Y-generáció

Időpont
Závada Péter: Ahol megszakad
A Petőfi Irodalmi Múzeum új sorozata, az Y-generáció egy olyan, középiskolásokat és huszonéveseket megszólító olvasókör, ahol egy-egy közelmúltban megjelent regény értelmezését, ismertetését, kibeszélését kísérlik meg a résztvevők.
Szeretnénk, ha azok az irodalommal ismerkedő, olvasásszerető és nyitott tizen- és huszonévesek is kedvet kapnának a kortárs irodalmi szövegek olvasásához, akik korábban még nem találkoztak Tóth Krisztina, Kemény István vagy Janne Teller regényével. Azokat a „beavatottakat” is várjuk, akik már olvasták a tárgyalandó könyveket és szívesen beszélgetnének a saját értelmezésükről. 
 
A beszélgetésre öt ismert személyt (tanárt, szerkesztőt és kritikust) kértünk fel.
 
A beszélgetés résztvevői:
 
Fenyő D. György - az ELTE Radnóti Miklós Gimnáziumában vezető magyartanár, a Magyartanárok Egyesületének alelnöke
Margócsy István - az ELTE BTK Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének habilitált egyetemi docense, a XVIII–XIX. Századi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék vezetője
Mészáros Márton - a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója, a Digitális Irodalmi Akadémia szakértője
Valuska László - az index.hu újságírója és a Könyvesblog alapítója
Visy Beatrix - a Nagy László Általános Iskola és Gimnázium tanára, az ELTE BTK Esztétika doktorandusza
 
 
Helyszín: Petőfi Irodalmi Múzeum
Cím: H-1053 Budapest Károlyi Mihály u. 16.
Telefon: 317-36-11