Átadták a felújított Csonka tornyot Nagyszalontán

2018. március 14. Nagyszalonta

 

 

 

 

 

Az Arany János születésének 200. évfordulójára meghirdetett emlékév kiemelt feladataként fogalmazódott meg a Nagyszalontán található Csonka torony felújítása, valamint az állandó Arany-kiállítás relikviáinak restaurálása, az emlékkiállítás újragondolása. A négy ütemben zajló felújítás összesen 205 millió forintból valósult meg.

A tavaly március 2-án meghirdetett Arany János-emlékév a felújított Csonka toronyban újra megnyíló, Arany életművét újragondoló és a legfrissebb irodalomtörténeti kutatásokat is bemutató állandó Arany-kiállítással, a Honnan és hová? című kiállítás megnyitójával zárult. A kiállítást Áder János, Magyarország köztársasági elnöke nyitotta meg, mint az emlékévet koordináló bizottság vezetője.

A nagyszalontai Csonka torony őrzi Arany János és családja tárgyi hagyatékának leggazdagabb gyűjteményét, emellett a múzeum őrzi Arany János könyvtárának fennmaradt eredeti példányait. Később a múzeumba került a nagyszalontai Városháza néhány Arany Jánost ábrázoló festménye, így például Barabás Miklós 1857-ben, eredetileg a város felkérésére festett olajképe is.

A Csonka torony nem hétköznapi kiállítótér, az egyes szobák nem egymás mellett helyezkednek el, hanem önálló emeleteken találhatók, ezt az adottságot kihasználva a kiállítás mind az öt szintje más és más irányból közelít Arany János életéhez és művéhez. A földszinten Nagyszalonta történelmének kulcspillanatai elevenednek meg a középkortól a 19. századig, bemutatva, hogyan hatja át az egyik legjelentősebb 19. századi költőnk műveit. Az első emeleten Arany János életét néhány személyes tárgyának bemutatásával követhetjük végig, a második emelet ember és költészet kultikus összekapcsolódását mutatja be, itt kapott helyet Barabás Miklós felújított Arany-portréja is. A harmadik emeleten az akadémiai szolgálati lakás egykori bútorait találjuk úgy elrendezve, hogy a használat különböző céljai érzékelhetők maradjanak, így egyszerre láthatunk szalont, háló- és dolgozószobát. A negyedik emeletet kilátónak nyitották meg a muzeológusok. A kiállításhoz érintőképernyős okostelefonon vagy tableten követhető virtuális felület is tartozik, melyen az angol és román nyelvű kísérő mellett helyet kaptak kiegészítő anyagok, valamint a látogatónak lehetősége nyílik játékos formában tanulni Arany János életéről és költészetéről.

A kiállításnak otthont adó Csonka torony felújítási munkálatai 2017. október 24-én kezdődtek. A teljes körű festés mellett korszerűsítették az elektromos rendszert, valamint fűtést telepítettek, így a korábban fűtetlen épület ma már télen is látogatható. Emellett modernizálták az emlékmúzeum infrastruktúráját, és az épületegyüttes udvara is megszépült. A kiállított relikviák egy részét (25 darabot) Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban, kisebb részét Nagyváradon újították fel.  A Nagyszalontán őrzött kéziratokat az Országos Széchényi Könyvtár szakemberei restaurálják, melyek várhatóan 2018 júniusában kerülnek vissza eredeti helyükre.



Honnan és hová? – Az Arany emlékkiállítás címét a költő nagy kései költeményének címe után kapta. Ebben Arany az emberi létezés végességéről elmélkedik, arról, hogy vajon lesz-e bárki, aki emlékezni fog művére.  A felújított Csonka torony, a most megnyitott emlékkiállítás és az Arany János-emlékév a kérdésre egyértelműen igenlő választ ad. Az emlékév keretében, a 150 nyertes pályázat megvalósulásának köszönhetően Arany János művészete több mint 730 ezer emberhez jutott el közel 460 helyszínen.