„Valószínűtlen,
hogy mégis föld van itt alul, holott ős-zárvány képződésű volt itt az útburkoló kiskockakő. De úgy látszik, a kő alatt, a kábel alatt, a kényes nyirokérrendszerek alatt (e pulzáló berendezések) mégiscsak föld van itt alul, mindenek ellenére föld.” (Egy pályaudvar átalakítása)
Nemes Nagy Ágnesnél a vers forrásaként szolgáló „névtelen érzelem” nem a költőhöz tartozik, és nem is a külvilághoz, hanem e kettő viszonylatában jön létre, a látvány megnevezésének gyakorlatában. Verseinek beszélője a megismerés igényével fordul a táj és annak részletei felé, amelynek érzékelésében és értelmezésében a figyelem tudatos használata és a látott tárgy nyelvi megragadása önismereti belátásokkal is szolgál. Nemes Nagy elgondolása szerint a szemlélő és a szemlélt tárgy közötti kapcsolat „létfeszültség”. Ennek közvetítésére vállalkozik a költő, szöveggé formálva a világban, a környezetben és a tárgyakban lakozó ismeretlen „hírt”.
Verseinek egy jelentős részében a szemlélet tárgya tájként tűnik fel, aminek látványát rendkívül pontos és érzékletes képek teremtik az olvasóban. A költő látásmódja, a környezetre irányuló fokozott koncentrációja nemcsak a huszadik század második felének irodalmára gyakorolt nagy hatást, hanem a kortárs magyar lírára is. A kiállítás az életmű mentén haladva foglalkozik ezzel a kivételes figyelemmel, megidézve a Nemes Nagy Ágnes verseiben megteremett, folyamatosan átalakuló tájképeket.
Kurátor: Kenderesy Anna
Látványterv: Kemény Gyula
Grafikai arculat és tipográfia: Bogdándy Gábor
