Mérlegen egy életmű. Déry Tibor halálának huszonötödik évfordulóján rendezett tudományos konferencia

Konferencia dátuma: 
2002. december 5. 09.00 - 2002. december 6. 14.00

Társrendezők: az ELTE Magyar Irodalomtörténeti Intézet és az MTA Irodalomtudományi Intézetének Kultuszkutató csoportja

2002. december 5. délelőtt                                             
Elnök: Poszler György
 
Botka Ferenc:  Huszonöt év utóélete
Kiss Endre: „… a romházak mögül felkelt a hold…” (G. A. úr X.-ben – negatív utópia a létező szocializmusról)
Vasy Géza: G. A. úr X-ben és nálunk
Pomogáts Béla: Déry és 1956
Kerekasztal-beszélgetés Eörsi István és Litván György emlékezéseivel
 
2002. december 5. délután Elnök: Kenyeres Zoltán
 
Kemény Gábor: Nyelvi képek szövegszervező funkciója Déry Tibor Pesti felhőjáték című regényében
Széchenyi Ágnes: 1945 jelentősége Déry Tibor, Illyés Gyula és Márai Sándor életművében
Czetter Ibolya: Az öregség mint stílus (Kedves bópeer…!)
Lőrinczy Huba: Márai naplóinak és Déry hordalékainak párhuzama
Tarján Tamás: Miért rosszak Déry drámái?
Tamás Attila: Déry Tibor prózája mint a magyar másodmodernség része
 
2002. december 6. délelőtt Elnök: Tamás Attila
 
Tverdota György: A fiatal Déry irodalomszemlélete
Kiss Katalin: A Dokumentum és a Pandora irodalomkritikája
Egri Péter: A befejezetlen mondat kezdőképéről [Felolvasás]
Poszler György: A Felelet – mire? A Déry-vita dilemmái
Bodnár György: A Niki az Új Hangban
 
2002. december 6. délután Elnök: Tverdota György
 
Veres András: Déry 1945 után
Oltyán Béla: A G. A. úr X-ben társadalmi modellje
Kontra Ferenc: Kollektív amnézia helyett magánarchívum (Az Ítélet nincs ítéletei)
Antonia Opitz: Többé-kevésbé „jókedvű önvizsgálat”. Déry Tibor műveinek fogadtatása az NDK-ban
Kassai György: Déry Tibor műveinek franciaországi fogadtatása
 
 
Ismertetés
 
            A kultuszkutatás alaptétele szerint az évfordulós megemlékezések célja az ünnepelt érdemeinek, jelentőségének újabb és újabb megindoklása, rögzítése, jobbik esetben kísérlet a művek elemzésére, mélyebb megértésére.
            Déry Tibor halálának huszonötödik évfordulóján több szempontból is ez utóbbi szempont kívánkozik az élre. S nemcsak azért, mert lassan letelik az a sokat emlegetett purgatóriumi időszak, amely általában elbillenti a mérleget – feledést vagy a klasszikusoknak járó elismertséget hozva. A letisztulásnak és mérlegelésnek ez az évfordulója ugyanakkor azért sem a szokványosok egyike, mert időközben gyökeres társadalmi változások következtek be, s ezek a gazdaságban, a politikában és a kultúrában is mélyreható elmozdulásokat eredményeztek. Oly mértékben, hogy amit egykor Déry életében pozitívnak mondtak, arról ma az ellenkezőjét halljuk; ami korábban „lenn” volt, azt ma a történelem kereke a magasba emelte – legalábbis ezt állítják a leegyszerűsítő és hangos népszónoki vélekedések.
            Persze, hogy a valóság ennél sokszorosan bonyolultabb, de Déry Tibor munkásságának a megítélése mintha igazolni látszana a fenti primitív megközelítést. Műveinek ismerete és elismertsége halványulóban, már-már eltűnőben. Tünetként elég emlékeztetnünk, hogy nyolc évvel ezelőtt születésének századik évfordulójáról még minden napilap megemlékezett, nem szólva az irodalmi folyóiratokról, a rádióról és televízióról. Ezzel szemben ma, 2002-ben az új évfordulóról egyedül a Nők Lapjában olvashattunk egy rövidke glosszát.
            Amikor konferenciánk szervezése megindult, s az irodalomtudományi szakma érdeklődve fogadta a számvetés gondolatát, kezdetben azt fontolgattam: mi lenne, ha az eltávozott és a feledésbe kényszerített nevében írnék köszöntőt a jelenlevőkhöz, amely felsorolná a róla elterjedt méltatlan pletykákat, félreértéseket és csúsztatásokat. Hamarosan rájöttem azonban arra, hogy minden tetszetőssége ellenére ez a gesztus nem illene az érdekelthez. Nemcsak azért, mert szöges ellentétben áll Déry közismert büszkeségével, hanem, mert a tiltakozásnak ez a formája szükségszerűen leegyszerűsítene, s így nem lenne elég meggyőző és eredményes.
            Maradjunk tehát a szokványos formánál – a tények szűkszavú, ám hiteles felsorakozatásával. […]
            E kötetnél külön is meg kell állnunk, mert koncepciójában példaértékűen tanulmányozható az az irodalompolitikai igyekezet, hogy a 21. századba is átmentse Déry írói értékeit. Oly módon, hogy az életműből kiemeli azokat a szálakat, amelyek elnyerhetik korunk új olvasójának az elismerését; más szóval – azokat a vonatkozásokat, amelyek az előző rendszer bírálatát tartalmazták, mindenekelőtt Déry 1956-os szereplését és börtönbüntetését. A törekvés méltánylásra érdemes, s ugyanakkor hatásos is, hiszen az életrajznak ezeket a részleteit az író elvi ellenfelei is elismerték – már a nyolcvanas években. Hogy ez a törekvés mennyire élő, azt nemcsak a börtönben írt G. A. úr X.-ben újrakiadása, hanem a róla írt tanulmányok megszaporodott száma is látványosan igazolja.
            Az évfordulót megtisztelő konferencián ugyanakkor nem hallgathatjuk el kétségeinket sem: helyes-e, ha a kor felszíni mozgásaihoz igazodva az irodalomtörténet csak azt vizsgálja, ami így látószögébe sodródik? Nem az-e a feladata, hogy az életmű egészét vizsgálja, s nyíltan, pontosabban. Elemezve szóljon annak „kényes” kérdéseiről, netán ellentmondásairól is? Nem hamisítjuk-e meg Déryt, ha nem szólunk politikai naivitásáról, tévesnek bizonyult gesztusairól, egyes művek, így a Felelet látványos nekilendüléséről, majd kudarcáról?
            Talán nem tévedünk, ha az egész mellett kardoskodunk: a konferencia szervezőinek azon szándékát kifejezve, hogy a megszólalók hitelesen és tényszerűen járják körül az életmű régi és új vonatkozásait, megfogalmazva azok legfontosabb üzeneteit – az élet, a világ változásainak szenvedélyes megfigyelését, a kételkedő és kritikusgondolkodás szabadságát és sokszínűségét.
            Közös munkánkkal, erőfeszítéseinkkel talán hozzá tudunk így járulni Sükösd Mihály már öt évvel ezelőtt megfogalmazott jóslatához: lesz még Déry időszerű.
 
Botka Ferenc: Bevezetés helyett. Utóélet – változó világban.
Részlet a konferencia előadásaiból készült Mérlegen egy életmű című tanulmánykötetből.
Sajtó alá rendezte Botka Ferenc, Bp., PIM, 2003.