PIM Nyári Fesztivál 2016.

2016. június 27. - július 10.

A Petőfi Irodalmi Múzeum 2016-ban tizennegyedik alkalommal rendezi meg a PIM Nyári Fesztivált. A fesztivál célja, hogy könnyed szórakoztatást nyújtson, ezért az irodalmat ezen a nyári rendezvénysorozatunkon tágabban értelmezzük. Lesz koncert, színház, kabaré: vidám, de egyben tartalmas programok kavalkádja jellemzi ezt a három hetet a múzeumban.

Az idén tizennégy éves fesztivált a már jól ismert két csodálatos helyszínünkre szervezzük, egyrészt szabadtérre, a múzeumkertünkbe, másrészt a Károlyi-palota árkádos kapualjába.

A kert programját főleg zenei programok alkotják, fellép a nagysikerű Budapest Bár zenekar és idén is szervezünk Rájátszás koncertet kortárs költőkkel, írókkal, zenészekkel. Szó és Zene sorozatunkban együtt állnak színpadra írók és zenészek: Esterházy Péter, Spiró György, Závada Pál és Dés László, Dés András, Barcza Horváth József lesz a vendégünk.

A nyáron a komolyzene rajongói is találnak maguknak programot a PIM-ben, hiszen eljönnek hozzánk a Budapesti Vonósok. A könnyedebb stílust kedvelők is örülhetnek, egy Kurt Weill-esttel Szilágyi Enikő várja a közönséget sanzonestéjére. A fiatalabb fesztivállátogatóknak a Bob és Bobék Orchestra mutatja meg, milyen az ő értelmezésük szerint Petőfi: egy idén bemutatott vers-koncerttel készülnek Mi lárma ez megént? címmel.

A kamarajellegű produkciók a múzeum hangulatos bejáratánál kapnak helyet, az árkádok alatt láthatjuk Bálint András Heltai Jenő eddig kiadatlan, 1944-es ostromnaplója szövegeiből készült estjét. Lázár Kati önálló estjén pedig Jászai Mari elevenedik meg a Kripli Mari című előadáson. Kabaré-kabaré-kabaré – ez az, ami sosem maradhat ki a programok közül, evés-ivás, lakmározás, turkálás az ételekben, felszolgálás és vendéglátás, vagyis étkezés és italozás örök téma a kabaréban: a Haspók úr ebédel című előadást élvezve telekacaghatjuk a langyos nyárestét.

Várjuk idén is a PIM Nyári Fesztiválra, ahol a középpontban ismét az irodalom áll!

Program (leírás a programokról a címre kattintva érhető el, jegyek is így vásárolhatók onlina)

 

NAGYSZÍNPAD (Múzeumkert)

2016. június 27. hétfő, 20.00 / esőnap: június 29.

Budapest Bár

 (koncert)

 

2016. június 28. kedd, 20.00 / esőnap június 30.

Rájátszás: És lett

(koncert)

 

2016. július 5. kedd, 20.00 / esőnap: július 8.

Szó és Zene

Fellép: Esterházy Péter, Spiró György, Závada Pál és Dés László, Dés András, Barcza Horváth József

(irodalom, zene)

 

2016. július 11. hétfő, 20.00 / esőnap: július 14.

Budapesti Vonósok

(komolyzene)

 

2016. július 12. kedd, 20.00

Kurt Weill songok – Szilágyi Enikő estje

(irodalom, zene)

 

2016. július 13. szerda, 20.00 / esőnap: július 17.

Mi lárma ez megént?

A Bob és Bobék Társulat Petőfi verskoncertje

(irodalom, zene)

 

KAPUALJ ESTEK

 

2016. július 1 péntek, 20.00

Heltai naplója

Bálint András estje

(színház)

 

2016. július 3. vasárnap és 4. hétfő, 20.00 - két előadás!

Haspók úr ebédel

kabaré a fehér asztal körül

(felolvasószínház)

 

2016. július 6. szerda, 20.00

Kripli Mari

Lázár Kati önálló estje

(színház)

Részletes program a fesztivál különoldalán: nyarifesztival.com, illetve a Facebookon olvasható. (A lap alján a műsorfüzet letölthető, nyomtatható formátumban található).