Új vizeken...

Írók és művészek Székely Aladár műtermében

Dátum
-

Székely Aladár, a 20. századi magyar portréfényképezés útját meghatározó fotográfus 150 éve született. Gyula és Orosháza után 1899-ben Budapesten nyitott műtermet, előbb a Mária Terézia téren (ma Horváth Mihály tér), majd 1910-től a Váci utca 18-ban lévő bérház legfelső emeletén berendezett modern, otthonos műtermébe (is) várta az arcképre vágyókat. Hogy az ide betérők mit láttak, csak töredékesen tudjuk. Halvány pasztell falakat, szép tapétákat, értékes festményeket, enteriőrszerűen berendezett sarkokat, kis bútorokat és egy elegánsan öltözött, udvarias, izgatottan viselkedő empatikus urat, a fényképészt. Hogy kik jártak a régi ízléssel szakító, nemzetközi tapasztalatra szert tevő, minden újításra kész művészi fényképészhez, a megmaradt fotók segítségével részben rekonstruálhatjuk. Arisztokraták és polgárok, hazaiak és külföldiek, legfőképpen pedig írók és művészek, Ady és barátai, a Nyolcak festői, a Nemzeti Színház művészei, zenészek és táncosok látogatták a stúdiót, akik barátságukba fogadták a fotóst, és akiket ő örömmel szolgált, támogatott. Küldetésének tekintette, hogy portréfotográfiáin a művészek vonásait, egyéniségét megragadja, a jövőnek megőrizze.

Az évforduló alkalmával kiállításunk arra vállalkozik, hogy ismert és eddig nem publikált képek segítségével betekintést engedjen a művész személyes életébe, a műteremben folyó alkotómunka kisebb műhelytitkaiba, nem utolsó sorban pedig több mint 100 fotó segítségével felrajzolja a Székely-dinasztia három és fél évtizedes működésének jellemző vonulatait. „Képtermelő”, szelfiző korunkban is érdemes elmélyülni a részletgazdag eredeti üvegnegatívok, kontaktok világába, szembenézni Adyval, Babitscsal, Kosztolányival, ellesni gesztusaikat, szemet hunyni pózaik felett, tanulmányozni öltözéküket, s értékelni azt, aki ezt a szellemi univerzumot az utókor számára megteremtette.

1915 karácsonyára jelent meg Székely Aladár Írók és művészek című albuma, addigi pályafutásának rá jellemző válogatása, az első sorozat. Kiket, mely felvételeket tartalmazott volna a második sorozat? A hipotetikus kérdés megválaszolásához a kiállítás azokból a pozitív kópiákból és negatívokból mutat be egy reprezentatív válogatást, amelyek a Székely-hagyaték részeként 1977-ben kerültek a Petőfi Irodalmi Múzeumba.

 

Kurátor: E. Csorba Csilla, Kovács Ida 

Látvány: H. Kocsis Annamária 

Grafika: Kaszta Dénes

Kedves Érdeklődők! A múzeum ugyan jelenleg zárva tart, a PIM muzeológusai azonban szeretnék kicsit közelebb hozni, elérhetővé tenni a kiállítást az Önök számára. Új videósorozatunkban Székely Aladár ,,műtermébe" tekinthetnek be, ismert és eddig nem publikált képek, érdekes történetek segítségével. A videók ide kattintva elérhetők.

 

Székely Aladár fiával. Fotó: PIM Művészeti, Relikvia- és Fotótár