A hagyomány mint feladat az 1920-as évek magyar irodalmában

Konferencia dátuma: 
2002. október 3. 00.00 - 2002. október 4. 00.00

Társszervező: a Károli Gáspár Református Egyetem Újkori Magyar Irodalom tanszéke

Ismertetés
 
A Károli Gáspár Református Egyetem Újkori Magyar Irodalom tanszéke 2002. október harmadikán–negyedikén a Petőfi Irodalmi Múzeumban tartotta A hagyomány mint feladat az 1920-as évek magyar irodalmában című konferenciát. A kétnapos eseményt az idén ötvenéves PIM és talán az ország egyik legfiatalabb kutatóműhelyének közös munkája hozta létre.
A tanszék négy oktatója 2000-ben hároméves kutatási pályázatot nyert. Az FKFP pályázatának elnyerésében komoly szerepe volt annak a tervnek, hogy a kutatócsoport megszervezi a tanszék első országos konferenciáját. Ennek eredményeképpen jött létre a rendezvényt házigazdaként is jegyző tanszék oktatóinak és. szinte az ország összes egyeteméről meghívott vendégek részvételével a magyar irodalomtudományt gazdagító tudományos tanácskozás.
Az első nap reggelén a múzeum nevében Dr. Ratzky Rita főigazgató asszony köszöntötte az egybegyűlteket, majd az Kre Btk. Újkori Magyar Irodalomtanszékének vezetője, Dr. Hima Gabriella ismertette a tanszéki kutatócsoport kétéves történetét. Az egyetem vezetését Dr. Szabó András, a Magyar Tanszékcsoport irányítója képviselte. A számos gondolatébresztő felvetést, olykor kimondottan provokatív vitaindítót tartalmazó megnyitóbeszédet Dr. Kenyeres Zoltán mondta el.
Három ülésszak, több mint húsz előadás, számos érdeklődő: röviden ez a leltár. Az első nap délelőttjén megtelt a sarokterem, a későknek már szék sem jutott. A nagy érdeklődés az előadók személye mellett a témának is szólt. Ahogyan Kenyeres professzor megnyitójában elmondta, a húszas évek egyszerre volt az ország egyharmadának elvesztése miatt érzett döbbenet és ezzel egyidőben a magyar irodalom felívelésének korszaka. Vesztett háború, felemás, véres forradalmak, és utánuk az elveszett illúziók: Kosztolányi, Márai, Szabó Dezső, Németh László, Móricz Zsigmond írásai mind egy-egy példa a szembenézésre.
A szembenézés mindig a hamisnak bizonyult álmokkal való leszámolás. S hogy a leszámolás gyökeres legyen, meg kell változtatni azt a nyelvet is, amely a hamisnak bizonyult álmot hordozta: ez a nyelvkeresés indokolja a húszas évek poétikai változásait.
Ez a lírában és az epikában is jelentkező paradigmaváltás adta a konferencia témájának alapproblémáját: hogyan viszonyult a magyar irodalom ahhoz a szerephez, amelyet a megváltozott világban kellett betöltenie? A modern irodalom nem zászló és nem apostolok írják; ugyanakkor eszményeit, így a hazát is, - igen, ott fenn a magasban -, mégis védi pajzzsal és dárdával. A haza azonban már elsősorban kulturális közösség, a közös nyelvben megnyilvánuló közös lét megjelenési formája.
S ez a közösség már nem ugyanaz, mint a tizenkilencedik század elején-közepén, amikor a reformkor és a nemzeti klasszicizmus szinte máig hatóan megszilárdította az irodalom kommunikációs folyamatában a haza és haladás megjelenési formáit. Ezért volt különösen érdekes a konferenciát szervezőként is jegyző Hansági Ágnes és Hermann Zoltán előadása: Zsigmond Ferencnek a Jókai-centenáriumra írt monográfiája és a Horváth János–féle Petőfi-kánon olyan fénybe került, amely élesen világította meg az irodalomtörténet hagyományfenntartó elvárásait.
Ugyanakkor a húszas évek irodalma alapozta meg a magyar irodalom modern arculatát: jól mutatta ezt be Szilágyi Zsófiának az Esti Kornél utóéletét taglaló tanulmánya. Szitár Katalin, a kutatói program vezetője Hagyomány és személyesség című előadásában Németh László Iszonya kapcsán az antik hagyománynak a modern regénybe való beépüléséről és ennek regénypoétikai aspektusairól beszélt. Hima Gabriella Kosztolányi két novellájában, A kulcsban és a Fürdésben a mozdulatok és szavak egymáshoz való hol párhuzamos, hol ellentétes viszonyát elemezve vázolt új értelmezési lehetőségeket. Török Lajos Babits művében a romantikus személyiség kettészakított voltát emelve ki a Gólyakalifa és Jósika Miklós egy regényének összevetésére vállalkozott. Eisemann Györgynek a romantika és a későmodern viszonyát taglaló, Bertha Zoltán Tamási Áronról szóló és Fried István Krúdy -előadása is új utakat mutatott az érdeklődőknek.
Mivel mindössze néhány előadó esett bele abba a hibába, hogy az irodalomtudományt fontosabbnak tartsa az irodalomnál, a konferencia kötete is figyelemre számíthat.
A rendezvény sikeréhez nagyban hozzájárult, hogy ezt a két napot mindkét intézmény magáénak érezte. A KRE. BTK. Újkori Magyar Irodalom Tanszéke és a Petőfi Irodalmi Múzeum mellett a Károli Református Egyetem Hallgatói Önkormányzatának és a Károlyi kávéház és étterem segítsége tette lehetővé, hogy a konferencia nem csak a tudományosság vonatkozásában felelt meg az elvárásoknak, hanem kimondottan kellemesen is telt.
 
Horváth Csaba: A hagyomány feladata
Irodalmi Múzeum, 2002. ősz–tél. II. évf. 3–4. sz.