2001. szeptember 21. délelőtt 10 órától 13 óráig
Elnök: Szajbély Mihály
10.00–10.20 Szegedy-Maszák Mihály: Műfajok a kánon peremén: napló és levél
10.20–10.40 Petrőczi Éva: Szenci Molnár Albert naplója és a napló műfaja a régi irodalomban
10.40–11.00 Szabó András: A 17. századi puritán naplók
Hozzászólások
11.00–11.30 Szünet
11.30–11.50 Földesi Ferenc: Huszonkilenc év a 18. századból (ifj. Buchholtz György naplója)
11.50–12.10 Hász-Fehér Katalin: Levélirodalom és irodalomtörténet-írás (Döbrentei Gábor)
12.10–12.30 Ratzky Rita: Szendrey Júlia naplója
12.30–12.50 Andor Csaba: Széljegyzetek Madách Imre levelezéséhez
2001. szeptember 21. délután 14 órától 18 óráig
Elnök: Kenyeres Zoltán
14.00–14.20 Biczó Gábor: Nietzsche és Köselitz (alias Peter Gast) levelezése
14.20–14.40 Pienták Attila: Babits feljegyzései Arany Jánosról. Kézirat, rekonstrukció, kiadás
14.40–15.00 Lakner Lajos: A napló mint életpótlék (Oláh Gábor)
15.00–15.20 Nemeskéri Erika: Az írói levelezés: a hátrahagyott mű
15.30–16.00 Szünet
16.00–16.20 Petrányi Ilona: Egy „elméleti kalandor” feljegyzései. Szerb Antal naplója
16.20–16.40 Havas Judit: A valóság és álom határán (Jékely Zoltán)
16.40–17.00 Valastyán Tamás: Szerb Antal levelesládájából
17.00–17.20 Bálint Péter: Levél és naplóírás az interneten
2001. szeptember 22. délelőtt 10 órától 14 óráig
Elnök: Bálint Péter
10.00–10.20 Mann Judit (Artisjus): Magániratok mint szerzői művek
10.20–10.40 Szilágyi Judit: „A műfajjá nemesített” napló és levél (Füst Milán)
10.40–11.00 Méry Tünde: A hirtenbergi kéziratról (Vezetett-e naplót Peéry Rezső?)
11.00–11.20 Csaplár Ferenc: A Szénaboglya viszontagságai (Kultúrpolitika egy napló kidásának tükrében)
11.30–12.00 Szünet
12.00–12.20 Füzi László: Mű vagy vallomás? (Adalékok Németh László életművének jellegéhez)
12.20–12.40 Lichtmann Tamás: Kafka levele apjához. Szövegfikció és/vagy önvallomás
12.40–13.00 Weiss János: Jellemjátékok filozófusok leveleiben
Ismertetés
Mit várunk, amikor kezünkbe veszünk egy irodalmi naplót vagy levelezéskötetet? Az író életrajzára vagyunk kíváncsiak, hogy betekinthessünk e magántermészetű írásokon keresztül a múló napok valóságának esetlegesen elénk sodort hordalékába? Vagy a szerző újabb művét várjuk, mely az idő ritmusában felfűzött reflexiók gyöngyszemeiből építkezik? Az olvasó kíváncsisága mindkét szempontból jogosult, hiszen azt az egyedit-egyénit (akár irodalmit, akár nem) keresi e könyvekben, mely – bármely tekintetben – összekötheti őt kedvenc írójával.
Nem csoda hát, hogy mind a szakmai közönség, mind az érdeklődők nagy figyelemmel hallgatták a szeptember végén Múzeumunkban tartott „Naplók, levelezések” konferencia előadásait, melyek minden eddiginél bátrabb elemzéssel és kérdésfeltevéssel igyekeztek közelebb jutni a válaszhoz: mik azok a közös vonások, melyek a napló- és a levélírás zavartkeltő sokszínűségében mégis pontosabban leírhatóvá teszik e műfajokat.
A kérdésfeltevést sokáig megkötötték a konvencionális megközelítések, mely szerint minden magánjellegű feljegyzés publicitása a levelező felekre, azok családtagjaira vagy a hagyatékot őrző közgyűjtemény hatáskörébe tartozik. Az irodalmi fogalmak kisszótára szerint a levél „személyes beszélgetést helyettesítő szóbeli közlés”, a napló „a mindennapi életbe tartozó, gyakorlati funkciójú írott közlés” – melyek adott esetben művészivé válhatnak. A műfajok ezen transzformációs képességet állította a konferencia középpontjába Szegedy-Maszák Mihály bevezető előadásában, hangsúlyozva, hogy nem az a kérdés, hogy mi az irodalom, hanem, hogy mikor irodalom? Véleménye szerint már szinte nem is kérdés ma, hogy a napló és a levél mikor ab ovo mű és mikor lehet (kell) művekké alakítani őket, tekintetbe véve e szövegek önszervező útját a megjelenés felé.
Ezek a műfajok – melyeknek a naptári jelölés közös jellemzőjük – a művek írásának szélcsendjében születnek s mégis szorosan kötődnek azokhoz vagy azok hiányához. A naplóban és a levélben ugyanaz az írói „én” fecseg önmagáról – csak hétköznapi, általánosan használt formát igénybe véve. A házi köntöstől a szmokingig megannyi öltözékben és kosztümben ölthetnek formát, legyen az úti öltözék, mely az útinaplóhoz, rabruha, mely a börtön naplóhoz, öltöny, mely a hivatalos levélhez s a frakk, mely (ha a Fanni hagyományaira gondolunk) már a regényhez áll legközelebb. Ezek a szövegek a magánélet területéről törnek át – a jelenhez közeledve egyre érzékenyebben érintve írójuk és címzettjük személyiségjogait – az irodalomba. A napló és a levél szerzője halála után, mintegy tipológiai bukfencet vetve, idézőjelbe kerülnek, s az írás folyama lezáródásával befejezett művé válnak.
E műfajok mozgása nemcsak az írói életművön belül, hanem az irodalomtörténetben is végigkísérhető. A napló és a levél egyenrangú műfajként való szentesítése körül fel-fellobbanó viták is jelzik, hogy a napló és a levél irodalomba érkezésének megvan a maga speciális folyamata. A napló és a levél sokáig nem számított a szépirodalom részének. Elsősorban történeti forrásnak tekintették, melyek adalékokkal szolgál például a kor mentalitás- és művelődéstörténetéhez, az életrajz állomásaihoz és a művek keletkezésének hátteréhez. A költői levél és a levélregény, a közlésre szánt irodalmi napló segített abban, hogy az irodalmi kánon pereméről közelítsenek a központi műfajokhoz.
A napló és levél mozgásterének rugalmasságát felvázoló gondolatmenet mellett a konferencián elhangzott még számos új megközelítési szempont is. Csak ízelítőül villantunk fel néhány gondolatot. A 17. századi puritán naplóírás – a bibliai inspiráció mellett – mint panaszműfaj és életvezetési könyvecske is tanulságos. Oláh Gábor naplójában semmi helye nincs sem az önelemzésnek, sem a valóságos beszámolónak, inkább egy múlt nélküli ember fantáziája, vágyálma testesül meg benne. Füst Milán – aki gyászruhát öltött, mikor néhány jegyzetfüzete áldozatul esett a bombázásoknak – élete fő művének naplóját tekintette. A levelezéstipológia újfajta elméleti megalapozására is történtek kísérletek. Kazinczy nagy terjedelmű „multiperszonális” (többirányú) magánlevelezését az egymásnak idézett, tovább küldött levélrészletek („intertextuális” levelek) olyannyira jellemezték, hogy szinte kommunikációs fórummá emelték írói baráti körét.
Közös tanulsága volt a tanácskozásnak az a megállapítás, hogy elsősorban a magánjelleg fogalmának túlhangsúlyozása gátolja a műfaj elemzésében a továbblépést. Mind a naplóban, mind a levelezésben egy olyan én-történet íródik, mely fittyet hány egy szilárdan körvonalazható írói személyiség korábban feltételezett azonosságának, melyben az identitáskeresés készsége egyedül megfogható. Azok a kérdések, melyek arra vonatkoznak, hogy az író mennyire a valóságot írja és milyen mértékben őszinte, olyan irodalmon kívüli szempontok, melyek nem visznek közelebb a műfajok alaposabb megismeréséhez. Ehelyett a szövegek közötti kapcsolódási pontokat, a nyelvi referenciákat kell megfigyelni, s akkor olyan „befogadó” műfajok bontakoznak ki szemünk előtt, melyek egyrészt a személyes és közösségi világ viszonyáról, az „én”-nel folytatott stratégiajátékról (még a levelezés esetében is, hiszen a levélírói arcok is változnak a címzettek függvényében) szólnak a drámai monológhoz igen hasonló formában.
A 16. századtól napjainkig, az Internetes napló- és levélírási szokásokig ívelő példatár valamint a művelt magánemberektől az írókig, filozófusokig citált részletek mindegyike a napló és levelezéskiadás szerkesztésének felelősségét hangsúlyozta. Az eszményi kiadások egyrészt a műveket is érintő szövegkörnyezeteket jelölve, levelezés estében a többirányúságra törekedve segíthetik elő e műfajok irodalomelméleti kutatását.
Cséve Anna: Naplók, levelezések
Konferencia a Petőfi Irodalmi Múzeumban
Irodalmi Múzeum, 2001. ősz–tél
Dátum
2001-09-21T08:00:00