Zsöllye

Sultz Sándor: Megyünk haza
Felolvasószínházi játék egy részben Juhász Gyula szövegei és Friedrich Nietzsche Imígyen szóla Zarathustra című műve alapján
Szereplők: Lázár Kati, Kulka János, Ónodi Eszter, Kovács Patrícia, Takács Katalin, Hajdú István
Rendező: Seres Tamás
 
Belépőjegy: 1400 Ft
 
A történet 1936. májusában a szegedi idegklinikán játszódik. Juhász Gyula itt „lábadozik” utolsó előtti öngyilkosságából. A költő súlyos melankóliában szenved. Mániákus depressziós már-már a katatoniáig mélyült állapotban: csaknem a legcsekélyebb kommunikációra is képtelen. Kapcsolatot csak édesanyjával, az ápolójával és a „titkárával”, Kilényi Irmával tart, úgy-ahogy.
 
Annyi Juhász részletes életrajzából kiderül, hogy ebben az időben két meghatározó szerelme is meglátogatja a nagybeteget. Sárvári Anna, az örök, és Eörsi Júlia, aki utóbb úgy emlékszik vissza, hogy a felesége volt Juhász Gyulának. A négy asszony, aki a költő életét, hangulatait, szenvedélyeit valószínűleg alapvetően befolyásolta, akár találkozhattak is volna egy napon. Szinte biztos, hogy nem történt meg, de akár meg is eshetett volna.
Dátum: 
2014. szeptember 22. 20.00