Világok útjain - Molnár Zoltán fotográfus kiállítása

Dátum
-
Látogatható: 2014. március 21-től
Molnár Zoltán fiatal fotográfus pályája 1993-ban Escher Károly ösztöndíjjal indult, azóta számos hazai és külföldi kiállítóhelyen mutatkozott be.
Kiállításunkon látható, 2003-tól készült  fotói  a világok útjait járó roma közösségek életébe tekint be Franciaországtól Moldváig, Spanyolországtól Bulgáriáig. Célja a roma emberek kultúrájának, őrzött hagyományainak és szokásainak megismertetése.  Empátiával átitatott közeledésében, érdeklődésében feloldódnak a határok, az együttérzés, bizalom hidat épít az  ábrázoltak és a fényképező között.  Az emberi viszonyokat, viszonylatokat, arcokat nemcsak a hagyományos fototechnikai eljárással készült fekete-fehér képekkel közvetíti, hanem lírai színekkel is komponál. A kiállításban a nagy fotós elődök hagyományaira is építő, új utakat bejáró fotográfus képi világa egy szöveges blokkal, kortárs költők a témához kapcsolódó verseivel, illetve egy  filmmel egészül ki.