Démonok
Az Emberdémon kinézett a palota ablakán. A hatalmas, hatszögletű tárgyalóterem a Pokol kellős közepén álló palota legfelső emeletét foglalta el. A terem hat körcikkre lett felosztva, középen egy nagy, kerek asztallal. Az összes körcikken az egyik elem jele volt látható, sorrendben: tűz, sötétség, levegő, víz, fény és föld. Az emberdémon a fény cikkelyben elhelyezett trónuson ült, mivel ő volt az egyetlen démon, akiben meg lehetett találni a fény elemét. A mögötte lévő ablakon egy fényes, fehér tájra lehetett kilátni. A világoszöld mezőkön fehér virágok nyíltak, és furcsa, fehéren világító fák nőttek. Egy lelket sem lehetett felfedezni, leszámítva néhány állatot. A vele szemben lévő ablakon besütött a sötétség. A sötétség birodalmában még a fény is sötét volt. Az emberdémontól jobbra eső föld cikkely egy hegyekkel és kisebb-nagyobb kőházakkal borított sziklasivatag volt, míg a fény birodalmától ballra eső víz cikkely egyetlenegy, hatalmas óceán. A tűz birodalmában lángoló, vörös fű nőtt a lávafolyók mentén, bár a szélére már betörtek a démonvadászok, és sikerült egy egész nagy részt a földhöz hasonló füves tájjá alakítaniuk. A levegő birodalma pedig tele volt a repdeső levegődémonoknak kedvező kanyonokkal. Az Emberdémon trónján kívül még kettő trón volt foglalt. A föld és a víz elem hadurai tárgyaltak. A föld nagyura sziklákból volt felépítve, a víz nagyura pedig teljesen vízből állt össze. Már jó ideje folyt a tárgyalás, de a föld nagyura láthatóan csak most tért a lényegre.
- Ha az ön hadseregének vízmágiája képes lenne lehűteni az én seregem földdémonjait, akkor gyakorlatilag elpusztíthatatlanok lennénk a tűz királysága számára - magyarázta földrengésszerűen zengő hangon.
- És nekünk mi hasznunk van ebből? - kérdezte a víz nagyúr, bár látszott, hogy felcsillan a szeme az ötlet hallatán.
- Mivel a tűz nagyurát megölték, egy olyan démont tudnánk a tűz népének élére állítani, aki képes lenne áttörni a pokol kapuját.
- Érdekesnek tűnik - gondolkodott a víz nagyura.
De nem mondhatott semmit, mert ekkor betörték az ajtót. Tűzdémonokból álló különítmény rontott be a terembe. Az emberdémon kissé kényelmesebben helyezkedett, végre valami olyan történt, ami érdekes volt számára. Hiszen csak azért volt ott a tárgyaláson, hogy felügyelje a többi démonnagyúr terveit, nehogy zavarják az övéit. A lángoló testű démonok körbevették a nagyurakat. Kezükben kardok, balták, buzogányok voltak. Amint a nagyurak felocsúdtak a meglepetésből, harcba szálltak. A föld nagyura hatalmas gránitbuzogányt idézett meg, míg a víz nagyura két jégből készült ikerpengével harcolt. A föld nagyura egyetlenegy lendületes csapással szétzúzott három ellenséget, majd sziklákat megidézve még kettőt a falhoz szegezet. A víz nagyura elegáns mozdulatokkal, szinte táncolva ölte meg az őt körülvevő ellenségeket. Ekkor berontott a második hullám. Körülbelül húsz lángoló démon rontott be a szobába, lándzsákkal és teljes testet eltakaró pajzsokkal, majd gyorsan falanxot képeztek. A sziklák és jégdarabok lepattantak a pajzsokról, és a lándzsák miatt nem tudtak a közelükbe kerülni. Amikor az ellenség elkezdett tűzgolyókat lövöldözni feléjük, védekezésre kényszerültek. A teremnek semmi baja nem lett, mert az Emberdémon már a harc elején felhúzott egy védőburkot a teljes teremre, így az teljesen érintetlen maradt. A nagyurak összenéztek, és megegyezésre jutottak. A víz nagyura kilőtt egy nagynyomású vízsugarat, miközben a föld nagyura homokot kevert hozzá. A halálos sugár azonnal lyukat ütött a pajzsokon, és a mögöttük lévő démonokon is. Amikor a sugár elapadt, a víz nagyura kimerülten zihált. Amikor a légzése rendeződött, ennyit mondott: Megegyeztünk.