Pablo
Előre, hátra. Pablo lépegetett, ringatózott a szűk helyen. A vállizmait mozgatta. Imádta a vállait, a lábait, a nyakát. Rajongott saját magáért. Szép volt, ebben többen is megerősítették.
Léptek visszhangzottak a folyosón.Pablo tornázott, és az ajtót nézte. Rozsdás vas, fa és sárga festék. A léptek hangosodtak.
-Ó igen.-gondolta Pablo.-Levegő, fény, szagok. Újra.-a csizmák az ajtó előtt elhallgattak. .A vas egy kicsit megremegett, ahogy a retesz félrecsúszott. Pablo nem akart, de reszketni kezdett az izgalomtól.
-Gyere be! Engedj ki!-bíztatta a csizmást.
-Jó’ van má’ jövök!-érkezett a válasz kintről. Az ajtó kitárult. Sokkal kevesebb fény volt a folyosón mint amennyi Pablo emlékezetében élt. A csizmás férfi belépett mellé a cellába.
-Ez is fantasztikusan büdös…Vajon, hogy csinálják ezt a szagot?-merengett Pablo, miközben ellenkezés nélkül tűrte a megkötözést. Büszkén felemelte a fejét.
-Vezess!-mondta a büdösnek.
-Kussojjá’ má!-válaszolta a megszólított barátságosan.
Valami nem stimmelt. Legutóbb nem hallatszott morajlás mindenhonnan, és nem követte ennyi csizmás. Az sem esett meg, hogy elhúztak egy halottat mellette a folyosón. El akart fordulni, de megbűvölte a szörnyűség. Csak akkor tudott megmozdulni, amikor a büdös oldalba csapta. Pablo vérig sértődött. Mikor egy magas, kétszárnyú ajtóhoz értek, aggódni kezdett.
-Ez nem jó. A zaj felé megyünk. Egészen biztosan eltévedtem, eltévesztette ez a büdös!-megfordult, és nagy lendülettel elindult vissza. A kötelei megfeszültek.
-Naaa! Hová te barom?- a büdös húzni kezdet. A többi emberfalat képzett mögötte. Az egyik kezében husáng is volt, és egyáltalán nem nézett kedvesen. Pablo meggondolta magát.
-Na jó, legyen. Arra megyek, amerre akarjátok. Adok nektek egy esélyt.-szólt leereszkedően, ám azok nem törődtek a jóindulatával. Az ajtót kilökték, a zaj ezrek torkából felszálló üvöltéssé vált, éles fény ömlött a folyosóra. Pablo hunyorogva lépett ki a puha homokba. A főbüdös levette róla a köteleket, aztán visszahátrált a folyosóra, és becsukta az ajtószárnyakat. Pablo besétált a homokpálya közepére, és kihúzta magát.
-Csodáljatok!-mondta. Az arénában még hangosabb lett az őrjöngés. Csodálták őt. Kinyílt az aréna szélén egy kis ajtó, és belépett egy vékony, karcsú, fényes, tarka szőrű állat, akinek egy, hosszú, karma nőtt. Pablo tudta, ismer ilyet, csak nem jutott eszébe a neve.
Az élőlény pofátlanul közel merészkedett, és bosszantó hangok közepette körül ugrálta. Elrontotta a pillanatot. Pablo megpróbálta elkergetni, de az állat egészen megvadult, rátámadt, és homlokon karmolta. Gyorsan és fájdalmasan.
-Elég legyen!- kiáltott rá Pablo, és rohanni kezdett az állat felé. A fura lény valahonnan a bőre alól kiengedte fél szárnyát és esetlenül csapkodni kezdett vele, miközben újra megkarmolta.
-Szóval ezt szereted, ha játszanak veled! Na megállj csak!-gondolta Pablo, miközben megpróbálta elkapni az állatkát, ám az nem hagyta magát.
Az egyik büdös alak az aréna szélén elővett egy dárdát. Pablo megijedt. Bosszantotta a különös állat, de azt nem akarta, hogy megöljék. A dárdás célzott. Pablo lehunyta a szemét, hogy ne lássa az állatka csúf halálát. Valami megütötte, hideg, idegen dolog fúródott a húsába. Vér csordult a nyakán, és a homlokán.
-Ezek engem dobtak meg…Ezek ENGEM!-zihálta. Rádöbbent, hogy elárulták. Fájdalmában és dühében felüvöltött. Az arcán folyó vértől alig látta a lényt, de érezte, hogy az győzedelmesen táncol a vígan skandáló tömegnek. Minden erejét, haragját, és kétségbeesését összeszedve rárohant ellenfelére. A másik közelről hasonlított a büdösökre, csak szebb volt. Teste körül lobogott vérvörös szárnya. Könnyedén kikerülte a rohanó Pablot, aztán egyetlen karmát a mellkasába döfte. Sokkal lassabban, és mélyebre, mint eddig. Pablo körül elfakultak a fények, tompultak a hangok, nem érezte a saját súlyát. Olyan volt, mint amikor megszületett, de tudta, hogy ez most más. Halványan sejtette, hogy a földön van. Szeretett volna felállni. Futni még egyet, utoljára.
Christoforo zihálva támaszkodott a térdeire. Az arcán veríték csordogált. Ragacsos jobb kezében gyűrögette a kiérdemelt jutalmat, ball kezéből hanyagul a porba dobta a vörös köpenyt. Ez a mai gyorsan feladta, pedig azt mondták, a legjobb tenyészetből való. Tudja a fene. Köpött egyet.
-Csak még egy viadal, és meglesz a pénz. megyek vissza a kikötőbe. Veszek egy hajót. Nina lesz a neve.-gondolta. Kihúzta a dögből a kardját, és díszes ingujjába törölte. Felegyenesedett, büszke mosolyt erőltetett az arcára, és felmutatta győzelme jelképét. Pablo jobb fülét.
Tükör
Hideg vagy nekem,
mint a jég vagy selyem,
nem megyek közel.
Simítás
Érdes a bőröd.
Csúnya is vagy szörnyen.
Nagyon szeretlek.
Vetették
Nem kelt ki sosem,
pedig te hogy akartad.
Vettünk pólyát is.
Késő
Nekem a nyár már,
csak az utolsó este
válik csodává.