2011 Szeptember

Szeptember

Az író Zárda utcai lakóhelye

 

Márai két helyen lakott tartósabban Budapesten: a krisztinavárosi Mikó utcában és a II. kerületben található Zárda (mai nevén Rómer Flóris) utcában.

 

 

A Zárda utcai lakást sohasem tekintette annyira sajátjának, mint a Mikó utcát. Sokkal inkább átmeneti szállást látott benne, mint ő és családja otthonát. Állítása szerint Kaland című színműve külföldi bemutatóinak jogdíjaiból vásárolta a kis alapterületű lakást, melybe 1946-ban költöztek, s emigrációja miatt mindössze két évet éltek itt. 1948-ban leltárt készített az itt hagyott tárgyakról. Távozásuk után édesanyja élt itt, egészen a 60-as évek elején bekövetkező haláláig.
2004 ősze óta (Belákovics Zoltán kezdeményezése nyomán) emléktábla jelöli az egykori lakóhelyet.