Buday György-emlékkiállítás

Dátum
-
A grafikusművész, fametsző és könyvtervező születésének 100. évfordulója alkalmából
2007. április 22. – október 30.
Tárlatunkon válogatást mutatunk be a 100 éve született művész legszebb fametszeteiből. Buday György a magyar fametszés megújítója, illusztrátor, könyvtervező életének nagyobb részét Angliában, Londonban töltötte. Műveinek jelentős hányadát a magyar népballadák és népmesék világa, valamint a magyar és a világirodalom egy-egy kiemelkedő alkotása ihlette. Önálló grafikai lapjai mellett különösen sorozatai lettek népszerűek. Készített könyvtervet, színpadtervet, valamint ex libriseket is.  Metszeteiben felfedezhetőek a magyar népi kultúra motívumrendszerének elemei, korai munkáiban pedig az avantgárd, illetve az expresszionizmus, olykor a szürrealizmus jegyei. Az izmusok hatása nem csupán kifejezésmódját formálta, de életérzését, látásmódját is meghatározó módon befolyásolta.
 
Buday Kolozsváron született, itt a Református Kollégiumban kezdte tanulmányait, majd 1924-től a szegedi egyetemen tanult, ahol 1933-ban jogi doktorátust szerzett. 1932-ben Szegeden megalapította a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumát.  1930 és 1937 között fametszetsorozatokat készített magyar népmesékhez és balladákhoz, valamint XIX. és XX. századi magyar írók és költők műveihez. 1937-ben jelent meg fametszeteivel a Székely népballadák című kötet. 1937-ben Párizsban nagydíjat nyert Mauriac Jézus élete című sorozata. 1938-ban Londonba költözött. 1939-ben fametszet-illusztrációival, díszkiadású kötetben látott napvilágot Shakespeare AtheniTimonja. 1940-41-es metszete, a Britannia, amely a Times irodalmi mellékletében kitüntetett helyen szerepelt, az angolok fasizmus elleni harcának szimbólumává lett. Buday 1947 és 1949 között a londoni Magyar Kulturális Intézet igazgatója volt. Fametszet-illusztrációit közölte a Penguin Klasszikusok sorozat, valamint az Oxford és Cambridge University Press több kiadványa. Illusztrálta angol, perzsa, hindi költők műveit, illetve többek között Koestler, Aragon, Joyce írásait. 1982-ben állandó kiállítása nyílt Szegeden, 1990 májusában elnyerte Szeged város díszpolgári címét. 1995-ben kiállítás nyílt fametszeteiből a budapesti Kassák Múzeumban.