Akarok még hinni az életemben
s a mások életében – akarom,
hogy izmos és erős legyen karom
s földaloljak egy lobogó „igen”-ben.
Mert megbocsátottam mindenkinek
s szeretném, hogy nekem is megbocsásson,
ki tettenért a pózon és csaláson
és ne vádoljon többé senki meg.
A múltat én elhordozom magammal
új életemre, mint zsákját a vándor:
hogy éltem egyszer én, Márai Sándor,
S emlékeimmel elmotozva élnék,
mert amit érdemeltem, rámtalált:
kaptam egy életet és egy halált.
Márai Sándor Monológ című verse első kötetében, az Emlékkönyvben (1918) jelent meg Kassán. Az önmagát kereső és vállaló szerző költőnek indult, de aztán legyőzte őt prózai alkata és tehetsége. Illetve mégsem: nagyprózai munkái is líraiak sokszor, gondoljunk csak a Vendégjáték Bolzanóban egyes részeire, például a csókról szóló elmélkedésre.
Számos helyen emlékeznek meg a költészetről, József Attiláról és Márai Sándorról. Ma van Márai Sándor születésének 122. évfordulója. A Petőfi Irodalmi Múzeum ezúttal nem a születésnapon, hanem április 19-én emlékezik az íróra a PIM Szomszéd helyiségében. Amennyire kevés szó esik a költő Márairól, legalább annyira kevés a publicistáról, utóbbit középpontba helyezve született meg a „Gyufaszálnyi világosságot gyújtani napról napra…” című felolvasóest a Szövegkönyv című sorozat második darabjaként.
https://pim.hu/hu/esemenyek/szovegkonyv-2-gyufaszalnyi-vilagossagot-gyu…
Köszöntsük az írót valamely műve kézbe vételével!