Nyelvlesen

Dátum
-

Kalandozások a nyelv körül

2014. március 27-én új állandó kiállítás nyílt Széphalmon, a földszinti kiállítóteremben, Nyelvlesen. Kalandozások a nyelv körül címmel.

A bemutató különlegessége, hogy nem statikus ismeretátadásra, bemutatásra épül, inkább múzeumpedagógiai tapasztalatokon alapuló szerepjáték, melynek során a látogatók az érdekes, szórakoztató információk mellett egyben reflektáltabbá válhatnak saját és környezetük nyelvhasználatára is.  A „kalandjáték” során a vendégek jobban bele tudják élni magukat a tárlat miliőjébe, ezért könnyebben rögzül az átadni kívánt információ. Erre a fajta forgatókönyvre kevés példa van nemcsak Magyarországon, de Európában is, így a széphalmi intézmény nemcsak iránykövető lesz, hanem úttörője is e stílusváltásnak.



A keretül szolgáló szerepjátékban a látogató három különböző személy alakját öltheti fel, mintegy „varázsszemüvegen át” látja a különböző tartalmakat, a pályákat feladatok megoldásával járja be. Az ismeretszerzés a felületek között való fizikai mozgással, a látványos, multimédiás pontok megtekintésével kapcsolódik össze a nyelvek keletkezésének, elsajátításának, használatának, rögzítésének, a szóbeli és írásbeli kommunikáció sajátosságainak kimeríthetetlen témái között.



A szerepjáték alapja egy valós esemény, egy tűzvész Kazinczy korából (1819), melyben iratok tűntek el. A látogatók ifjabb Wesselényi Miklós, Kőrösi Csoma Sándor, Kazinczy Eugénia alakját ölthetik fel, és a választott korszak hangulatához hű, igazi rejtvényeket fejthetnek meg. Nem érintőképernyős, számítógépes, hanem “valódi” játékok vonzzák majd a látogatót (sakk, mérleg, titkosírás, körző).



A kiállítás célja, hogy az iskolai oktatásban egyre kisebb népszerűségnek örvendő és sokszor a pedagógusok által az irodalom javára háttérbe szorított magyar nyelvi oktatást vonzóbbá tegye, közérthető módon mutassa be a nyelvészet hagyományos területeit és aktuális problémáit.



A tárlat kiemelt célja az is, hogy a megtapasztalt élményeken keresztül megerősítse, hitelesebbé, valóságosabbá tegye a kötődést az anyanyelvhez, segítse a nyelvben érzékelt változásokhoz való érzelmi viszony tudatosítását, gyakorlati példákon mutassa be a magyar nyelv rugalmasságát, alkalmazkodókészségét.