez alkalomból. Beveztő gyanánt Szarka László tanulmánya olvasható az író édesapjának életéről. Nagy szükség volt erre az összefoglalásra, mert szikár életrajzi adatokon kívül keveset tudhattunk meg eddig a kassai polgár mintaképéről. Az emlékkiadvány további részében a politikus Grosschmid cikkeit olvashatjuk a Kisebbségi sors című 1930-as kötetből többek között a magyarság helyzetéről, kisebbségi jogokról, parlamentarizmusról és a magyar menzákról.

A pazar kivitelű kötet a Közjegyzői Akadémia Kiadó gondozásában jelent meg. Gratulálunk!