2013 Április

Április

Ismeretlen Márai levelek

 

Az évek során egyre több Márai emlékkel gazdagodik a Petőfi Irodalmi Múzeum. Ezúttal egy levelet mutatunk be abból a hétből, melyet az író Hardy Kálmánnak illetve rokonainak írt.

 

 

Hardy Kálmán (1892-1980) meglehetősen gazdag pályát futott be idehaza. Horthy Miklós szárnysegédje, Genfben Apponyi Albert titkára, katonai attasé Berlinben, 1942-1944 között pedig a Honvéd Folyami Erők parancsnoka, majd vezérfőkapitány. A kiugrási kísérletben való tevékenysége miatt a letartóztatták és Sopronkőhidán halálra ítélték, de kegyelmet kapott. Németországba hurcolták, a háború után a nürnbergi per egyik tanúja; az Egyesült Államokba emigrált, ott is halt meg. S mindemellett Márai Sándor barátja a negyvenes évek elejétől. Az író New York-i évei alatt és után is tartják egymással a kapcsolatot, sőt, Hardy lányával, Susanne Hardyval is levelezik Márai.
Tőle kapta ajándékba a múlt hónapban a Múzeum azt a hét levelet, mely újabb bizonysága annak, hogy az emigrációba kényszerült író nem csak elzárkózott másoktól, kapcsolatot is tartott fenn az általa választott személyekkel. Ennek érdekes dokumentuma a hét közül az a tréfás levél, mely 1957. október 24-én íródott és amelyik Görgey Máriához, Susanne Hardy újszülött unokahúgának szól.
További érdekesség, hogy a leveleket Czipott Péter adta át, aki Márai verseinek hűséges fordítója és akinek (John Ridlanddel együtt) ez év őszén jelenik meg Londonban The withering world címmel az író versfordításait tartalmazó kötete.