200 éve, március 2-án, Nagyszalontán született Arany János, egyik legjelentősebb költőnk, Petőfi Sándor kortársa és barátja.
Példás családapa, lelkiismeretes tanár és pontos hivatalnok volt; emellett több nyelven olvasott, jelentős világirodalmi tájékozottsággal bírt, költészetének nyelve és formaszerkezete páratlan színvonalú. „Zseni volt a nyárspolgár álarcában.” – jellemezte őt a XX. század elején egy másik nagy költő, Babits Mihály.
A magyar költészet kiemelkedő művei kapcsán, így Arany esetében is, gyakori felvetés, hogy európai rangú munkák lettek volna, ha nem egy kis, elszigetelt nyelven születnek.
Maga Arany négy idegen nyelvet ismert, ezekből fordított is; az európai kultúra kiemelkedő műveit közvetítette a magyar közönségnek. Legjelentősebbek Shakespeare-fordításai, melyek a magyar műfordítói tradícióban kultikussá váltak.
Ahogyan Szerb Antal írta róla: „Minden szál hozzá vezetett, és minden szál tőle vezet, a magyar szellemi életnek ő a sugárzási központja.” A kortársak és az utódok sora emlékezik meg Arany Jánosról tanulmányokban, tisztelgő költeményekben.
A magyarul beszélők számára Arany János az anyanyelvet jelenti. Nyelvhelyességi, nyelvhasználati kérdésekben a mai napig őt idézik, az ő változatát fogadják el döntő bizonyítékként. Költészetével már az általános iskolában megismerkednek a gyerekek. Nevét Magyarország minden településén viseli egy-egy utca.